... merthogy Lindával, a nyelvtanárommal megbeszéltük, hogy elmegyünk Araisibe. Araisi nincs messze Siguldától, és ami a legjobb, nem kellett Rigán keresztül menni! :) Araisi a Cesis előtti megálló (vonattal mentünk), és az állomástól még vagy 2-3 km-t kellett gyalogolni, mire megérkeztünk a múzeumközpontba. Na jó, csak enyhe túlzással lehet múzeumközpontnak nevezni, de ahhoz képest, hogy Araisi egy kis falu, egész sok minden látnivaló van és a falu nagy része a múzeum területe. :) Először is lehetett látni egy várromot, ami még a livóniai lovagrend vára volt, de először az ezerpils-t látogattuk meg. Ez a tóra épített kis faházak egy csoportja, szó szerint "tóvár". A kis kunyhók 9-10. században épültek, persze rekonstrukció volt csak, de a vaskorban és a bronzkorban építették őket és akkor éltek itt a livónok. (Ők voltak a lettek és litvánok ősei.) Ez a rész arra szolgált, mint megtudtuk a kis táblákról, hogy egyrészt itt figyelték az ellenséget és tudták riasztani a vár népségét, ha láttak valamit, másrészt ide lehetett menekülni, ha nagyobb támadás történt, hiszen az ellenfél nem valószínű, hogy rendelkezett csónakkal, így a kis kunyhók biztonságosak voltak.

Legtöbbjében amúgy nem volt semmi, csak 1-2 kunyhót dolgoztak ki jobban: egyikben szárított teanövények lógtak, a másikban tűzhelyet rekonstruáltak, volt olyan kis kunyhó is, ahol edényeket lehetett látni - valószínűleg ott korábban agyagozó szobát működtettek, de a legtöbb kunyhó szaunának nézett ki.

Amúgy a kunyhókig egy keskeny pallón át vezetett az út, és alattunk már elég mocsaras volt. Nagyon szép volt! Ráadásul jó időnk is volt, szóval gyönyörű képeket lehetett csinálni a faházikókról, kék éggel, kék vízzel és a vizet körülölelő nádassal... :) 

Utána továbbmentünk a várromhoz, ami tényleg csak egy rom volt, de jópofa volt, mert a rom közepén ott állt egy hinta. Szóval jól lehetett szórakozni ott is. :) 

Végül a kis múzeumcsoport utolsó állomása következett: a nők lakhelye. Érdekes volt, hogy ez az erdőben volt és sok kis kunyhót egész jól elrejtettek, volt olyan házikó, aminek a tetején majdhogynem erdő nőtt már - a sűrű fáktól elsőre nem is lehetett látni, hogy ez egy kunyhó. Itt főként főzés volt, a kunyhók berendezése szerint legalábbis erre használták őket, de volt egy csónak is, mert itt is volt még a tóból, de alapvetően szárazföldön voltak a kis házikók. Ami érdekes volt, hogy gyengébb minőségű kunyhók voltak ezek, nyilván, mert csak nők építették, meg talán úgy gondolták, hogy eléggé el van rejtve, nem kell őket annyira biztonságosra építeni, mint a férfiakét. Például ezért volt az, hogy volt olyan kunyhó, aminek ajtaja sem volt!

Utána megálltunk a szuveníresnél, megebédeltünk, egy jó órát ott üldögéltünk a hűsön és beszélgettünk. Linda és a barátja, Mikelis nagyon jó társaság, egy csomót nevettünk. Meséltem, hogy élünk együtt hárman, mi a feladatom, meg ők is meséltek sok mindent, pl. hogyan ismerkedtek meg, mivel foglalkoznak / foglalkoztak. Nagyon jó volt.

Már a távolból is lehetett látni, hogy van egy régi templom is a környéken, mondtam, hogy gyalogoljunk el arra. Mikelis sokáig Cesisben élt és dolgozott, ezért ő mondta, hogy jó, menjünk arra, mert emlékei szerint arrafelé van egy buszmegálló is. A szuveníres hallotta a beszélgetésünket, illetve a beszélgetésünk azon részét, mikor Lindáék azon tanakodtak, hol van a legközelebbi buszmegálló, és mondta, hogy igen, bizony a templom előtt. Hamar odaértünk, kiderült, hogy a következő buszig még két óránk van.

Így hát elgyalogoltunk a közelben lévő szélmalomig.

Leírhatatlan a táj szépsége és a festői bája a poros útnak, ami a malom felé vezetett, és magának a malomnak is. Sajnos a múzeum része már bezárt, bemenni nem tudtunk , de így is nagyon élvezetes volt. Olyan malom ez, ami még ma is működik, persze, nem őrölésre használják, hanem csak bemutatóként, a látogatóknak. A tetejét is el lehet forgatni, nemcsak a nagy X forog. (Bocs, nem tudom, hogy hívják azt szaknyelven...). Szóval attól függően, hogy melyik irányból fúj a szél, belül lehet tekerni a malom "sapkáját" is, amin az x van, a képeken jól lehet látni, hogy miről is beszélek. :) 

Mire alaposan körbejártuk a helyet - ahol egyébként házassági évfordulót ünnepeltek éppen - nagyon cuki kis ladával, ami ott állt a malom előtt, még akkor is csak egy óra telt el. Próbálkoztunk a buszmegállóba érve stoppolással, de senki nem vett fel minket.

Az első busszal, amit tehát kinéztünk, mentünk Cesisbe, ott még tettünk egy kört, majd mentünk haza az utolsó vonattal. 8 óra fele értem haza, gyorsan összedobtam egy frankfurti levest és kimerülve, édes álomban, jóllakottan aludni tértem.

Persze ma (hétfő) semmihez nem lehetett velem kezdeni, szóval megyek is gyorsan alukálni.

Amúgy Lindáék nagyon jó társaság voltak, egy csomót meséltek Lettországról, a lett emberekről, a szokásaikról, meg főleg nyelvi és országbeli hasonlóságokról beszélgettünk. Nagyon élveztem a kirándulást, és láttam, hogy ők is. :) Remélem, még sok helyre megyünk együtt! Mert őszintén szólva, ha egyedül mentem volna, és leszálltam volna a vonatról - fogalmam se lett volna, hogy merre hány lépés... meg hát mégiscsak társasággal a legjobb utazni... :)))

~ káposztaleves volt ebédre :))) még jó, hogy tegnap én is azt csináltam :D

~ a lett házim nem lett kész :)))