To be first is always hard but somehow it's releasing.

To be last is always easier, even if looking everywhere and U see, everything is falling apart.

Nobody is waiting for us. But this is how it should be. We will leave without a teardrop. Tears were already cried for others. For those, who left us. Who left earlier. Who went by without saying it.

Ahh, anyway, heading for the end, does not feel like anything. I will not miss more, because I miss already. Not say more, because everything was already said, what could be. Just very calmly prepared for taking away. Every one of us has an expiry date. Mine is coming soon. Natural process, nothing to be sorry on it! Actually, I'm already waiting for it. Not because it was enough. Just because, the time has come for it. :))

Good night!

Még pár élettörténet:

Skaidrīte Vālodze

"A szüleim is Siguldából származnak - mindketten boltban dolgoztak."

15 éves korától szüleivel dolgozott már. Szerette az embereket, a kollégáit.

"15-16 éves koromban már ott dolgoztam - eladóként." "Egyedüli gyermek vagyok, nincs nővérem, se fivérem."

"Mikor elmentem tanulni, befejeztem a középiskolát, dolgozni mindig úgy kezdtem, hogy elmentem Rigába, ott kerestem, hol van jobb lehetőség."

Mindvégig eladóként dolgozott: mindig valamit eladott: jegyeket... mindent.

"Saját kötéseimet is adtam el. - pulcsikat, sálakat - mindent, amit lehetett."

"Megszoktam már, nem volt nehéz."

"Nincs férjem."

Választhatott, mit dolgozott: bekerült a boltba, otthon élt, később váltani akart: különköltözött. Ő maga is lebetegedett - többet nem tudott dolgozni. "Tuberkolózisom volt."

"Nem voltam sokszor kórházban, volt egy rokonom, aki orvos volt. Ő vizsgált meg mindig, mondta el, mit kell csinálnom."

A háború idején: nem volt lehetőség jóllakni. Saját lakásáról:

"Mindig volt kutyám. A macskákat nem szerettem, de kutyám mindig volt. A kutya mindig öröm a háznál."

"Moziban is dolgoztam - otthon is dolgoztam."

"Abban az időben nehéz volt élni." - "A kertben lehetett kapni valamit: szabadidőmben. Akkoriban még nem volt nagy kertészeti tudásom, apránként tanultam meg."

"Nagy örömmel mentem Rigába; nem éltem ott, csak rokonokat látogattam, de azt mindig örömmel tettem."

"A szüleimnek nem volt birtokuk. Mikor bejöttek az oroszok, félni kellett, hogy elviszik a szüleimet, elszállítják őket is, de hála Istennek nem írták össze a mi helyünkön, mennyi birtokunk van."

Mielőtt Édesapja meghalt - ő is beteg volt - elvitték a rigai kórházba. Édesanyja 86 vagy 89 éves volt,  mikor Siguldában meghalt. Édesanyja is sokat kézimunkázott.

Olga Medetbekova
Daugavpils, 1939. július 1.

Rigában tanult, a Maskava kerületben. Rigában is született.

Csak egy nővére volt, és egy fivére - már mindenki meghalt - Jelgavában éltek.

Öccse is volt, de ő 16 éves korában meghalt. 1945-ben, a háború befejezte után egy héttel. Olga férjhez ment, 23-24 évesen, július 1-jén. Férje is tagja volt a milíciának - 5 évig. Ő orvos volt.

Olga szabónőként dolgozott, és malacfeldolgozóként. 28 évet dolgozott. Egyedül is dolgozott, otthon. Csirkékkel is dolgozott: húskombinátban, a Bauskas desas - nál.

Van családja, 3 fia: Germonis, Szása, Artúrs. Mindegyikőjük Rigában él.

A családdal Bauskában éltek. Olgát fia hozta el Siguldába.

"Mikor a férjem meghalt, Rigából eljöttem Burmansba, Bauska térségében. Ott dolgoztam."

Először a latgalei erdészeti iskolában tanult. Mindhárom fia szépen beszél lettül, mindhárman az iskolában tanultak meg - Rigában minden lettül folyt. "Ők már nem beszélnek oroszul, csak megértik azt. Én is most tanultam meg lettül - nagyon nehéz."

Aina

1927-ben született. Nagyon nehéz élete volt, már 48 éve szem-tuberkolózisa van. 4 hónapig volt gipszben. A férje sokat segített, de már meghalt. Mivel műtötték a lábait, nem tud sokáig egy helyben megülni.

A cesisi kórházban dolgozott, szakácsként, a melegkonyhán. Ott szívbeteg lett. A forró konyha miatt ismét lebetegedett.

37 évig dolgozott.

Ezután internátusban dolgozott: éjjeli felügyelő volt.

"Az iskolában jobban tetszett, mert otthon ettem. Mindig csak este. Szabadabb volt, a konyhán nehezebb volt a munka: több, mint 100 emberre kellett főzni."

A cesisi vártól nem messze lakott.
Kézimunka és koncertek. Karácsonykor sok minden történt a parkban.

"A parkon keresztül jöttem. Mindig a parkon keresztül jöttem- mentem - nagy park."

A cesisi kórusban is énekelt - az iskolában táncolt. "Szeretem a koncerteket, színházat."

Vilma Skudra - 1930. október 12.

Vilma mindig jól alszik. Jó az étvágya is. Minden tetszik, ízlik neki, jól érzi magát az idősek otthonában.

Vilmának hat gyereke van: két lánya és négy fia. Van 5 unokája is. Korábban Latgaléban élt. "Tilsubie-"ben. Szülei is innen származnak. Nővér volt, a háborús időben is. Volt egy nővére és egy fivére. Vilma volt a legkisebb testvér. Már mindenkije meghalt.

Munkája nehéz volt, legtöbbet gyerekekkel volt. 24 éves volt, mikor férjhez ment. Férje 4-5 éve halt meg.

Anna Ambrosova

1930. november 28.

"A Sonderisben dolgoztam; portfóliókat készítettünk. 24 évet ledolgoztam. A gyár mellett éltem, 5 perc alatt otthon voltam, vagy 5 perc alatt munkában..."

"Rigai vagyok, de Latgaléban, Dagdában születtem. - Csak 22 éves voltam, mikor férjhez mentem. A háború idején még csak gyerek voltam."

"Dagdában is tanultam."

"A házasság után jöttem Rigába, mert Dagdában nem volt semmilyen munka, semmilyen gyár. Talán ma már van..."

"Mikor gyerekek voltunk, Édesanyám elküldött sóskaszedésre, hogy adjuk el a vásárlóinknak."

"Édesapám meghalt, mikor még csak 6 hónapos voltam."

"A folyóból kellett vizet merni és azt inni. Nem mindenkinek akart adni belőle a gazda - Édesanyámnak nagyon nehéz volt, mikor Édesapám meghalt."

"Nővérem Daugavpils-ben lakik, fivérem nincs."

"A környékünkön éltek lettek, de a munkában nagyobbrészt is lettek dolgoztak velem. Otthon mi oroszul beszéltünk. >> Kérlek lányok, ne beszéljetek velem oroszul! Beszéljetek velem lettül, kérlek! <<"

"10 évet éltem Rigában. Nagyon hiányzik Riga. A hatemeletes ház nagy volt. Köszönet a gazdáknak - az unokám hozott el ide. Az unokám magához akart venni, de neki csak egyszobás lakása van - és gyerek - nem alszom ott."

Két unokája van Annának.

Anna elégedett a Saullēktscel: "Itt minden nagyon jó, jól etetnek bennünket: adnak banánt, meg úgy egyébként is, minden jó, elmondani sem tudom, mennyire."

Egy történet:

"Mindenki keresztülugrott a tűzön. Én a tűzre estem, vállal. Segítséget kértem az emberektől:

- Kérem, segítsenek nekem, kérem, nem részeg vagyok, csak elestem, kérem!

És akkor, jött egy hölgy, aki segített és ezt mondta:

- Ha látnám, hogy részeg, nem segítenék, de látom, hogy nem az."

Aleksejs Kurguzovs

1945. szeptember 10-én született, Raganában, Krimulda térségben.

Az incukalni iskolában tanult, ott is élt. 1964-ben elment Ukrajnába katonának, napi demobilizációs szolgálatra. Minden időben teherautó-sofőrként dolgozott. Az 1. ATK Vangažinál dolgozott. Volt Ukrajnában, Grúziában, Moldáviában a teherautóval. Gázt szállított, valamint Lettország útépítkezéseinél dolgozott. Ők építették például a siguldai TV-tornyot is. Ukrajnában napi szolgálatos volt. Grúziába a lett társasággal ment.

Nincs testvére. Felesége volt, de már meghalt. 40 évig éltek együtt, Siguldában.

3 évvel ezelőttig a Gaujai idősek otthonában élt. Ott jobb volt, mint itt, mert ott mindenhol erdő vette körül, itt pedig város van. Neki jobban tetszik az erdő, a várost nem szereti. 2012. július 20-án lesz 3 éve, hogy itt lakik.

Vladislavs Ancāns

1921. febr. 14.

Livaniban született. Van egy nővére és három bátyja.

"Feleséget kerestünk."

"Egyik a másiktól el kellett, hogy érjük."

"Amit kérdeztek, azt csináltuk."

Általános munka, vidéken: "Cipész voltam, ha az kellett, cipészként sikerült."

"Dolgozni kellett... mester és inasa... általános iskolai tanár, kisvárosokban. Egyik falucskában, másik falucskában."

Van négy fia és egy lánya.

Alberts Ikstins - 1927. december 27.

30 évet a milíciában töltött - Lettországban képezték ki. 3 nővére volt, már mind meghaltak. 3 bátyja is volt. Balvi régióból származik. A tréninget meg kellett csinálnia - munkaszolgálat - egy év. Nincs családja. 30 évet dolgozott, majd idősek otthonába került.

Vera Freimane - 1923. augusztus 18.

"Itt minden nagyon jó."

As a part of my project, I prepared an album of the old people with their life stories.

Here it is, to make it immortal.

A projektem egyik részeként egy albumot készítettem az idősek élettörténeteiből.

Íme, az örökkévalóságnak:

Zelma néni (szül. 1915. dec. 3-án): Édesanyja korán meghalt. Testvéreit Skaidritének és Elzának hívják. 3-man voltak nővérek, de volt két fivér féltestvére is.

"Az élet nagyon nehéz volt. Boldogságot kerestem. 100 kilométert mentem, és kerestem a boldogságot. A világban nincs boldogság, a boldogság csak Istennél van." - utána áttért a katolikus hitre, és vallásosan élt.

Egy fia van, aki Siguldában lakik. Hivatásos feleségként, a vidéken dolgozott; krumpliföldön.

"Csak nehéz munka volt. Utána elkezdtem szakácsnak tanulni."

Zelma a sigudai bisztróban dolgozott, 4. kategóriás szakácsként. De nem állt meg csak egy helyen: "Nem akartam tovább maradni. A lábaim is fájni kezdtek..."

Nyáron hideg vízben fürdött, mert meleg volt, emiatt lebetegedett. 44 évet ledolgozott. Minden tavasszal és ősszel: elkapta ez a betegség. Csak otthon aludt, kórházban nem.

"Most egészséges vagy. Isten erejétől. Én is egészséges maradtam. Ezért."

"A háború után a férjem meghalt a kórházban." - kigyógyítatlan asztmája volt, nem tudott lélegezni, csak hörgött... "utána egyedül éltem, többet nem éltem együtt mással."

Férjéről: "Dolgos, hívő, nagyon jó ember volt."

"Nekem a háború ideje alatt semmim nem volt. Hideg volt, nem volt mit ennünk - de mégis, valaki vagy valami megőrzött, megvédett engem. Kinyitottam az ajtót, a milícia állt ott: betörtek, bejöttek, elvitték a lóholmikat. Mindenki azt mondta, ők valamiféle rossz emberek - senki nem mondta nekem már utána... "

Zelma Vecpiebalgán is dolgozott, ott kézimunkát végzett:

"Nehéz volt az élet egyedül, ezért férjhez mentem."

~~~

Voldemárs: 90  éves, feleségével él már 70 éve.

Egy fia van, aki professzor, és két unokája. A német megszállás időszakában a vasúton dolgozott, az 1938-as évben. A felesége "újföldi leány" -- ahogy ő fogalmazott.

1944-1946. Vörös Hadsereg - Berlinben szabadították fel.

"Ide hívtak be, majd elküldtek Oroszországba, a zsukovi frontra." Semmit nem tanítottak be nekik, ez volt az első fehérorosz hadtest, 13 medált szerzett és egy rendbeli kitüntetést. "Az orosz időkben, ha párttag lettem volna,főnök lehettem volna."

A szüleiről:  "Hazamentem hozzájuk, mert nehéz volt nekik egyedül."

1938-ban: "zalanieku pataríbá" társaság, Jelgava környéke. A felesége is ott volt. A feleségével egy iskolába jártak, együtt táncoltak, egy csoportban.

1942-ben: összeházasodtak. Voldemárt elküldték Berlinbe, munkaszolgálatra, de nem ment el. Ugyanúgy a vasútnál maradt dolgozni.

A felesége vajas lányként dolgozott, pékmesternőként. Megünnepelték az esküvőt, hajnalhasadtáig táncoltak, nagyon tetszett mindenkinek.

"Lebénultam. Nem tudok már felkelni. Ő is mozgássérült. Nincs pénzünk. Hoztak kenyeret, megkérdezték, mit eszem, mert ritkán van olyan hely, ahol lehet kapni. "

"Táncos voltam:  tangó, keringők, foxtrott."

Bialystok Varsó, Berlin: "Csehszlovákiában barátkoztam. Néhányan meghaltak már, néhányan élnek."

Ötször volt Moszkvában.

Rendeket szerzett: a Vörös Hadseregben. Felügyelő volt és követségi medálokat szerzett. A fivére őr volt és Szibériába küldték. A nővérét is őrizték. Őt nem küldték Szibériába, azért, mert Voldemár a vasúton dolgozott.

Diákévek: barátságok Csehszlovákiából.

"Prágában is jártam"

Karlovy Vary, Brno, Libohovice

Minden nap, minden hölgyet, minden diákot megtáncoltatta - ha szimpatikusak voltak neki.

"Más lányokat nem szerettem, csak a feleségemet. Mást nem.. csak őt."

"A barátok eltűntek, mikor lerokkantunk."

"Kereskedők voltunk - ettünk, ittunk, táncoltunk - boldogok voltunk."

Skaidrite Kurjancika

1945-ben született, Észtországban.

A szülei Észtországban éltek már 1941-től. Az édesapját elvitték az erdőbe, a nácik likvidálták. Skaidritének 3 nővére volt, egyikük már gyermekkorában meghalt. Mikor a szülei meghaltak, visszaküldték őket Rigába, a nagybátyjukhoz. Egy nagybácsi és egy nagynéni vitte el őket Rigába. Keresztanyja Smiltenében lakott. 1946-ban megérkezett, 1949-ben megint elment.

"A Szovjetunióban beküldtek minket a vagonba és máris indultunk. Mindenkit elvittek, szó nélkül, messzire. Folytattuk tehát az életünket ott. Oroszországban? Szibériában? Nem emlékszem."

1947-ben: Lettországból Oroszországba. 1950-ig Szibériában élt.

"... szörnyű volt a kenyér, krumpli sem volt."

Csak kiselist és palacsintát tudtak készíteni. 1949-ben ismét elvitték őket Szibériába, csak most másik régióba.

"Az orosz föld nagyon jó. A kishúgom az úton halt meg, a szibériai vonaton, az Ob-folyónál."

Skaidrite állatorvosként dolgozott.

"Gyógyítottam teheneket, disznókat, lovakat. A smiltenei iskolát befejeztem, ott nem tetszett, elmentem Siguldába. A nagybátyám is állatorvosként dolgozott."

A nagybátyja 1957-58-ban halt meg.

Szibériában: az iskolából kikerülvén a kolhozba kellett menni dolgozni. Lettül beszéltek.

"... mi is már oroszokká váltunk"

Skaidrite 10 évet tanult és dolgozott egy időben, ami nagyon megerőltető volt.

"... ha nem tanultál, kidobtak."

Szibériában rettentően hideg volt. A nagynéni küldött nekik zoknit. Sokat síeltek.

Vonatta érkeztek meg, nem volt semmilyen más lehetőség.

Élet Siguldában: egy egyszobás lakást vásárolt. A siguldai Depo mellett voltak bálok. Mindig szombatonként volt a bál, a hídfőnél vagy a kultúrházban, 1-ig, 2-ig.

"Míg eljöttünk, 3-4 km is volt. Mindenki együtt, hülyéskedtünk az út szélén. Kitáncoltuk magunkat, majd hazamentünk. "

"Ebben az időben 100 lattot kellett fizetni az életért, minden hónapban, a bérletért."

Anna Tretjuka

Rezeknes régióban, 1923. október 7-én született.

"Rezenes régióban születtem. Az Latgale tartományban van. Ott végeztem el az általános és a középiskolát is"

"A rezeknei földművelési és állatorvosi technkumban végeztem el 4 évet. Utána a Daugavpili Vasút Exportációs Technikumon tanultam- szintén 4 évet."

A független Leingrádi Vasúti Intézetben dolgozott nyugdíjazásáig, 55 éven keresztül. Leningrádban 6 éven keresztül dolgozott.

"Ha nem betegedtem volna le, akkor még lett volna erőm továbbtanulni."

Latgales régióban lakott, Rezekne térségében, 28 évig.

"Utána átköltöztem Rigába."

30 évet lakott Rigában.

1951 vagy 1953: Férje eltűnt Szibériában.

"3 éves fiammal magamra maradtam."

Férjéről: "Rezeknéből Ogrébe jöttem át - ott találkoztunk. Kétszer találkoztunk naponta. Este vonatra ültem. Utána elmondta, hogy pár nap múlva viszik Szibériába."
 (..) "Cukorbeteg volt."

Férje nem bírta sokáig Szibériában, csak 5-10 napot élt ott.

Annának van egy fia, aki Siguldában lakik.

Levágván a disznót, minden héten megkérdezte azokat, akik valamilyen italt készítettek, négy öreggel. "Egyedül jöttem el a salaspilsi táborba. A nyári szezonban nem dolgoztam, jelentkeztem a vasúthoz."

Anna volt a főnök a vasúton. 25 évig a főnökkel kiment mindenki Oroszországba, minden helyen, Rigában, Moszkvában, dolgoztak, ahol kellett.

"Nagy brigádom volt: 32-34 ember." - "55 évesen mentem nyugdíjba."

"Lebetegedtem, 3 hónapra kórházba kerültem. Megint talpra álltam, munkába mentem. Még egy évet tudtam dolgozni, utána ismét kórházba kerültem."

Anna 1993-tól Siguldában lakik, mikor is a fia magához vette.

"Elmentem nyugdíjba, úgy kezdtem a nyugdíjas életet, mint amilyen most is vagyok."

Ruta Lielmane - 1926-ban, Valmierában született

Angoltanár volt, Siguldában. "A gyerekek már nem olyanok, mint korábban." Bátyja már meghalt, még egy élő unokatestvére van Jelgavában, de több nincs. A háború ideje alatt Jelgavában volt.

A családról: "Mikor kitört a háború, Édesapám meghalt. Csak hárman maradtunk, Édesanyámmal és bátyámmal."

Valmiera: kis lakásuk volt. Jelgavába, később Siguldába költözött. 40 évig Siguldában élt, édesanyjával együtt. Édesanyja meghalt, testvére átjött Siguldába és onnantól kezdve bátyjával élt. (Testvére 10 éve halt meg.)

"A háború idejében iskolába jártam Jelgavában. Gimnáziumba. Utána, a háború után Smiltenébe költöztünk, rokonokhoz. Smiltenében fejeztem be a középiskolát, majd főiskolára jártam, Rigában."

"Kórusban énekeltem, Siguldában. Először a fiatal, majd a női kórusban énekeltem. Mindig kerestem kórust és tánccsoportot - mikor fiatalabb voltam. Most már mindenki megy külföldre velük, de akkoriban még senki nem ment."

Oroszországban, Leningrádban: volt, de csak kiránduláson, a kórussal.

"Sok könyvem van, könyvtárnak is nevezhetjük."

"Fiatalkoromban, az egyetemen sportolni kellett. Mikor dolgozni kezdtem, már nem jutott rá több időm... de kellett volna."

"Már van időm külföldre menni, csak az egészségem nincs meg hozzá."

Ingrida Zarina, Siguldában született, 1956. február 24-én.

Gyerekkorában Incukalnsban lakott. A Vangazi általános iskolában tanult, középiskolába Cesisbe járt, Rigában tanult az orvosi főiskolán, 3 évet, felcsernek.

"Már 1977-től dolgoztam, 2001-ig, elsősegélyesként."

"Édesapám szanitár volt, ezért érdekelt engem is az orvoslás."

"A középiskolában még tanár akartam lenni, könyvtáros, boltos..."

1986-tól él Siguldában. Ingrida mindig kollégiumban lakott. Lakása: 4. emeleten volt. Ott egyedül lakott.

"Nekem tetszik együtt élni másokkal, szeretem, ha  nyitva vannak az ajtók."

"... aztán lebetegedtem és rokkantosítottak. 2000 után már nem dolgoztam."

A betegség után még sokiág dolgozhatott diszpécserként. Akkor még dolgozott, de többet már nem tudott a mentőautóval menni. Mikor kocsival mentek, mindig ketten voltak: a sofőr, és ő, a nővér. Kezdetben 10 évig orvos nem is ment velük.

A munka számára nagyon vicces volt: ha kellett a segítség, nagyon gyorsan kellett. Volt olyan, hogy az orvosi csomagokat véletlenül az utcán, a baleset helyszínén hagyták, a gyors készülődésben szétgurultak a tabletták, gyorsan kellett eredményekért menni Rigába, de csak a hídon vették észre, hogy pácienst nem hoztak magukkal...

Az újságban gyakran leírták Ingrida nevét, köszönetet mondva neki. A munkát szinte minden esetben hajnalban fejezték be: minden területen,  minden természeten dolgoztak.... mindenhol...

"A betegségem után eltűntek a barátok. Voltak barátaim:barátnők ismerősei, munkatársak. Egyik barátnőm, akivel együtt laktam a kollégiumban, orvosnak tanult ki."

A szovjet időkről: Rigában januárban építettek barikádot. "Beteg voltam ugyan, de segítettem."

A balti útról: a főúton mentek szirénázva. Ligatnén keresztül, a rigai főúton álltak az emberek.

"Bár minden út tele lenne emberekkel! Boldog patriótának éreztem magam."

Oroszok is sokan voltak: "barátságosak voltak". Az út maga csak egy órán keresztül létezett. Kiválasztották, mikor kezdik. Mentő is volt ott. Helikopterről filmezték az utat. Szépen nézett ki, mindenki egy időben, szirénázva. Minden munkás ott volt - első - második segélyű sofőrök... Mindent a népfront szervezett. "Himnuszt énekeltünk és különféle programok voltak."

A balti útból még dokumentumfilmet is készítettek.

Olga Grigorjeva - 1933. július 7.

"Gyermekkoromban a kolhozban dolgoztam. Az utolsó időben szakácsként dolgoztam, vagy varrónőként, Siguldában."

Olga már 57 éve él Siguldában. Szabó-kombinátban tanult ki szabónak. Kötő szabó volt, a Trikotázsnál.

"Egyedül kötöttem, egyedül varrtam."

Férje már meghalt 7 éve. Olga 22 évesen házasodott össze vele. Egyidősek voltak férjével; a lakóhelyükön ismerkedtek meg: előtte Latgaléban éltek.

"Ahogy hozzámentem feleségül, utána jöttem el ide."

Olgának van egy lánya és 2 unokája.

"Mikor lebetegedtem, többet nem dolgoztam."

Műtétje is volt, valamint vérnyomása sem jó.

"Akkor kezdődött a betegség mikor még csak 34 éves voltam.

Édesapám korán meghalt: még csak 8 éves voltam. 5-en voltunk testvérek: 3 fivér és egy nővér. Így: legidősebb bátyám, nővérem, bátyám, én, öcsém. A legkisebb fivéremet Mihailnak hívják. Ő még életben van, de ő is beteg, a lábával vannak problémák. Ő sem tud már járni, elmenni boltba. 5 évvel fiatalabb nálam.

Édesanyám 89 éves korában halt meg. Lassan én is közeledem a 80. évhez, idén már 79 leszek. Édesanya nyaranta mindig nálam lakott, telente öcsémnél."

Olga emlékszik, mikor gyerek volt, mindig hosszan tartó köhögése volt. ".. de általában nagyon egészségesnek mondható gyerek voltam."

Édesapja 42 éves korában halt meg, a háború időszakában. Utána, mikor a németek bejöttek, és felszabadították őket az oroszok, a bátyjának kellett elmennie háborúba.

Mikor Édesapja meghalt, ő még csak 8 éves volt, de öccse csak 3.

Olga szanatóriumban volt, háta végett. Kétszer volt Lettországban, de volt szanatóriumban Ukrajnában és Grúziában is.

"Grúziában a természet gyönyörű. Ott meleg van. Citrom, narancs, mandarin - minden tele van velük. Nagyon szép és magas hegyek."

"Az én anyanyelvem az orosz. Mikor eljöttem ide, akkor tanultam meg lettül. A szomszédaim is lettek."

Irma Grote - 1924. március 31.

"Rigában születtem."

Irma a középiskolát a háborúban fejezte be, a német megszállási időben, 1942-ben. Édesanyja ukrán. Szülei az első háború idején házasodtak össze, Oroszországban.

"Édesapám saját lábán ment a frontra, Lettországba. Két éves voltam, mikor Édesanyám is eljött, a házasságkötésük után."

Ő a legidősebb gyermek.

Tanulni nem tanulhatott, dolgozni kezdett hát. "A barátnőm Édesapja a vasúton dolgozott, a Reichtsbahn-nál; nekem is adtak munkát a gyárban. Ott ültem és fel kellett írnom a munkakörülményeket, milyen javítás szükséges."

1942-ben minden ismerőse elment Németországba.

"Az öcsém is volt Németországban. 16-17 évesen vitték el munkaszolgálatra."

"Én is el akartam menni, nagyon, hogy együtt legyen a család... de mi mind maradtunk."

"Édesapám kémia professzor volt és katedravezető abban az időben."

Irma összebarátkozott egy örmény lánnyal és olyan jóbarátnők lettek, hogy végül ő is az orvosi szakirányt választotta, nem pedig a fogorvosit - gyermekorvosnak tanult végül. Végig Valmierában dolgozott, Később Rigába ment, mivel Valmierában sebészre volt szükség, és Irmának mennie kellett. Rigában a gyerekkórházban dolgozott. Először a legalacsonyabb rendű orvosként kezdett, majd végül docens, professzor lett a kórházban."

"Takarítani kezdtem - az egyetemen, ahol Édesapám dolgozott, és papírokat beadtam a tanuláshoz - Édesapám már rektor volt abban az időben. Ő újította meg a felvételit is."

Férjével Jurmalában ismerkedett meg: "A barátnőm nénje Mellozi-ban volt. Ott volt egy kétemeletes épület, ahol a második emeleten még voltak kiadó szobák. Egyik legjobb barátném élt ott, kibéreltük a felső szintet. Alul lakott a férjem családja - akkor jöttek el, szöktek meg Szibériából."

A következő tavasszal már össze is házasodtak. Irma 36, férje 38 éves volt a házasság időpontjában. A második év után megszületett lányuk, egyetlen gyermekük.

Moszkvában is járt Irma, több hónapig is, tanfolyamokon. Petrográd: a háború után élt itt.

Szülők: Édesapja korán meghalt. Édesanyja 88 éves koráig élt - Édesanyja nővére is sokáig élt, csak egy testvér halt meg 80-as évei előtt. Édesanyja matematikatanár volt.

Siguldában gazdaságuk volt. Volt 26 lovuk, csirkék és 2 telkük is. Természetes gazdálkodók voltak.

Yesterday (03.07.), I spent all day with Inguna and her family. Mara had her 18th birthday. It was great. This day was the first, that I did not care about Gundega so much, though my main tasks are to take care about her... I helped out in the kitchen, we prepared the food and also, we prepared a present for Mara.

On the event, I was introduced to all of the family. I was happy to meet them. But at around 8 o'clock I was already very tired so I asked Inguna to go home - and also that time Gundega stopped to eat so fast, as she was eating before. So I asked, and Mara's boyfriend took me home.

The whole celebration was very touching and also, we had so much food... bean salad, crab salad,they smoked salmon and also some sausages with the bacon... everything was so delicious! :))

I really liked this event. In Inguna's family I learnt so much about Latvians. More than at my regular workplace. They completely involved me into their family life. I learnt so much about Latvian cuisine, and also, how to save power!!! I will never forget this - including yesterday, as well. 

Tegnap volt Mára születésnapja. Ingunával egy kedves kis videót készítettünk neki, kár, hogy nem tudott elkészülni, mert nem volt elég memória a gépemen. Inguna néha kicsit ideges volt, illetve nem is jó szó az idegesség. Izgatott volt, és izgult, hogy nem lesz jó - de ő nem ért az ilyen videókhoz, és ezért is volt zavarban sokszor. De annyira aranyos volt :)) mosolyogtam magamban néha, mikor dacosan összekulcsolta a kezeit, hogy de ő most akarja megnézni a videót - hiába mondtam, hogy még nincs kész. :))

De sajnos nem lett kész. :(( De majd ma... :)) Amúgy az történt még, hogy a konyhában segítettem, mert Gundega nagyon álmos volt, alig evett. Így segítettem a salátával - felszelni az uborkát, répát, meg a többi zöldséget.

Le is írom a szósz receptjét:

- fokhagyma

- petrezselyem

- tejföl

Ezeket összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a sót, borsót. Esetleg még majonézt. Jó kis pikáns szósz lesz belőle, amibe utána lehet mártogatni az uborkákat, vagy akármilyen zöldséget, sőt, még chipset is! :))

Mara keresztapja házában voltunk. Illetve nem a házban, hanem a kerti kiülős részben! :)) Ott voltak Agris szülei is. Nagyon szimpatikusak voltak, képzeljétek, a bácsi ismerte az Omegát és az Illést is, az LGT-ről nem is beszélve - nemcsak hallgatta őket, de még koncertjükön is volt! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen híresek!

Sok mindent ettünk, mindent megkóstoltam - nagyon finom volt minden! Volt ráksaláta, babsaláta, az a szósz, amit az előbb írtam, valamint még kis lazacos illetve sajtsalátás falatkák.

Utána Gundegát etettem újra, de mikor abbahagyta az evést, akkor szóltam Ingunának, hogy szeretnék hazamenni. Mara barátja, Kristops vitt el kocsival! De Inguna nagyon cuki volt, mert előtte ugye már ittunk balzamot, és mondta, akármikor csak haza akarok menni, csak szóljak neki "tudod, mert már ittam, és már nem érzem az időt". :))

Egyre jobban megszeretem ezt a családot, és időnként fájó belegondolni, hogy már csak 2 hétig jövök hozzájuk... Annyi mindent tanultam tőlük: az életről, az emberekről, de amiért a legjobban hálás vagyok, a lett hagyományokról és konyháról! Sőt, hogyan lehet mindent felhasználni, hogyan lehet jobban spórolni, újrafelhasználni a dolgokat! Határozottan kellemes élményekkel gazdagodtam, és nagyon örülök, hogy lehetőségem volt (van) megismerni őket!!! :))

Vroni has a birthday at the end of June. We celebrated this on the 29th June. It was great. We organized a surprise party. Ok, Pako organized it... :)) It was funny, because noone of us contacted Vroni before the event and also, during her birthday. The reason was simple: to make a surprise for her. It was very nice.. and then, I met a lot of new people. First of all, Juris, Pako's kind of boss, the Cilvēkmens colleague, and Kanika, a volunteer from India. She is studying in America, so she is here for a short time. But she is sooo supernice! :)) Also Nacho and his friends came: Helias, Lucy and Ineta, of course, as well. And of course, we had Andrea, Maike, Dina, Ucha, Tobi... it was a really nice evening! At night we went to party. We were sooo tired, still we were partying till dawn. And the next day, we decided not to go to Stelpe. Yes, I know, we promised this to Ibo - but, at the same time, we just wanted to save money (entrance ticket was about 8 lats :O ), and, also: it was more important to be together with Elo and Maike who leave very soon - but not the festival.

So, we stayed in Riga. We had lunch in an Armenian restaurant. I had some soup - which was pretty similar to Hungarian gulash. Still, everything was fine! And later, we decided to go to Jurmala. But then, we decided to take the train back to Riga! It was sooooo relaxing time. Sea, beautiful weather, party... and a loooot of sleep!

Very nice weekend, indeed.

After the day, on Sunday, I met Gyte and her family. They spent holidays in Latvia, so as the last station, they visited Sigulda. Again, this was a weekend when too many things happened more or less during the same time - Fatih was moving out of the flat and also, this Sunday was the 1st of July. All the family came. I love them so much! I think, I've never seen such beautiful children like Ugne un Agota! We spent together a very very nice evening - I cooked potato soup and mákosguba, they all loved the food! And also, we spent together a very nice time.

So sad that next day it started to rain, so they could not stay with me one more day! Anyway... on Monday, I went to Bryan Adams' concert - after work!

Én nem gondoltam volna, hogy a bölcsességfog kinövése ennyire fáj... :((

Nem, nem a szájpadlásban, nem az ínyben, nem a gyökérnél.. hanem a szívben, a lélekben. Felnőni a feladathoz, megérteni a körülöttünk élők szándékait, beilleszkedni egy munkahelyre, elviselni a fájdalmat, hideg fejjel gondolkodni forró helyzetekben, higgadtnak maradni idegességben, mulatni a búcsú árnyékában.

Lassan véget ér ez az egy évnyi álom és most fel vagyok kavarva. Irány a folyópart egy jó könyv társaságában. :))

kel fel a Nap...

hűvös van...

senki sincs az utcán.

fényképezem a Napfelkeltét - még nem lehet látni, a gyárak még fölémagasodnak.

Csönd van.

Kint is, bent is.

Sétálni való idő van!

The week before Adri's coming was very busy - like these days all the time. On that exactly week, I went to see Nicolas for the last time, because I was sure, I could not go to his goodbye party on Saturday. Also, I was busy with work, but to be honest, nowadays I really do not do any interesting: just go in, do my everyday tasks, and go home.

Anyway, I was so happy that Adri will be here, so from Cesis, I went immediately to Riga - although her plane was later, but at least, I could visit Dina, whom I did not see so long time. Though the weather was so awful, most probably because of that, I had my mood very down, but when Adri came, I really felt as if the sun were shining.

On Friday, we did not do anything special, just came to our flat. On Saturday, we wanted to go and visit Sigulda, but really, we started 3 times, still, we had rain, and the last time, we visited the castle, it started to rain also, but by that time, we could take a shelter under the castle's exhibitions, or under the roof. Anyway, it was not a good day - I mean, in some way, of course, less, because we could deepen ourselves into gossips and everyday's life's matters, moreover, we were tasting a lot of things.... so :) Anyway, we spent together a nice time but so pity, we did not have time for Sigulda to visit - because the last few days we had really a lot a lot of things to do.

And see, the weather became nice around the evening, so I gave a call to Nacho what he was doing - we wanted to go to a hardcore party, when U don't sleep for a while... so we went to Riga. Around 10 pm. I told Adri:

- We are going to Riga. Take as many stuff with U, which is enough for U for 3 days.

So we started hitch-hiking. It was a truck who picked up us and put up down 10 kms from the centre. We cought the final bus, 0.30 got in, we were hungry, 1. 30 we called Nacho again, at which place they were, 2.30 getting lost, and finally around 3 am we arrived to the place, whose name was by the way Sapņu un kokteilis, and it was a really good place - we could dance a lot, although alcohol was a bit too expensive.

We got home at around 7 o'clock. But anyway, it's Nacho... :D I was laughing a lot, because he could not remember Adri's name, so he asked her to type it in his phone - and went to ask different people how they would pronounce my friend's name... :DD So we had really a lot of fun - also in Lido, when we finally got in, in the morning, eating something, I asked Nacho to take a picture about Adri and me -but instead of that, he took a picture of course about everything.... :D

Next day, we went to Liepaja. We met Eike, later on Andrea, Maike and Laura was coming. We hitch-hiked, and it was great because we got a direct ride from Riga. we walked on the seaside, in the night, in the town, next day we went to Karoste and visited the orthodox church and also the ruins of the fortress. Then, quite late, we started to hitch-hike to Kuldiga, quite late, but quite fast we arrived. Well, the town is beautiful!!! So nice, so pretty, a walking street, totally reminded me of Pápa - and I just got it realized, how much I miss my hometown... The waterfall was still very beautiful. Anyway, we had some problems getting to the main road, because at one point, there was a sign, that Riga ahead, but when we arrived at the mainroad, we saw, there are 2 arrows, showing in two different directions: Talsi and Ventspils. So we hitch-hiked the way, like this: Adri stood in one cross, me in the other! Finally, a car has stopped - it was great, we hiked a minibus which went right to Riga, and also put down us at a bus stop in Riga, which took us directly to the Brīvdabas muzejs, to our net hh-spot. There, a car stopped for us, quite soon, an art teacher stopped for us and we took also a ride in SIgulda, when he showed us around - and was explaining the different styles of buildings! It was an interesting ride!

Next day, we had to take the bus to Riga after one hour standing at the bus stop - but in the evening, again, we got a very nice ride... In Riga, we took a walk, visited the Mencendorf museum, took a plenty of pictures, but actually, we did not spend too much time there. Next morning, we tried to hitch-hike again - well, it's funny, but most of the cars stopped did not stop for us, but because they were picking up someone or letting out someone - but finally, we were picked up - from the organization from Gulbene, to whom Victor was working for..!! Small world, small Latvia!

With Adri we had a lot of fun. It was so hard to say goodbye to her..! We had our innerjokes, we discussed, everything! Also, we skyped a lot with her family and laughed a lot... :)) It was just so perfect and relaxing!!! But still, there is not so much time left till we can meet again. :))

Az egyik legőrültebb, de legjobb hetem volt, amit Adrival töltöttem. Nagyon jó volt!

Szóval, csütörtök délután még elmentem Nicolas-hoz, elbúcsúztunk, ezért pénteken elég fanyar hangulatban indultam el Rigába. Egyrészt szabadnapot vettem ki péntekre, másrészt tényleg olyan rossz volt a kedvem - nehéz búcsút venni közel álló emberektől - szóval, egyszerűbbnek tűnt megvenni a buszt Cesisből Rigáig, mint kiszállni Siguldában. Így legalább találkozhattam Dinával is. Majd' az egész napot együtt töltöttük! Jó volt! :)) Utána meg végre megjött Adri, és mentünk haza. Annyi mesélnivalónk volt egymásnak!!!! :))

Szombaton még mindig cudar idő volt, nagyon esett az eső, háromszor indultunk el és vágtunk neki az útnak, de mikor a kastélyhoz elértünk, akkor is rázúdított, hát ez van... Nagyon rossz volt így, hogy nem tudtuk megnézni Siguldát - ki is maradt a programból végül - de hát ez van. Azért csak elütöttük az időt, sütöttünk, főztünk, pálinkáztunk, majd mivel tényleg semmit nem csináltunk egész nap, eldöntöttük, hogy bemegyünk bulizni Rigába - ez kb. úgy volt, hogy este felhívtam Nachót, mit csinál, partizik-e, mondta, igen, és hogy menjünk, ha tudunk, és Adrinak úgy kb. 10 óra fele szóltam, hogy pakoljon 3 napra elegendő  cuccot - merthogy ledumáltuk Eikéékkel , hogy Liepájába megyünk vasárnap. Hamar fel is vitt minket egy kamionos, de először fordult elő velünk, hogy a legeslegelső kocsi állt meg nekünk!!! (De ott sajnos csak egy hely volt, szóval a kamionost választottuk, aki nem sokkal ezután állt meg). A központtól kb. 10 km-re tett ki minket, de még épp elértük az utolsó éjszakai buszt, amivel végülis fél 1-re bent voltunk a központban. Addigra már baromira megéheztünk, be is ültünk a helyi Mekibe, ami a Hesburger nevet viseli, és kajáltunk. Fél 2 fele végeztünk, és egy kis eltévedéssel kombinálva 3-ra meg is érkeztünk a Sapnu un kokteili nevű helyre, ahol koktélokat lehetett inni, és tök jó zenére lehetett táncolni! Innen 7 óra felé keveredtünk haza.. :)) De úgy, hogy előtte még beültünk a szomszédos Lidóba enni valamit. Vicces volt.

Pláne Nacho volt vicces, mert nem tudta kiejteni Adri nevét, és rögtönzött egy közvéleménykutatást, hogy ki hogy ejtené ki a barátnőm nevét: beírta a telefonjába, és minden szembejövőt megkért és megállított, hogy olvassa már el ezt a szót, ejtse ki.. Annyit nevettünk Adrival, még most is eszembe jut. :))

It never matters how many times U met Ur people... it only matters what impression U left in them.

I almost forgot!!!! It was the day when Fatih had his wedding. Well, this could have been a nice ceremony with few people, but actually, being there so few, I just felt, as if being at a funeral - really! Pako, Vroni, Santana, Janis and only me were present. And of course, Ibrahim, who took the video from it - but later also arrived Ginta. This was an event, I could not believe if I had not seen it.

During the day, we hitch-hiked back together - Pako, Vroni and me - and we went to Jurmala, to celebrate with the Jurmala girls their birthday! It was great! :)) Finally, I could meet Eike and Marcin, whom I already missed a little bit because haven't seen them for a while! :))
Oh, and also Patricia :)))

Anyway, we arrived very very late, around midnight, we were mostly in the school, but still, it was great to spend some time together. Next day everybody went to Riga, because Pako had some organized stuff - it was the Riga Marathon day, when it was one of his project - as most of the end of the marathon was tiled and did not have a normal road, it was our project, to support Pako, who did the last  5 km-s in a wheelchair, and he fell down, and later, another one of his colleagues (Juris) was carried by other guys - also in a wheelchair - while girls holding the transparent: not everybody could be a superhero - Juris presented Apeiron in Cilvēkmens T-shirt. It was really touching and also successful project - a lot of people paid attention for us! And most of us were in! We hitch-hiked back together - Andrea, Maike and me - later this guy , who took us up, recognized me also in the Gājienis!

Majd elfelejtettem beszámolni Fatih esküvőjéről. Megért volna egy külön filmet az, hogy Ibrahim hogy vette fel a filmet... :D Amúgy mindenki le volt sokkolva, mikor odafelé mentünk, Pakóval és Vronival végig csevegtünk, visszafelé egy hang sem jött ki a torkunkon.... Igen, a lakótársam megnősült. Igen, egy kollégánkat vett feleségül. Igen, ilyesmi lehetséges. Nem is tudok többet írni róla, mert tényleg sokk az egész - számomra. Nyugodt szertartás is lehetett volna, hiszen a négyünkön kívül, az önkénteseken kívül csak a koordinátorunk, Ginta volt jelent, valamint a mentorom és a barátja, akik Fatih és Inga tanúi voltak. Valamiért mégis úgy éreztem magam, mintha temetésen lennék...

Gyorsan megkajáltunk, majd Vronival és Pakóval elstoppoltunk Rigáig - nem tudtunk elmenni az esküvői bankettre - de igazából nem is akartunk. Jurmalára mentünk, Elónak és Stellának a szülinapja volt. Jó volt, csak kár, hogy éjfélre értünk oda szinte, már sötét volt, hűvösödött is, a kaják már elfogytak, pia azért még volt, de nemcsak ez, hanem már mindenki le volt fáradva egy picit. De jó volt. Annak ellenére is, hogy a sokkunkból éledeztünk.

Másnap mindenki Rigába vonult, mert Pakó szervezett egy programot - ezen a napon rendezték a rigai 5 km-es maratont is. Mivel a szervezők voltak olyan kedvesek, hogy az utolsó 1 km-re macskaköves útvonalat jelöltek ki, Pako ötlete a kerekesszékű versenyzők érdekében történt - ugyanis tolókocsival is lehetett jelentkezni rá. Annyiból állt a mutatvány, hogy míg Pako a tolókocsival ügyetlenkedve elesett, addig Jurist, egy másik kollégáját négy markos fiú vitte be a vállán - míg a lányok a "nem mindenkiből lehet szuperhős" című transzparenst tartották maguk előtt! Nagy ujjongás és taps fogadta a produkciót! Kaptunk pólót, meg kaját az előadás után - de nekünk sietni kellett - együtt stoppoltunk haza Maikével és Andreával. Egy 30 körüli fiatal férfi vett fel minket - aki később megismert a pünkösdi felvonuláson és megismerhettem a kislányát is - aki még kb. 2 hónapos. :))

Amúgy jó is, hogy nem a Fatih esküvőjét választottuk, mert fél 10-kor már véget is ért, csúfosan: jól berúgott, és sokat sírt. :(( Sajnáltam egy kicsit. Most be kell fejeznem ezt a bejegyzést, mert innentől már csak szarkasztikus megjegyzések jutnak eszembe, ez meg már gonosznak hatna... de el kell fogadnunk, hogy mindannyiunkat más motivál.

Oh, I almost forgot to mention, that I met Ramina and Grace. They were both coming from Helsinki. Oh, we haven't met for 3 years...!! Still, they did not change. We had a lot of fun together - so sad that time was so short - and I did not have anymore free days. Anyway, we spent together some nice time, discussed our things. :)) Ramina is getting married! :)) Life is too fast! Or...? Grace is studying about Cultural differences and wants to find herself out - getting back to the roots. We were talking about sooo many things - while drinking cocktails in Coco-Loco Bar, spending some nice time together, eating out either in Ligo or in that place which was suggested by Ineta. :)) It was great and relaxing time. :)) It is just sad that I could not meet also Nora! :(( (my Latvian friend).

Ramina és Grace meglátogattak. Tudjátok, ők a lányok Helsinkiből. Az elején úgy volt, hogy nálam alszanak, végülis mégiscsak egy hotelben lyukadtak ki Rigában. De azért 3 napon két estét sikerült együtt töltenünk. Egyszer, mikor Siguldába jöttek ki - együtt mentünk vissza a vonattal. Jó volt egymást újra látni. Képzeljétek, Raminának idén lesz az esküvője! Voltunk Couch-surfing partyn, ahol a barátaim többségével megismerkedtek: ott volt Elo, Stella, Vroni, Pako, Koka és még sokan mások közülünk; de előtte még találkoztunk Inetával is, Nacho barátnőjével, együtt töltöttünk egy kis időt. Voltunk a piacon, csináltunk mindenfélét, ettünk a Lidóban, meg egy másik helyen is, amit még Ineta javasolt... és olyan sok mindenről beszélgettünk! Nagyon jó volt :)) 

May 7.

I kept a presentation about volunteering in Linda's class. It was in Latvian, oh yeah. :)) It was great, anyway, the students were amazed - even on my grammatical mistakes. :))

May ööö... ??? Next week, on Tuesday, I went to the school again, but for another class (10.e), for a tolerance lesson. Indra gave her 2 Math lessons for all these topics. It was great. With the students I had a burning debate, it was really really great. And I had to realize, 2 lessons were really need for this topic. At the end, I also got feedback from the students, not one wrote this: thank you for these lessons, I realized, my attitude was wrong, I have to be more tolerant. It was so nice feeling, I was totally touched! :)) Well, we did the same tasks as some weeks earlier in the other school with Vroni, but here we could have more time for discussions with the students. It was great, I also felt great and we managed to involve everybody in the conversation. Of course, the students were also very open-minded. :))

Later, in the last week, I went to visit them again to talk about the volunteering. It was again in Latvian, it was great to look at their reactions. :)) I really got to like them, I also brought them another box of Dianás bonbon. :)) It was sad to say goodbye to them - school year is over, as summer is about to start... Feeling sad a little bit about this. 

Mostanában egy csomó suliprojektben vettem részt. Egyrészt az önkéntességről kellett sokat beszélnem a helyi suliban, másrészt még adtam egy duplaórát toleranciából. A tolerancia órát a 10.-ben tartottam. Egy picit tartottam tőlük, mert egy hónappal azelőtt a másik suliban a 10.-esek majdnem szétszedtek minket, és akkor Vronival voltam, most pedig egyedül kellett helyt állnom. De nem volt semmi gond, ezek a gyerekek tündériek voltak és meg is kértem Indrát, a tanárt, hogy szeretném, ha még tudnék jönni hozzájuk az utolsó héten.

Először a Te is más vagy - Te sem vagy más feladattal kezdtük. Utána beszélgettünk, volt szó a csoportokról, kategorizáltunk, tisztáztuk a sztereotípia, diszkrimináció és ezek fogalmát, majd ki is csöngettek. A következő órán belementünk a húzósabb témákba, szexizmus, homofóbia, feminizmus, anti-szemitizmus, genocídium. Nagyon jó dolgokat mondtak a diákok, meglepődtem rajta, hogy mennyi mindent tudtak - én anno 16 évesen nem tudtam ennyit ezekről a dolgokról. Végezetül meséltem még egy picit a saját tapasztalataimról, a KözÉrt-beli munkámról, majd kértem a diákokat, hogy írjanak feedbacket. Nagyon jó dolgokat írtak, ha egy kicsit rossz kedvem van, most is előveszem őket. :))

Ja, játszottunk szerepjátékot is, nagyon jó volt, nagyon partnerek voltak benne a gyerekek.

A következő (suli utolsó hetében) is visszamentem hozzájuk. Jó volt az is! Akkor az önkéntességről beszéltem (május 7-én is ugyanezt az előadást tartottam le, csak akkor Linda osztályában). Az is jó volt, vittem a gyerekeknek dianás cukrot is. :))

Jaj, azt meg majd' elfelejtettem, hogy Liga osztályában is, a Jugla suliban csináltunk egy Európa-napot, Tobi, Dina, Vroni és én vettem részt benne. Jó volt, bár eredetileg a toleranciáról szerettünk volna beszélni, csak a suli jobban preferálta az Európa-témát, mert több osztályt össze lehetett vonni így, és még versenyt is lehetett szervezni belőle. Mondjuk én eleve lekéstem a feléről, mert aznap reggel intéztem a jelentkezésemet is a lett nyelvvizsgámra... de azért jól éreztem magam a maradék órákon, ahol részt vettünk! :))

The 6th of May (Sunday) was one of the happiest day of my life, ever. :))

In the afternoon, I visited Romans, my Latvian grandfather. He is so nice! He was so happy! I also bought some chocolate for him, and also some flowers to Iveta, as in Hungary this day was the Mother's Day. Oh it was so nice that Vroni and her Mum also took the same bus when we went to Riga. Then, in Riga, I had some time, for walking around, and I bought the flower and chocolate then I went to Romans' place.

The dish was wonderful: chicken with plums and honey. We talked a lot - and I told, I'm organizing concerts in Saullekts, and Romans expressed his wish to come. (So sad that on the day, my meditation evening was scheduled, he became ill. :(( )

Unfortunately, we could not spend too much time together, because I had to be at home around 6. Nicolas visited me and I wanted to spend some time with him also, of course, before he went home. Even if he was criticising my layered potatoes, it was a nice visit, definitely. Sad it was raining and we could not go to the forest for a trip.

Május 6-a nagyon jó nap volt. :)) Egyrészt, Romanst látogattam meg Rigában (Vronival és Anyukájával utaztam egy buszon), másrészt Nicolas látogatott meg az este. Mindkét látogatást nagyon élveztem, és mosolyogva tértem aludni. :))

Romans lányának, Ivetának vittem egy kis csokor virágot is, lévén, hogy anyák napja volt. Finom mézes-szilvás csirkét csinált. Kár, hogy nem tudtam sokat ott maradni, max. két órát - így is szégyelltem magam, mert nem tudtam elég időt ott tölteni velük, de közben meg ugye nekem is látogatóm jött - Nicolas.

Hatra értem haza, akkor ő már ott volt nálunk, Fatih meg persze kétségbeesetten hívott, hogy itt van valami haverom - az egész szitu vicces volt. :)) Ettünk rakott krumplit, meg mákosgubát, hallgattunk egy csomó zenét, odaadtam neki a képeket, amiket kért, sétáltunk egyet - az eső ellenére - egyszóval kellemes estét töltöttünk együtt :))

With my friend, Anete, we decided to go to Siauliai on the weekend - as also Friday was a free day this week. Our trip was on the 4th and 5th of May. We hitch-hiked there and back, slept in couchsurfing place, ate there for free, and as we visited not a museum but a pilgrimage place, the only thing we had to pay for was the bus ticket in Siauliai which costed only 1 litas = 20 santīmi = 70 Ft... best trip ever.

The Hill of the Crosses is a magical place, I loved it a lot! Yes, it's true, it's not really a big hill and some crosses are already too much for me (overdecorated, etc.) and we even saw a cross celebration - so many and dressed up people like for a wedding - really - so that was also too much but in some way, the best was that this place has some kind of spirituality... I liked it a lot!

Our way back was more lucky than when we travelled to the hill - because then there were two Russian guys who took us till the border, and then we were picked up by a guy who was directly driving to Riga. It was cool. When we went there, we were picked up by 5 different cars - always only till the next town. We had to wait the most only at the border - obviously. But there at the border there was no check, no control, nothing... It was really a cool trip! See the photos ..!

And our host, amazing... she is totally vegan, only eats fresh food - how delicious was her cake - without any sugar, though!!! She had a daughter, 2 years old, Upe (same as in Latvian, meaning: river). We also met two other Latvian girls who were staying with our host, Gabriele. The best was to walk at night in Siauliai - it was a little bit warmer than in Latvia!

Május 4-én és 5-én Siauliai-ban kirándultunk, lett barátnőmmel, Anete-tel. A kirándulás szuper volt, jó időnk volt, hamar eljutottunk Siauliai-ba, (stoppoltunk végig), a hely, amit meglátogattunk gyönyörű volt. A keresztek hegyét néztük meg - nagyon jó és spirituális hely. Jó volt elveszni a keresztek között. Úgy képzeljétek el, hogy ez egy kis dombocska, tele mindenféle kereszttel. Van köztük kicsi, nagy, fából, vasból, műanyagból, van, amelyiken van jelölés, van amelyiken nincs.... tényleg, nagyon sok kereszt van. Van egy varázsa a helynek, nem tudom megfogalmazni, milyen varázs ez, de mikor ott vagy, érzed azt a spirituális bizsergést. Nekünk nagyon tetszett!

A hostunk is jó volt, Couchsurfingeltünk persze, Anete keresett szállást: egy 23 éves lánynál laktunk, akit Gabriele-nek hívnak. Van egy két éves ennivaló kislánya is, Upe, akinek a neve lettül és litvánul is folyót jelent. Ottjártunkkor még volt két másik lett lány is, így a cicával és a kislánnyal együtt 7-en aludtunk Gabriele kicsiny szobájában. De jó volt, jó élmény volt! :)) Reggel a cica ébresztett, puha tappancsaival.

Gabriele amúgy vegán, ami azt jelenti, hogy nemcsak húst nem eszik, de semmilyen állati eredetű terméket nem fogyaszt. Nagyon különleges ételei vannak, ettünk lencsés tésztát, meg sok salátát, másnap meg olyan tortát csinált, amiben semmi cukor nem volt - mégis finom volt!

Visszafelé szerencsésebbek voltunk, mert hamar felvettek minket és elvittek a határig, a határon viszont egy nagyon kényelmes BMW állt meg nekünk, aki egyenesen Rigába ment - szuper volt. Összesen 70 Ft-ot költöttünk - a litván buszjegyre, ami elvitt minket a stoppolós helyig... :)) Jó kis hétvége volt!!!

So, Nacho got my key, it was a need, because this day we spent in More.

Again, time lapse: so many things happened just only one day!!!

So, we went very early: Tobi, Dina, Ucha, Pako and me. It was great, at first we made some decoration stuff with serviette technique, and then we took a walk around the village. It was great and the weather was also perfect.

Then we got back, talked about our countries (Tobi and me in Latvian, the others in English), and then we had lunch and then again - we had to present our culture twice, for 2 different age groups. For Ulyana's children. :)) She was all the time with us, I felt her in my heart.

We caught the bus, I ran home, Nacho was already cooking (ok, at that moment only sleeping, but he already mixed the tomatoes for the gazpacho). It was ready soon, after some mins, and I tasted... omg... it was great!!! I can't believe - he told so - that it was the first time when he made it. Pako was also very enthusiastic about his gazpacho.

Anyway, Vroni's Mum was also with us, during these days. I met her in the afternoon, it was great and a little bit I tried to improve my German, but anyway, her Mum is amazing, and speaks English amazingly. :)) 

The Spanish evening.

Well, I could not take part in the very first 2 hours, because I went back to Saullēkts, I worked a little bit, and then I ran to Merkis - I only arrived for the funny and game part. It was great still, I just felt so ashamed that so few youngsters are.. of course, it was hot, the weather was perfect, everybody wanted to go outside... of course, understandable. But still... I was sad.. :(( the games were perfect, it was the longest evening from all of them, I guess, because we stayed in Merkis till 20.30, until it was closed, almost...! :)) So it was really really cool!

The guys took the last train back to Riga - they had to take the train anyway, because in the previous few days, Pako had a bike-tour, which can be carried only by train. The weather was so nice, come on, I just wore a T-shirt... the first hot days during thi year... :))

When I got back, we drank some wine with Vroni and her Mum, then we went to sleep. All were already very sleepy around midnight... :)) 

Bár a spanyol este csak a nap végén következett, izgi napunk volt! Dina, Tobi, Ucha, Pako és én Morére mentünk (Siguldától 20 km-re lévő kis falucska), ahol az a suli van, ahol Ulyana is dolgozott. Többnyire nehezen kezelhető gyerekek tanulnak itt, nekik tartottunk kiselőadást a saját országunkról. Volt, aki angolul tartotta, volt, aki lettül.

Csináltunk szalvétatechnikával falapokra mintát, sétáltunk egyet az iskola és a falucska körül - nagyon jó volt, kellemes időt töltöttünk együtt. Pako sokat mesélt a kerékpártúrájáról, aztán a séta közben találtunk egy tankot, na onnan kezdődött a felmászás és a fotókészítés - én nem vettem ebben részt, csak a képeket készítettem, mert a kezem még elég gyenge volt (fásliztam is rendesen).

Délután, mire hazaértünk - a sulibusz 4 órakor tett le minket a hozzánk közelebb eső suli előtt - már Nacho a lakásban volt, félig kész volt a gazpacho is. Hamar megkóstolhattuk - hát valami isteni finom íze volt. Jó kis paradicsomos, fokhagymás... Alig bírtam elindulni a munkahelyemre... merthogy megígértem, hogy bár részt veszek Ucha projektjében, de ledolgozom a csütörtöki napot, ezért előző nap Inguna után is beugrottam délután, meg most, csütin is segítettem a vacsikiosztásban. De tényleg nehezen hagytam ott a kellemes légkört: Vroni Anyukája épphogy megérkezett, elkezdtünk beszélgetni, ott voltak a fiúk, a kellemes ízű gazpachóval... készülődés... na mindegy, azért sikeresen összeszedtem magam és elindultam... fél 8 felé értem oda a spanyol estre... amiről el kell hogy mondjam, hogy szerintem ez volt a legjobb este. Itt éreztem a legjobban magam az eddigieken - mert minden jól le volt eddig is szervezve, de hát ehhez persze kellett Pako és Nacho személyisége is, vicces játékaik - és annak ellenére, hogy jó volt az idő és igen kevés fiatal jött el, az épület zárásáig ott ragadtunk.

Még elkísértem a vonatig a fiúkat, majd visszamentem Vroniékhoz, koccintottunk borral, beszélgettünk németül... rég volt ilyen kellemes estém, délutánom! :)) 

Andrea got 30! We had to celebrate it! Again, one more night I did not sleep! It was cool!

With Vroni, I hitch-hiked till Aluksne - at first we were picked up by some guys, but in Augsligatne, a direct minibus took us up. It was great. In Aluksne, there were already the others - Natasha, too. Oh, so long time, I haven't seen her!!! It was great to meet her again!

Finally, I met Nicolas, again! :)) He was the clown of the group: "Directly, I'm really motivated in Russian dance" - 5 am and Maike standing at the door, looking a little bit furious with the guys.. who were dancing in Latvian folk costumes... unforgettable night. :DD

One thing to learn from this night: if U host 15 ppl at the same time, 5 will be all the time awaken. I remember, when we got to the bed, at around 7-8 am, other people got up to catch the earliest buses to get home..

In the afternoon, we took part in the orientation game, that was real! We did like 3 kms. In the forest, with the map, with the compass. I was in one group with Maike and Inese (Oli's girlfriend), but finally Oli also joined us because he lost his own group (Nacho and Marcin). It was great :)) Ok, of course, we came at last, because with Inese once we lost the way in the town, and also, we were too tired to run... But anyway, it was fun... :)) 

On the way home, in the car, I was sleeping almost all way.... guess why... :)) 

Hétfőn délelőtt benéztem a munkahelyemre, mert bár ez is szabadnap volt, úgy gondoltam, mégiscsak úgy illik, és akkor nem veszek ki túl sok szabadnapot, meg hát látják is, hogy szeretnék segíteni. Dél felé eljöttem azért, mert kezdtük a stoppolást Vronival. Jó egy órát kellett várnunk Siguldában, majd Augsligatnéban kocsit cseréltünk (fél perc alatt...), és még a lekésett buszt is leelőztük. (Persze a buszt direkt késtük le... mindenképpen stoppal akartunk menni.) Aluksnéig meg egy minibusszal utaztunk, marha jó volt. :)) 

Már ott volt Natasha és Christiane, egy német lány, aki annyira ismerős volt - kiderült, hogy március 31-én találkoztunk, a Scriptament-találkozón. Nem sokat tartózkodtunk Andreáék lakásán, egyből mentünk a barbeque - helyre. Egy volt rossz, hogy nagyon hideg volt és fújt a szél... De azon kívül a társaság nagyon jó volt. :)) Oliverrel és Inesével beszélgettem a legtöbbet. Jó volt összegyűlni... Ja, és megdumáltuk a kéztörésünket Cynthiával is. :)) Tényleg jól és felszabadultan éreztem magam. Megint nem aludtunk persze, most reggel 8-kor mentünk az ágyba...

Illetve... ha valahol 15 ember alszik, ott 5 mindig ébren van... Nicolas egész éjjel csinálta a partit, készültek jó kis képek, és videók is... :)) Már fél óra után fájt a hasam a röhögéstől, de az este tetőpontja az volt, mikor a fiúk felhúzták magukra a lett női népviselet szoknyáját és sapkáját és úgy táncoltak egymással (Marcin, Nacho, Nico és Oliver). Ez volt az a pillanat is, mikor Maike kijött a szobájából, hogy nem tud aludni tőlü(n)k, villámot szóró szemekkel - neki biztosan nem volt ez olyan jó élmény... :(( Mikor mi aludni tértünk, akkor keltek azok, akik az első busszal mentek haza... és mikor mi felkeltünk, akkor pedig azok, akik a későbbivel mentek haza.

Mi még részt vettünk az esti tájfutóversenyen is. Nagyon jó volt, a középtávot csináltuk meg (ca. 3 km-es volt). Maike és Inese volt az én csapatomban. Tök jó volt, persze, mi lettünk az utolsók (később Oli csatlakozott hozzánk, miután csapatától különvált (Marcin és Nacho)... Baromi fáradtak voltunk, és minden csapat úgy volt vele, hogy nem fognak futni - hát naná, hogy Andreáék nyerték, mert végigloholták a távot...

Este sikeresen végigaludtam az utat a kocsiban - Oliék hoztak haza. :)) Odaadtam a kulcsom Nachónak, mert ő meg csütin jött hozzánk - készülődni a spanyol estre... :)) 

After the French evening, I had a quite busy week. I did not do anything special, just lived in the daily rythm of the everydays - the first day, I could go to work after my illness was 25th of April. I started with Inguna and Gundega... 

What I want to write now that on Saturday we had the activity in Kurmene, and I already travelled there on Friday because I missed my volunteering mates so much, I did not want to spend Friday evening at home, alone. So, I started to hitchhike quite late, at around 5 pm - I had to catch the bus at 18.55. I was really really lucky, a Polish guy picked me up, and although he was not planning to go to the centre, he made this exception for me, because I told him, I'm in a hurry and anyway, we had a really good conversation! Anyway, he would have also carried me to Kurmene - as I told him, it's at the border with Lithuania - but unfortunately his way was not leading there...

So, I could catch the bus and later joined Ibo and Marcin. I was happy to meet Ibo again, I haven't seen him for a month...! And, we also ran into Egita, and the 4 of us started to play Monopoly. I haven't laughed in the last time so much as this evening...

Next day, I helped a little bit in organizing the area before the others come, and then pickd up the others, we bought something to eat, took the same walk than before (previous night), so, all in all, it was a great time.

As Ibo and Marcin said: It's a very nice place to spend one weekend, or week, or maybe a month. When U find Urself. But then, U want to find someone else... :DD

At 5-6 pm. we started the activities. At first, there was a folk group, and the others could learn folk dances - I did not take part in it, because my hand was still weak. And then later on came our activities, Andrea started with teaching flamenco, and then the others (me, included), as well. It was great!!! We were playing until at least 9 pm then it was time for the soup.

During the evening I talked a lot to Marcin's friends, Egidis and his cousin, Ainars. It was great a little bit to get familiar with their lives. On Sunday, Vroni and me took the bus at 5 pm - the others got in the car as Oliver was with us, as well. :)) 

Really, it was a great night, we just got closer to each other - Oliver, Nacho, Inese, Maike, Andrea, Vroni, Ibo, Marcin.... it was great. :))

Oh, and I almost forgot about the orientation game - which was actually rope-climbing - but I think that pictures tell more. :))

A hosszú betegség után végre én is részt tudtam venni valamiben. Nagyon nagyon felszabadult voltam ezen a hétvégén,, és az utána következő pár napban is. Szóval, 5-kor vége lett a munkaidőmnek, utána rohantam a spotra, ahol stoppolni szoktam, abban a reményben, hogy elérek egy kocsit, ami még 7 előtt letesz a buszpályaudvar közelében -és sikerült! Egy lengyel férfi vett fel, aki bár nem ment volna be a központba, de látta, hogy sietnem kell, meg hát mondtam is neki, és mivel ideje volt - ezért megtette azt a szívességet, hogy a buszpályaudvar közelében tett le - még Kurmenéig is elvitt volna, ha az útjába esett volna - de sajnos nem így volt...

Kellemes utam volt. Este a buszmegállóban felvettek a fiúk (Ibo is már Marcinnál vendégeskedett). Az volt a legjobb, illetve legviccesebb, hogy egy busszal utaztam Kristinával, Marcin koordinátorával. És furi volt, hogy mindenki leszállt előbb, (Kurmenén volt a végállomás), csak ő és a családja maradt fenn a buszon tovább. És bár egész úton olvastam, de a társalgásukból kihallottam Marcin nevét... vicces volt. :)) 

Jó volt amúgy, péntek este összefutottunk Egitával, majd monopolyztunk négyesben - mennyit nevettünk!!! :))

Másnap délelőtt nem keltünk valami korán - jaj, de az is vicces volt, mert Ibo aludt, és Ilvars gyerekei, az agresszív és hiperaktív Miervaldis (akinek a neve amúgy azt jelenti, hogy béketeremtő), és Eliza párnacsatáztak, így ébresztették Ibót, hogy kihúzták a feje alól a párnát. :)) Sokat sétáltunk, én mosogattam, a terepet rendezgettük, mielőtt megjöttek a többiek. Andrea, Vroni, Maike.

Később megjöttek Oliverék is, kocsival. Kezdődött a program, amiért valójában itt voltunk. Elsőként egy lett néptánccsoport lépett fel, lehetett is táncot tanulni. Na az is vicces volt, mindig mindenki mást lépett. (Én még nem vettem részt benne, a csuklóm végett, hiszen elég gyengécske volt még... csak fényképeztem... :)) )

Utána kis szünet, majd jöttek a mi feladataink. Bevallom, én elég gyáva voltam, nem mertem elsőnek előrukkolni az ötletemmel (mozdulat továbbadása - memóriajáték), de jó volt így, mert először Andrea tanított flamencót, majd Ibo mondott játékot, és Maike... és mivel ezek futkozós - kifullasztós játékok voltak, mire bátorságot nyertem, pont jól jött egy kis nyugodtabb játék. :)) 

Kb. egy órán keresztül különböző játékokat játszottunk - aztán miután kifáradt a csapat, csak letelepedtünk a tűz köré. Nagyon jó volt a hangulat! Csupa fiatalság! Én Marcin haverjaival beszélgettem a legtöbbet, Egidisszel és Ainarsszal. Sok mindent meséltek, sokat halásznak a folyóban, ami elválasztja a kis falucskát Litvániától, és elmesélték azt is, hogy valamelyik éjszaka medvéket láttak, és sikítva futottak haza... Meséltek a suliról, a barátnőikről, mindenféléről. Aztán még egy picit beszélgettem Marcin főnökének a férjével is... igazán jó volt. Lassan mindenki lelépett. Az igazán szomorú volt, hogy a fiatalságnak itt tényleg nincs sok perspektívája, mire befejeztük a játékokat, már sokan a sárga földig leitták magukat... :(( 

A végére már alig maradtak a helybéliek, csak páran. Pár lány körülzsongta Ibót, pár fiatal, akik megitták a sörüket, meg mi, önkéntesek. Na jó, Maike, Vroni és Andrea iszonyú fáradtak voltak, és hazamentek előbb, Oliékkal... csak Nacho, Marcin, Ibo és én maradtunk. De jó volt ez így, még hajnali 5-ig beszélgettünk. Nagyon jó volt! :))

Különben, másnap 10 fele kellett kelni, na az már nem volt annyira jó, de olyan jól sikerült az este, hogy nem volt gond. Ilvars, Marcin főnökének a férje készített nekünk rizseslevest, mazsolával, kicsit híg tejberizsnek is lehetne nevezni, isteni finom volt. :)) Délelőtt volt az orientációs játék, ami igazából nem az erdőben való futkosást jelentette ez esetben, hanem köteleket kellett megmászni. Illetve, egyensúlyozni rajtuk. Szintén csak képeket készítettem, mert azért csuklóból kellett tartani a köteleket, vagy egymást. Azért jó nehéz lehetett, de kis csapatunk sikeresen helytállt. :)) Utána ebédeltünk, - ismét Ilvars főzött, ezúttal csirkelevest -  majd Vronival indultunk a buszra - a többiek kocsival mentek, és Aluksne volt az úticéljuk.

This story is about the French evening in Merkis, on Monday, 23rd the April, when Morgane and Elodie came and we cooked at least 50 crépes, and one quiche lorraine-t, which I haven't tasted for 10 years (last time when I was with my class in England and we lived with families). Omg, I love French food, really. And it was such a nice atmosphere. :)) Later the others dropped in, too, Pako and Vroni, and finally Stella has arrived, as well. Ilze came and picked up us, with the big car, and it was great because the presentation went in 3 languages, French, English and also, Morgane talked and explained everything in Latvian! :)) 

After the presentation, we learnt each other's names, played a lot, and finally we learnt the French children song: Sur le pont d'Avignon. :)) 

To represent the evening for the best, I can with this video: 

On Friday, Andrea and Maike visited us. It was totally wet weather, they also got soaked. I invited them for a cup of tea and I wanted to know everything about Cesis event - it was cool! :)) Then we went to Vroni's place where Andrea cooked a very tasty aubergine-tomato something... it was so tasty... :)) All in all, we had a nice evening together :)) 

I was just a little bit of sad, that I cannot go neither to Morgane's goodbye party, nor to Patricia's birthday party. But, soon, I met the others, as the French evening was organized in Merkis on Monday! ;)

Pénteken, ahogy ott olvasgattam az ablakban - ahol a legjobb volt a természetes fény - egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy két ember befelé bámul. Andrea és Maike voltak, akik totál elázva jöttek meg Cesisből. (Egész nap zuhogott.) Megittunk egy teát, majd megjött az áram, ők is fáradtak voltak még (egész nap nem aludtak), átvonultak Vroniékhoz, később én is átmentem, Andrea isteni finom padlizsános-paradicsomos kaját csinált. :))

Milyen gyorsan megy az idő társaságban!!! :)) Jó kis este volt!

Csak azt sajnáltam, hogy a betegség kifolyásából még nagyon gyenge voltam, és hogy szombaton sem Morgane búcsúpartiján, sem pedig Patricia szülinapi partiján nem tudtam részt venni... :(( 

On Wednesday my plaster has been taken away.

On Thursday we had no electricity.

Appreciating small things: gummi-hands and wonderful books!

Szóval, mikor levették a gipszemet - hú, ne tudjátok meg! A kézfejem lecsuklott, mint egy gumibábu - hát innen a csukló szavunk :DD - , és a gipsz alól olyan erőtlen kar tűnt elő, amit csak az afrikai filmekben látni.... Teljesen lecsupaszodott a karom, a bőröm felfeslett, hámlott, szőr sehol, és olyan gyengécskének, védtelennek tűnt a gipsz nélkül. Véraláfutások mindenhol. Kellett venni szorosabb sámlit, ami jó erősen szorítja. Kenem a krémmel, amit Anyától kaptam. Még mindig fájdogál, de már két kézzel gépelek. :)) Lassan kezdem tudni használni, emelni még nem tudok vele, meg amúgyis, erőt kifejteni még nem megy, megtartani dolgokat még nem megy - de erősödik szegényem.

Mikor első nap fürödtem és mosogattam - azt az örömet! Úgy tusoltam, mint egy 5 éves gyerek, úgy dörzsöltem a szappannal a kezemet, olyan örömmel, mintha előtte még sosem lett volna a kezemben szappan! :)) 

Másnapra elment az áramunk. Úgy teljesen. Hajnali 1 körül. És olyan volt, mintha egy nyomás elől szabadultam volna meg - a számítógépem kikapcsolt, mint ahogy minden (aksi már csak 3 percig bírja), gyújtottam gyertyát, majd mentem aludni. Másnap, mikor felkeltem, még mindig nem volt áram. Egészen délután négyig. Még otthon kellett maradnom... Vicces volt! Úgyhogy fogtam a könyvet, amit még Elótól kaptam, és nekiálltam olvasni. Ismét felfedeztem az olvasás örömét. Azóta kevesebb időt töltök a gép előtt is, sőt, esténként 9-10 óra fele igyekszem kikapcsolni, hogy még olvasgathassak este az ágyban. Mint a régi szép időkben... Kicsit úgy éreztem, hogy felszabadultam, kiültem a balkonra, élveztem a napfényt.... gyufával gyújtottam gyertyát a fürdőben és a wc-ben, ha dolgom volt ott, gyufával gyújtottam meg a gázt is - ha a hűtő nem állt volna le, azt mondom, kibírnék egy-két hetet is így. :)) Olyan jó volt, beletemetkezni a könyvekbe! :)) 

From time to time, I always forget that I'm working here. I write to you all the time, how I spend my free time, but actually, most of my time is still work.

Nowadays, I take part in schools. I was asked also on 3rd of April to do so. I met Indra only at the church, at the beginning of my EVS, now, we agreed, I can present in Latvian to her class, 7th class. It was great, I presented more or less the same as in January in Merkis. I got many curious questions, the pupils were interested a lot, and it made me very happy. Also, we were communicating in Latvian! Isn't it cool? ;) 

On 11th April, I was learning two dainas by heart for the old people in the institution. They were so much happy - and actually this made me the idea to organize an international picnique, where each of us could learn a poem by heart and tell the others. Because poems are beautiful!

Anyway, in our institution there was a caranteen and due to that, I'm ill too, so this kept away from each company - I could  not take part in the Cesis activity, nor go to Morgane's farewell and Patri's birthday party. I became ill in our crazy hitchhiking weekend - which is another story and leave for another entry. :)) 

Mostanában sok minden új dolog történik velem a munkahelyen is, amiket mindig elfelejtek leírni, hiszen a szabadidő részletezése mindig érdekesebb. Először is, sok felkérést kapunk iskoláktól, hogy tartsunk kiselőadást. Ez történt április 3-án, kedden is, ahol kb. ugyanazt a prezentációt adtam elő (lettül), amit januárban a magyar nap alkalmával is levetítettem már. A gyerekek rengeteget kérdeztek, izgatottak voltak, és érdeklődőek! Készültek képek is! 

Ezen kívül, lévén, hogy eltört a kezem, és nem tudok segíteni a konyhában (hacsaknem egy kézzel ki-be pakolni a mosogatógépből), de helyette koncerteket kezdtem szervezni. Sajnos eddig még egy sem valósult meg, mindig el kellett odázni - de sebaj, most majd más lesz! Ugye április 4-én lett volna az első, de Anyáékért mentem a reptérre, utána meg mindenki beteg lett az intézetben és a karantén miatt nem jöhetett senki. Április 11-én azonban, a magyar költészet napja alkalmából nem hagytam, hogy az idősek unatkozzanak, megtanultam két dainát, és azokkal jártam végig az összes szobát, szavaltam nekik. Gondolhatjátok, jól meghatódtak az idősek! Talán itt volt a hiba, ugyanis én is olyan beteg lettem, mint nem voltam, kb. két éve: 3 napig nem ment le a lázam, se gyógyszerrel, se vizesborogatással, és olyan erős hörgőgyulladásom volt, hogy még most is köhögök. :(( 

Álljanak itt a dainák, amit az időseknek szavaltam el:

Dieviņam četri dēli,
Es visiem vārdus zinu:
Mikužiņi, Andružiņi,
Pēterīši, Pāvulīši.
Dieviņam četri dēli,
Ko tie tam labu dara? -
Zīda pļavas nepļaunamas,
Zelta kalni neaŗami.

Vai, vai, lieldiena, Tavu garu gaveņu! Apēdu māmiņai Trīs pūri kaņepu, Trīs pūri kaņepu, Deviņus pīragus, Šos garus gaveņus Gavedama.