Nem is lehetne máshogyan jellemezni a napot, mint ezzel a videóval: 

Talán említettem a tegnapi bejegyzésemben, hogy Zsanna mondta, menjünk nyugodtan el az évnyitóra. Hát Fatih persze nem akart jönni, Ulyana a Ceribu Sparnival ment - iskolabusszal - én viszont úgy döntöttem, ha már megígértük Zsannának, elmegyek. Nagyon furcsa érzések kavarogtak bennem végig: reggel, ahogy 9 előtt pár perccel, ahogy kiléptem az ajtón, sok-sok csinos fiatal vonult el előttem. Ja, mert igen, a mellettünk lévő bolt mellett van egy középiskola. De én nem oda mentem, hanem az általános iskolai megnyitóra, ami 9-kor kezdődött, egyrészt mert ott is beszélt a lett elnök (aki elnök lett - bocs, de ezeket a fárasztó poénokat nem bírom abbahagyni, persze, tudom, hogy csak engem szórakoztatnak :)) ), másrészt meg Dinara is ebbe az iskolába fog járni, szóval mentem, hogy legalább csináljak pár képet. :)) Meg úgy összességében ez volt a legnagyobb évnyitó is.

Nagyon furcsa érzésem támadt útközben: eszembe jutott, mikor otthon az első nap mentünk suliba, eszembe jutottak a volt osztálytársaim, mindenki, aki fontos, Húgom, akinek ma volt az első napja a suliban... és még annyi minden. Körülbelül most fogtam föl, hogy én itt maradok. Jó, persze, nem örökre, de itt maradok egy évet, és most itt élem meg az évnyitót is - furcsa belegondolni, hogy itt leszek, mikor Santana leérettségizik és együtt izgulunk majd a felvételi eredményéért, és abba is furcsa belegondolni, hogy mire elmegyek innen Arturs Ömer már egy éves lesz...  persze ezek még mind távol vannak - illetve annak tűnnek - annyi minden történt már velem, de mégiscsak olyan, mintha csak 2 napja érkeztem volna...

Talán Helsinkiben ez nem is volt olyan furcsa: teljesen normális volt, hiszen ott is suliba jártam. De itt nem. Ez teljesen más. Eddig egyfajta nyaralásnak foghattam föl, igen, hétköznap csinálok dolgokat, de hétvégén kirándulunk és pihenünk. Tök jó. De most valahogy átértékelődött, és sajnálom, de ennél jobban nem tudom megfogalmazni, cserben hagynak a szavak, de ezek olyan érzések, amiket nem lehet szavakba önteni, ilyet csak az érez, aki külföldön él és dolgozik, és csak az értheti meg, aki már volt egy évet ilyen jellegű önkéntességben.

Az évnyitó ünnepély teljesen más volt, mint otthon. Először is, ez egy vidusskola - tehát középiskola - de 12 osztályos! Elsőtől végzősökig ide járnak a gyerekek! Vicces. Aztán, mindenkinek a kezében volt egy kis hurkapálcika, rajta valamilyen színű szalag. Nagyon megható volt, hogy ezzel köszöntötték az új tanévet. Volt még lufi is, minden osztály osztályfőnökénél különböző színű ballonok (olyan színű ballon, amilyen színű a hurkapálcikára tűzött szalag), és az évnyitó végeztével mindet a levegőbe eregették.Mókás volt. Kedves és egyben megható is. :)  A színes lufik reményekkel telve szálltak az égbe, egy új tanév kezdődött... ismeretlen tananyag, sokaknak új osztálytársak... és új remények. :))

Mint már említettem, a miniszterelnök is beszédet mondott, mert Siguldában végzett. Nagyon meghatott volt, nem is tudta végigmondani a beszédét. Megható volt! :-) (Bár nem értettem...) Aztán a végzős tanulók képviselőjének szimbolikusan átadták az iskola kulcsát. "Fiaim, Ti kezetekben a jövő!" :)) Az is nagyon megható volt és helyes szokás, hogy a nagyok kézenfogták az elsősöket és így vonultak végig a városon, majd az iskolában is körbevezették a kicsiket. (Egy focipályán volt a megnyitó, az iskola pár utcával odébb volt.) Hirtelen emlékeztetett a városi ballagásunkra. :))

Ott találkoztam Zsannával is, szegénynek már ki volt sírva mindkét szeme. Nagyon meghatódott. :))

Picit még belehallgattam a másik suli évnyitójába is, ahol 10-re várták a miniszterelnököt, ott összefutottam Anetével, de Santanát sehol sem láttam... váltottunk pár szót, aztán mentem munkába, mert már lassan 10 óra volt. Ja, igen, az idő kegyes volt, mert bár a 15 fokot alig érte el a hőmérséklet, azért legalább nem esett a szabadtéri évnyitó alatt, hát a másik suliban már nem voltak ennyire szerencsések.

Jaj, azt elfelejtettem írni, hogy itt is van ám ilyen össznépi iskolás dal, csak éppen Vere vere viksi a címe, mindenki énekelte a suliban. Amit még megfigyeltem, hogy itt a himnusz annyira nem szent, mint nálunk, simán mászkáltak és beszélgettek közben az emberek. Emlékeim szerint mi azért együtt énekeljük otthon... akármilyen ünnepség is van.

A délelőtt hamar elment,
- reggeli: lila káposztás és babos saláta
- ebéd: spenótosleves (nem hiszitek el, de kétszer merítettem belőle), csülökkel, virsli, reszelt tepsis krumpli, a fura ízű uborkasaláta. (ami még a kovászosnál is rosszab....)

Csak 4-en voltunk, mert senki nem volt a személyzetből, hiszen, mindenki az iskolába futkosott. Így csak a mai napi szakácsnő, Inese, illetve a fiúk (Arvids és Fatih) meg én voltunk. Délután már jött Sveta is, erősítésként, jó volt. Úgy volt, hogy ma én fürdetem Zelmát, de elment a melegvíz, képzeljétek. Szóval erre nem került sor, majd talán holnap. De akkor már lesz a többi személyzet is. Ma filmet néztünk Verával, illetve sakkoztam Viktorral. Azon kaptam magam, hogy már nincs időm zongorázni, házit csinálni...

A sakkról még egy picit: eszembe jutott, mikor Apu kiskoromban tanította a sakkozást. Milyen hálátlan gyerek voltam, untam, hagyjuk már, nem érdekel, unalmas! De ma rájöttem, hogy milyen jó :)) Mennyi lehetőség -gondolkozás, lépni, nem lépni, és főleg, előre kell gondolkozni. :)) Úgyhogy, ha hazakeveredem, ígérem, Apu, hogy előkerül a régi sakktábla!!! Bár tudom, úgyis meg fogsz verni... de nem is a győzelem a fontos, hanem a játék során való gondolkodás, illetve a játszásával nyert öröm! :))

Today is the first day when I felt, I will not go home for a long time. Things, I've lived over at home, I 'll have to live here now. It's not that I would not like it, it's just strange. Perhaps, because this time, I'm not in Erasmus, not at university and do not do any real studying here... I don't know, I just had this strange mood all day. However, I liked it.

I started at 9 and went to the vidusskola of Sigulda where there had been the opening ceremony for the school. I met Dinara, Zanna, and her husband, as well. The school ceremony was totally different than in Hungary: first of all, this is a school from 1st to 12nd classes, and it was very touching at the end of the ceremony that there is a tradition to lead the first classes to their classrooms and a little bit through the town. This is done by the graduators. :) Really nice tradition, indeed. :))

Today was special because of the Latvian president, as well. He graduated in Sigulda, so he came and made some speech. Actually, he could hardly finish it, he was so touched. But I liked it - although, I did not understand a word from it.

At the end, luftballoons - in the air. How nice it was! Different colours symbolized different feelings - hope, happiness,knowledge, maybe, others I do not remember. Very very nice opening ceremony, I was actually touched, but this is partly because of my strange mood, as well.

Inese came back from her one-month holiday, and it was her menu today: lilac salad for breakfast, and spinach-soup and wurst for lunch. Veryyyyyyyyyyyyyyy delicious. :))

The main point of the day was that I played chess with Viktor. :) Was fun actually, and remembered the old days, when Daddy taught me how to play. I miss you, so much, Daddy, and I promise, we'll play again. :))

Hugs from here. <3