Romans 1924-ben született, egy kis orosz faluban, Észtországtól nem messze. Van még egy öccse, és egész népes család, hiszen Romansnak is vannak gyerekei és unokái is. Igaz, nem mindennap látogatják, mikor beszélgettünk, épp telefonált az egyik unoka (messze laknak). Romans mondta neki, hogy nem is baj, hogy nem látogatja meg őt. Látogassa meg inkább a Nagymamát, neki jobban szüksége van most rá, hiszen kórházban van. (Remélhetőleg hétfőn jön haza.) Romans nagyon várja már haza feleségét.

Elnézést kért a némete miatt, tudja, hogy nagyon sokat felejtett belőle, na meg hát idős is már, nem tehet róla... Biztosítottam, hogy semmi probléma. (Pláne, hogy semmi nyelvtani hibája nem volt és olyan folyamatosan beszélt, hogy csak na. Csípőből lekörözött :)) ).

Romans Németországban tanult meg ilyen jól németül, ugyanis három és fél éven keresztül munkaszolgálaton volt ott. Elmesélte, hogy szállították őket föl a vonatra, és rakták ki őket Németországban. Azt is megtudtam tőle, hogy Dániából indították a vonatot, és a többiek, akiket nem raktak ki Németországban, továbbutaztak Prágába. 

1945-ben, a háború végeztével bejöttek az oroszok. Mikor a nácik megneszelték az oroszok támadását, és a háború végét, abban a munkatáborban is megöltek mindenkit, aki élt, amelyikben Romans volt. Neki szerencséje volt. Éppen megsérült valami miatt, a munkájában, ezért a munkatábor kórházában feküdt a kivégzésekkor. Az oroszok bejövetelekor pedig a sérülteket és a halottakat hátrahagyták a németek, ez volt Romans óriási szerencséje a túléléshez.

Sebesülten várta tehát az oroszokat, hogy felszabadítsák, azt is mesélte, sokat kellett gyalogolnia sérülten. Közben végig a Jóistenhez imádkozott, ahogy Édesanyja és a hittantanár tanították az iskolában. Szó szerint így fogalmazott: "... és mentem, ajkamon Jézus és a Jóisten nevével." Mikor találkozott végre az oroszokkal, akkor is nagyon félt és sokat kellett imádkoznia, félt, hogy lelövik, hogy azt hiszik, a németek kollaboránsa. Szerencsére megmenekült.

Romans nemcsak az életét, hanem egy másik nagy ajándékot is kapott a sorstól:  hitvesét, akivel együtt öregedhet meg. Mesélte, hogy két házuk is volt, az egyik a Gauja partján épült, itt, Sigulda környékén, a másik pedig távolabb. Feleségével együtt jöttek át a siguldai idősek otthonába, mikor már nem tudták magukat egyedül ellátni.

Kedves kis öregember, tele csupa vidámsággal, életigenléssel és, ami a legfontosabb, szeretettel. Várja a feleségét, és az arcáról lerí, hogy még most is, 50 év eltelte után is imádja. Várja őt haza, de nem a szobájában gubbasztva, hanem közben sétál, beszélget másokkal, és rengeteget mosolyog.

Romans személyében egy olyan embert ismerhettem meg, aki bár ezerszer megtörhetett volna, mégis töretlenül bízik a Jóistenben és vidáman éli meg életét. Nagyon optimista. Ezenkívül mindennel tisztában volt, helyekkel, dátumokkal, nevekkel. Járt Dániában, sőt, emlékei szerint még Magyarországon is harcolnia kellett a második világháborúban. Képben volt még a Horthy-időszakkal is, szóval összességében elmondhatom, hogy nagyon jót és tartalmasat beszélgettünk. Megígértem neki, hogy holnap is meglátogatom.

In a nutshell:

Romans was in a workcamp, during the 2nd ww, when he learnt German very well, so we could talk in German. He told me about his workcamp memories, how they were packed in the train and when they had to get off. He thinks it was a wonder that he could flee off the camp, because when Russians invaded the workcamps, he was injured and Germans left injured and dead people in the camp but killed those who have been around. He prayed a lot as his Mum and school taught him, and he thanks it to God that he is alive and can be here.

He also told me how much he loves his wife and waiting for her (she is at the moment in the hospital). Romans is smiling all the time, and he is a very positive person, I'm glad to have met him.

To sum up my day // A napom dióhéjban:

Reggeli: sajtos-tojásos krém, kenyér (nyami)
Ebéd: imádott hideg céklalevesem, meg krumplis valami, virslivel (nyami nyami)

Verával ma nem beszélgettem, mert a barátnője is itt volt, látogatni őt. Zelmával sem töltöttem sok időt, csak kikísértem misére, meg vissza. (Volt itt délben egy lelkész, aki evangélikus istentiszteletet tart az időseknek, lehet áldozni is. Csak hátulról hallgattam, mert - mivel nem tudok lettül - nem akartam beégni, hogy olyankor állok föl, vagy mondok valamit - valami, ami persze tök más, mint amit mondani kellene - mikor nem kell.) Ruditának megmasszíroztam a kezét. Megint én etettem Irmát, aki rengeteget mesélt az unokájáról, aki teológiát tanul és 22 éves. (Irmához kapcsolódik egy kevésbé kellemes sztori is: mikor délelőtt Helénnel tv-ztünk, láttam, hogy jön Irmához egy néni, Helén mondta, hogy ő Irma lánya volt. Irma amúgy vak, nemrég vakult meg, és szegény nagyon elesett még most, állandóan bocsánatot kér az ügyetlensége miatt, és amiatt, hogy etetni kell őt, csak még nem szokott hozzá a vaksághoz. Szóval megjött a lánya és mi csak azt hallottuk, hogy nagy kiabálás van a szobában, valamint kiszűrődött még Irma csendes zokogása is. :( Szomorú, de ilyen is van.) Aztán egyszercsak szólt a személyzet egyik tagja, nekem, hogy menjek utána, akkor ültettek le Romans mellé, és egészen ebédig vele beszélgettem. Utána Irmánál voltam bent, majd ebéd után már mi is csak pihentünk, mert az idősek is aludtak.

Ma is zongoráztam nekik, egy háromnegyed órácskát. Öröm volt látni, hogy aki egy kicsit is tud mendegélni, kijött a szobájából és úgy hallgatta. Nagyon megköszönték és hálásak voltak a zongorázásért is, és azért is, hogy megyek hozzájuk, beszélgetni. :-)

Jaj, és amíg el nem felejtem: tegnap este beugrott Dace, pár késsel és tányérral, valamint egy szőnyeggel, mert ezekből hiányunk volt. Majd mondta, hogy ugorjunk át hozzá, mert rengeteg feketeribizlije van. Szedtünk is belőle jócskán, két kisebb vödörrel, majd, miután szedtünk almát, majd a ribizliből még ugyanennyit a hasunkba tömtünk, elindultunk haza. Dace még egy jó csokorra való szárított borsmentát is küldött, hogy finom teát tudunk belőle csinálni majd télen. :-) Ő egyébként az a lány, aki pénteken kijött értem, és aki Ginta mellett a másik koordinátorunk.

Yesterday, in the evening, Dace came to our flat, and brought some neccessary stuff, like, knives and plates. Then, she invited us to her, and we could pick up some (really lots of :) ) blackberries and apples.

Today, my day was just like yesterday: I played the piano, I fed Irma, I talked to her, to Romans, as I told you earlier, and watched tv with Helena. I took out Zelma for the mass (a priest came and held a little mass for the old people), and even talked to Janis, who has had no legs. So, I had an interesting day, again, time went fast, again, and moreover, I had my beloved cold beetroot soup for lunch! :))) Very very tasty, yammi yummi!!!! :) (For breakfast, it was cream with cheese and carrots and eggs. :) Very tasty, again. Oh, and with some garlic!)

I also played the piano, they loved it very much.

And I must say, Latvian old people speak really really good German. I can imagine how much they are thinking in order to put together a sentence or to talk. :-) But I'm hoping, it's good for their brains, as well. :-)