Kedves Barátaim!
 

Ma nagy esemény történt a Saullekts-ben! Végre hazatérhetett a kórházból Romans felesége, Aina.

Kb. az egész napot Romansszal töltöttem. Együtt vártuk haza Ainát, a feleségét, akit ma hoztak meg a kórházból. Az öregember izgatottsága hamar átragadt rám is, úgy vártuk Ainát, mint a gyerekek. :-) 

A napom javarészt a szokásosan telt, ezért ismét Romans élettörténetéből szeretnék megosztani Veletek pár dolgot, meg leírom, hogy ma mit tanultam az életről. :-)

VÁRJ. VÁRNI MEGTANULNI NEHÉZ, DE HA TUDSZ VÁRNI, AKKOR TUDOD ÉRTÉKELNI IS A DOLGOKAT.

Romanstól ma nagyon sok türelmet tanultam. Teljesen ki volt virulva. :) Megnyiratkozott, megborotválkozott, és már reggeli után lement a konyhára, hogy ollót kérjen az egyik személyzeti tagtól, és vághasson a feleségének virágot a kertből. Még mindig nem tudok lettül, szóval nem értettem, mit akart a konyhában, mikor viszont  az ablakból láttam, hogy a virágok közül válogat (egy fehér liliomot választott végül), könnybelábadt a szemem. Hogy lehet még mindig ilyen rajongással szeretni valakit? Többet már nem láttam őt öregnek... mikor beszélünk, és mikor mosolyog, hirtelen, eltűnik a kor az arcáról. A szeme úgy csillog, mint még soha. És ahogy mesél az életéről, magam előtt látom őt, fiatalon...

... magam előtt látom, ahogy a piros, horogkeresztes karszalagot viselnie kellett, mikor a németek elfoglalták Lettországot, látom, ahogy a tisztek előtt kell magasba tartott kézzel kiabálni, hogy "Heil, Hitler!"

... látom, ahogy felpakolják őket a vagonokba, ahogy bezsúfolják őket. Látom, ahogy elindítják a vonatot Schleswig-Holstein tartomány felé, és az akkor még alig 20 éves Romansnak csak egy talpnyi hely jut a vagonban. Látom, ahogy egymás mellé fekszenek a vagonban az emberek, úgy, hogy egyszerre csak egy oldalukra feküdhetnek, látom, hogy mindenki baloldalt alszik. Ahogy beszél, szinte megelevenedik a forróság és az izzadságszag, ahogy hirtelen egyvalaki felkel, hogy elzsibbadt a válla, és az összes embernek át kell fordulnia a másik oldalára, hogy pihenni tudjanak, tovább... szinte a fülemben hallom a vonat zakatolását.

... látom, ahogy a három és fél éves német munkatábor után Romanst elhurcolják Szibériába is. Elképzelem, amint a mínusz negyven fokos hidegben, társaival együtt dolgoztatják őt...

Szeretem Romanst hallgatni.

Ő pedig szereti hallgatni, ha zongorázom. Ahogy ő fogalmazott: nagy öröm a lelkének. :) Így alakult tehát, hogy sokat zongoráztam neki, hogy gyorsabban múljon az idő. Nagyon élvezte. Inkább úgy fogalmazom: nagyon élveztük.

Sokat mesélt a feleségéről is. A háború után házasodtak össze. Két lányuk született, az egyikük Magyarországra ment férjhez. Milyen kicsi a világ. :) Közben ő is kérdezgetett ám rólam! :) Meséltem sok mindent, mit csinálok, hol élek, miért jöttem Lettországba, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, mik a céljaim, illetve, hogy mit csináltam a hétvégén. Nagyon kíváncsi volt, rengeteget kérdezett! :) 

Eltelt a két óra, de Aináéknak még nyoma sem volt. Romans lassan már aggódni kezdett. De csak vártunk, türelmesen. Beszélgettünk Lettországról, Magyarországról. Mesélte, hogy ez a szép folyó, ami Siguldát kettészeli, a Gauja, és hogy milyen csodálatos a park. Kérdezte, hogy Budapesten is van-e folyó. Beszéltem neki Pestről és Budáról, hogy Buda inkább parkos és több a természet, Pest inkább betonváros... beszéltünk a munkanélküliségről, az emberekről, kíváncsi volt, vajon Riga nagyobb-e vagy Budapest. Meséltem, hogy Budapesten 2 millióan élnek, ő mondta, hogy Rigában majdnem egy millióan... mesélt sokat az unokáiról, és kérte, hogy jöjjek el majd még a héten, és mutatkozzak be a feleségének is.

De néha, csak hallgattunk és mosolyogtunk. Ilyenkor én azokon gondolkoztam, amiket Romans mondott, ő pedig lélekben már a feleségével volt. Romans szerint, életünkben minden döntés felelősségteljes. Mindig útelágazásokhoz érkezünk, és azon múlik, hogy döntünk, mit csinálunk utána. Például ő, a háború kitörésekor, 15 évesen dönthetett, hogy munkatábor, vagy a lett légió. A lett légiót választotta, de sajnos három hónap után leszerelték. Nem volt megfelelő a fizikuma. Azt is megtanultam ma Romanstól, hogy lehet, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem befolyásolhatunk, néha, a hatalommal nem lehet szembeszállni. Olyankor az életünket választjuk. De attól még gondolatban lehetünk szabadok. Sőt. A gondolati szabadság az, amit nem vehetnek el tőlünk. És döntéseink - méltóságunk is.

Kaptam egy könyvet Romanstól, kölcsönbe. Az a címe: Öröm. Kis idézeteket tartalmaz, nekem való. :) És, mert ma megtanultam azt is, hogy minden napban meg lehet találni az örömet. :)

Zongoráztam még Romansnak, ám ahogy az első darabot eljátszottam - amire Zelma is kisétált, egy kísérővel - csörgött Romans telefonja, megjöttek Zannáék! Végre hazatért Romans felesége! :) Az öröm, ami mindkettejük arcán volt - leírhatatlan. Ahogy boldogan, könnyesen átölelték egymást, ahogy fogta Aina kezét... ahogy felvitték Ainát a szobájukba, és behajtották az ajtót... felváltva kacagás és zokogás hallatszott ki a szobából és felváltva Romans mély és Aina magas hangja. Mennyi mesélnivalójuk lehetett egymásnak! És az a szeretet, a mosolyok.... :) Még most is könnybelábad a szemem, ha visszagondolok rájuk.

Azt hiszem, sokan vagyunk, akik így szeretnének megöregedni... :)