As a part of my project, I prepared an album of the old people with their life stories.

Here it is, to make it immortal.

A projektem egyik részeként egy albumot készítettem az idősek élettörténeteiből.

Íme, az örökkévalóságnak:

Zelma néni (szül. 1915. dec. 3-án): Édesanyja korán meghalt. Testvéreit Skaidritének és Elzának hívják. 3-man voltak nővérek, de volt két fivér féltestvére is.

"Az élet nagyon nehéz volt. Boldogságot kerestem. 100 kilométert mentem, és kerestem a boldogságot. A világban nincs boldogság, a boldogság csak Istennél van." - utána áttért a katolikus hitre, és vallásosan élt.

Egy fia van, aki Siguldában lakik. Hivatásos feleségként, a vidéken dolgozott; krumpliföldön.

"Csak nehéz munka volt. Utána elkezdtem szakácsnak tanulni."

Zelma a sigudai bisztróban dolgozott, 4. kategóriás szakácsként. De nem állt meg csak egy helyen: "Nem akartam tovább maradni. A lábaim is fájni kezdtek..."

Nyáron hideg vízben fürdött, mert meleg volt, emiatt lebetegedett. 44 évet ledolgozott. Minden tavasszal és ősszel: elkapta ez a betegség. Csak otthon aludt, kórházban nem.

"Most egészséges vagy. Isten erejétől. Én is egészséges maradtam. Ezért."

"A háború után a férjem meghalt a kórházban." - kigyógyítatlan asztmája volt, nem tudott lélegezni, csak hörgött... "utána egyedül éltem, többet nem éltem együtt mással."

Férjéről: "Dolgos, hívő, nagyon jó ember volt."

"Nekem a háború ideje alatt semmim nem volt. Hideg volt, nem volt mit ennünk - de mégis, valaki vagy valami megőrzött, megvédett engem. Kinyitottam az ajtót, a milícia állt ott: betörtek, bejöttek, elvitték a lóholmikat. Mindenki azt mondta, ők valamiféle rossz emberek - senki nem mondta nekem már utána... "

Zelma Vecpiebalgán is dolgozott, ott kézimunkát végzett:

"Nehéz volt az élet egyedül, ezért férjhez mentem."

~~~

Voldemárs: 90  éves, feleségével él már 70 éve.

Egy fia van, aki professzor, és két unokája. A német megszállás időszakában a vasúton dolgozott, az 1938-as évben. A felesége "újföldi leány" -- ahogy ő fogalmazott.

1944-1946. Vörös Hadsereg - Berlinben szabadították fel.

"Ide hívtak be, majd elküldtek Oroszországba, a zsukovi frontra." Semmit nem tanítottak be nekik, ez volt az első fehérorosz hadtest, 13 medált szerzett és egy rendbeli kitüntetést. "Az orosz időkben, ha párttag lettem volna,főnök lehettem volna."

A szüleiről:  "Hazamentem hozzájuk, mert nehéz volt nekik egyedül."

1938-ban: "zalanieku pataríbá" társaság, Jelgava környéke. A felesége is ott volt. A feleségével egy iskolába jártak, együtt táncoltak, egy csoportban.

1942-ben: összeházasodtak. Voldemárt elküldték Berlinbe, munkaszolgálatra, de nem ment el. Ugyanúgy a vasútnál maradt dolgozni.

A felesége vajas lányként dolgozott, pékmesternőként. Megünnepelték az esküvőt, hajnalhasadtáig táncoltak, nagyon tetszett mindenkinek.

"Lebénultam. Nem tudok már felkelni. Ő is mozgássérült. Nincs pénzünk. Hoztak kenyeret, megkérdezték, mit eszem, mert ritkán van olyan hely, ahol lehet kapni. "

"Táncos voltam:  tangó, keringők, foxtrott."

Bialystok Varsó, Berlin: "Csehszlovákiában barátkoztam. Néhányan meghaltak már, néhányan élnek."

Ötször volt Moszkvában.

Rendeket szerzett: a Vörös Hadseregben. Felügyelő volt és követségi medálokat szerzett. A fivére őr volt és Szibériába küldték. A nővérét is őrizték. Őt nem küldték Szibériába, azért, mert Voldemár a vasúton dolgozott.

Diákévek: barátságok Csehszlovákiából.

"Prágában is jártam"

Karlovy Vary, Brno, Libohovice

Minden nap, minden hölgyet, minden diákot megtáncoltatta - ha szimpatikusak voltak neki.

"Más lányokat nem szerettem, csak a feleségemet. Mást nem.. csak őt."

"A barátok eltűntek, mikor lerokkantunk."

"Kereskedők voltunk - ettünk, ittunk, táncoltunk - boldogok voltunk."

Skaidrite Kurjancika

1945-ben született, Észtországban.

A szülei Észtországban éltek már 1941-től. Az édesapját elvitték az erdőbe, a nácik likvidálták. Skaidritének 3 nővére volt, egyikük már gyermekkorában meghalt. Mikor a szülei meghaltak, visszaküldték őket Rigába, a nagybátyjukhoz. Egy nagybácsi és egy nagynéni vitte el őket Rigába. Keresztanyja Smiltenében lakott. 1946-ban megérkezett, 1949-ben megint elment.

"A Szovjetunióban beküldtek minket a vagonba és máris indultunk. Mindenkit elvittek, szó nélkül, messzire. Folytattuk tehát az életünket ott. Oroszországban? Szibériában? Nem emlékszem."

1947-ben: Lettországból Oroszországba. 1950-ig Szibériában élt.

"... szörnyű volt a kenyér, krumpli sem volt."

Csak kiselist és palacsintát tudtak készíteni. 1949-ben ismét elvitték őket Szibériába, csak most másik régióba.

"Az orosz föld nagyon jó. A kishúgom az úton halt meg, a szibériai vonaton, az Ob-folyónál."

Skaidrite állatorvosként dolgozott.

"Gyógyítottam teheneket, disznókat, lovakat. A smiltenei iskolát befejeztem, ott nem tetszett, elmentem Siguldába. A nagybátyám is állatorvosként dolgozott."

A nagybátyja 1957-58-ban halt meg.

Szibériában: az iskolából kikerülvén a kolhozba kellett menni dolgozni. Lettül beszéltek.

"... mi is már oroszokká váltunk"

Skaidrite 10 évet tanult és dolgozott egy időben, ami nagyon megerőltető volt.

"... ha nem tanultál, kidobtak."

Szibériában rettentően hideg volt. A nagynéni küldött nekik zoknit. Sokat síeltek.

Vonatta érkeztek meg, nem volt semmilyen más lehetőség.

Élet Siguldában: egy egyszobás lakást vásárolt. A siguldai Depo mellett voltak bálok. Mindig szombatonként volt a bál, a hídfőnél vagy a kultúrházban, 1-ig, 2-ig.

"Míg eljöttünk, 3-4 km is volt. Mindenki együtt, hülyéskedtünk az út szélén. Kitáncoltuk magunkat, majd hazamentünk. "

"Ebben az időben 100 lattot kellett fizetni az életért, minden hónapban, a bérletért."

Anna Tretjuka

Rezeknes régióban, 1923. október 7-én született.

"Rezenes régióban születtem. Az Latgale tartományban van. Ott végeztem el az általános és a középiskolát is"

"A rezeknei földművelési és állatorvosi technkumban végeztem el 4 évet. Utána a Daugavpili Vasút Exportációs Technikumon tanultam- szintén 4 évet."

A független Leingrádi Vasúti Intézetben dolgozott nyugdíjazásáig, 55 éven keresztül. Leningrádban 6 éven keresztül dolgozott.

"Ha nem betegedtem volna le, akkor még lett volna erőm továbbtanulni."

Latgales régióban lakott, Rezekne térségében, 28 évig.

"Utána átköltöztem Rigába."

30 évet lakott Rigában.

1951 vagy 1953: Férje eltűnt Szibériában.

"3 éves fiammal magamra maradtam."

Férjéről: "Rezeknéből Ogrébe jöttem át - ott találkoztunk. Kétszer találkoztunk naponta. Este vonatra ültem. Utána elmondta, hogy pár nap múlva viszik Szibériába."
 (..) "Cukorbeteg volt."

Férje nem bírta sokáig Szibériában, csak 5-10 napot élt ott.

Annának van egy fia, aki Siguldában lakik.

Levágván a disznót, minden héten megkérdezte azokat, akik valamilyen italt készítettek, négy öreggel. "Egyedül jöttem el a salaspilsi táborba. A nyári szezonban nem dolgoztam, jelentkeztem a vasúthoz."

Anna volt a főnök a vasúton. 25 évig a főnökkel kiment mindenki Oroszországba, minden helyen, Rigában, Moszkvában, dolgoztak, ahol kellett.

"Nagy brigádom volt: 32-34 ember." - "55 évesen mentem nyugdíjba."

"Lebetegedtem, 3 hónapra kórházba kerültem. Megint talpra álltam, munkába mentem. Még egy évet tudtam dolgozni, utána ismét kórházba kerültem."

Anna 1993-tól Siguldában lakik, mikor is a fia magához vette.

"Elmentem nyugdíjba, úgy kezdtem a nyugdíjas életet, mint amilyen most is vagyok."

Ruta Lielmane - 1926-ban, Valmierában született

Angoltanár volt, Siguldában. "A gyerekek már nem olyanok, mint korábban." Bátyja már meghalt, még egy élő unokatestvére van Jelgavában, de több nincs. A háború ideje alatt Jelgavában volt.

A családról: "Mikor kitört a háború, Édesapám meghalt. Csak hárman maradtunk, Édesanyámmal és bátyámmal."

Valmiera: kis lakásuk volt. Jelgavába, később Siguldába költözött. 40 évig Siguldában élt, édesanyjával együtt. Édesanyja meghalt, testvére átjött Siguldába és onnantól kezdve bátyjával élt. (Testvére 10 éve halt meg.)

"A háború idejében iskolába jártam Jelgavában. Gimnáziumba. Utána, a háború után Smiltenébe költöztünk, rokonokhoz. Smiltenében fejeztem be a középiskolát, majd főiskolára jártam, Rigában."

"Kórusban énekeltem, Siguldában. Először a fiatal, majd a női kórusban énekeltem. Mindig kerestem kórust és tánccsoportot - mikor fiatalabb voltam. Most már mindenki megy külföldre velük, de akkoriban még senki nem ment."

Oroszországban, Leningrádban: volt, de csak kiránduláson, a kórussal.

"Sok könyvem van, könyvtárnak is nevezhetjük."

"Fiatalkoromban, az egyetemen sportolni kellett. Mikor dolgozni kezdtem, már nem jutott rá több időm... de kellett volna."

"Már van időm külföldre menni, csak az egészségem nincs meg hozzá."

Ingrida Zarina, Siguldában született, 1956. február 24-én.

Gyerekkorában Incukalnsban lakott. A Vangazi általános iskolában tanult, középiskolába Cesisbe járt, Rigában tanult az orvosi főiskolán, 3 évet, felcsernek.

"Már 1977-től dolgoztam, 2001-ig, elsősegélyesként."

"Édesapám szanitár volt, ezért érdekelt engem is az orvoslás."

"A középiskolában még tanár akartam lenni, könyvtáros, boltos..."

1986-tól él Siguldában. Ingrida mindig kollégiumban lakott. Lakása: 4. emeleten volt. Ott egyedül lakott.

"Nekem tetszik együtt élni másokkal, szeretem, ha  nyitva vannak az ajtók."

"... aztán lebetegedtem és rokkantosítottak. 2000 után már nem dolgoztam."

A betegség után még sokiág dolgozhatott diszpécserként. Akkor még dolgozott, de többet már nem tudott a mentőautóval menni. Mikor kocsival mentek, mindig ketten voltak: a sofőr, és ő, a nővér. Kezdetben 10 évig orvos nem is ment velük.

A munka számára nagyon vicces volt: ha kellett a segítség, nagyon gyorsan kellett. Volt olyan, hogy az orvosi csomagokat véletlenül az utcán, a baleset helyszínén hagyták, a gyors készülődésben szétgurultak a tabletták, gyorsan kellett eredményekért menni Rigába, de csak a hídon vették észre, hogy pácienst nem hoztak magukkal...

Az újságban gyakran leírták Ingrida nevét, köszönetet mondva neki. A munkát szinte minden esetben hajnalban fejezték be: minden területen,  minden természeten dolgoztak.... mindenhol...

"A betegségem után eltűntek a barátok. Voltak barátaim:barátnők ismerősei, munkatársak. Egyik barátnőm, akivel együtt laktam a kollégiumban, orvosnak tanult ki."

A szovjet időkről: Rigában januárban építettek barikádot. "Beteg voltam ugyan, de segítettem."

A balti útról: a főúton mentek szirénázva. Ligatnén keresztül, a rigai főúton álltak az emberek.

"Bár minden út tele lenne emberekkel! Boldog patriótának éreztem magam."

Oroszok is sokan voltak: "barátságosak voltak". Az út maga csak egy órán keresztül létezett. Kiválasztották, mikor kezdik. Mentő is volt ott. Helikopterről filmezték az utat. Szépen nézett ki, mindenki egy időben, szirénázva. Minden munkás ott volt - első - második segélyű sofőrök... Mindent a népfront szervezett. "Himnuszt énekeltünk és különféle programok voltak."

A balti útból még dokumentumfilmet is készítettek.

Olga Grigorjeva - 1933. július 7.

"Gyermekkoromban a kolhozban dolgoztam. Az utolsó időben szakácsként dolgoztam, vagy varrónőként, Siguldában."

Olga már 57 éve él Siguldában. Szabó-kombinátban tanult ki szabónak. Kötő szabó volt, a Trikotázsnál.

"Egyedül kötöttem, egyedül varrtam."

Férje már meghalt 7 éve. Olga 22 évesen házasodott össze vele. Egyidősek voltak férjével; a lakóhelyükön ismerkedtek meg: előtte Latgaléban éltek.

"Ahogy hozzámentem feleségül, utána jöttem el ide."

Olgának van egy lánya és 2 unokája.

"Mikor lebetegedtem, többet nem dolgoztam."

Műtétje is volt, valamint vérnyomása sem jó.

"Akkor kezdődött a betegség mikor még csak 34 éves voltam.

Édesapám korán meghalt: még csak 8 éves voltam. 5-en voltunk testvérek: 3 fivér és egy nővér. Így: legidősebb bátyám, nővérem, bátyám, én, öcsém. A legkisebb fivéremet Mihailnak hívják. Ő még életben van, de ő is beteg, a lábával vannak problémák. Ő sem tud már járni, elmenni boltba. 5 évvel fiatalabb nálam.

Édesanyám 89 éves korában halt meg. Lassan én is közeledem a 80. évhez, idén már 79 leszek. Édesanya nyaranta mindig nálam lakott, telente öcsémnél."

Olga emlékszik, mikor gyerek volt, mindig hosszan tartó köhögése volt. ".. de általában nagyon egészségesnek mondható gyerek voltam."

Édesapja 42 éves korában halt meg, a háború időszakában. Utána, mikor a németek bejöttek, és felszabadították őket az oroszok, a bátyjának kellett elmennie háborúba.

Mikor Édesapja meghalt, ő még csak 8 éves volt, de öccse csak 3.

Olga szanatóriumban volt, háta végett. Kétszer volt Lettországban, de volt szanatóriumban Ukrajnában és Grúziában is.

"Grúziában a természet gyönyörű. Ott meleg van. Citrom, narancs, mandarin - minden tele van velük. Nagyon szép és magas hegyek."

"Az én anyanyelvem az orosz. Mikor eljöttem ide, akkor tanultam meg lettül. A szomszédaim is lettek."

Irma Grote - 1924. március 31.

"Rigában születtem."

Irma a középiskolát a háborúban fejezte be, a német megszállási időben, 1942-ben. Édesanyja ukrán. Szülei az első háború idején házasodtak össze, Oroszországban.

"Édesapám saját lábán ment a frontra, Lettországba. Két éves voltam, mikor Édesanyám is eljött, a házasságkötésük után."

Ő a legidősebb gyermek.

Tanulni nem tanulhatott, dolgozni kezdett hát. "A barátnőm Édesapja a vasúton dolgozott, a Reichtsbahn-nál; nekem is adtak munkát a gyárban. Ott ültem és fel kellett írnom a munkakörülményeket, milyen javítás szükséges."

1942-ben minden ismerőse elment Németországba.

"Az öcsém is volt Németországban. 16-17 évesen vitték el munkaszolgálatra."

"Én is el akartam menni, nagyon, hogy együtt legyen a család... de mi mind maradtunk."

"Édesapám kémia professzor volt és katedravezető abban az időben."

Irma összebarátkozott egy örmény lánnyal és olyan jóbarátnők lettek, hogy végül ő is az orvosi szakirányt választotta, nem pedig a fogorvosit - gyermekorvosnak tanult végül. Végig Valmierában dolgozott, Később Rigába ment, mivel Valmierában sebészre volt szükség, és Irmának mennie kellett. Rigában a gyerekkórházban dolgozott. Először a legalacsonyabb rendű orvosként kezdett, majd végül docens, professzor lett a kórházban."

"Takarítani kezdtem - az egyetemen, ahol Édesapám dolgozott, és papírokat beadtam a tanuláshoz - Édesapám már rektor volt abban az időben. Ő újította meg a felvételit is."

Férjével Jurmalában ismerkedett meg: "A barátnőm nénje Mellozi-ban volt. Ott volt egy kétemeletes épület, ahol a második emeleten még voltak kiadó szobák. Egyik legjobb barátném élt ott, kibéreltük a felső szintet. Alul lakott a férjem családja - akkor jöttek el, szöktek meg Szibériából."

A következő tavasszal már össze is házasodtak. Irma 36, férje 38 éves volt a házasság időpontjában. A második év után megszületett lányuk, egyetlen gyermekük.

Moszkvában is járt Irma, több hónapig is, tanfolyamokon. Petrográd: a háború után élt itt.

Szülők: Édesapja korán meghalt. Édesanyja 88 éves koráig élt - Édesanyja nővére is sokáig élt, csak egy testvér halt meg 80-as évei előtt. Édesanyja matematikatanár volt.

Siguldában gazdaságuk volt. Volt 26 lovuk, csirkék és 2 telkük is. Természetes gazdálkodók voltak.