Hi all,

before I start, today, I should say a sorry for each of you who are reading my blog in English. So, I sum up, what has happened during these days: first of all, I had a guest, from France, Alban. (We met in Helsinki, 2 years ago, as you know it from my entry from Sunday.) And, he spent two nights, here, in our apartment. He arrived on Monday, and we went together to Saullekts on Tuesday. I also played a piano for him, and gave handmassage to Ruta together. Then he left for Turaida, so basically we only spent the evenings together. He left some chocolate for me and even a postcard, about Cambridge - as he is living and working there, for 4 years, or so. It was very nice to see him again and although I could not spend too much time with him, we discussed a lot of interesting things. :) 

Then, my days were just as my daily routine. It's getting cold... :( I'm improving my Latvian - love learning it, must admit ;) . Yeah.... playing the piano, I'm considering buying new sheets (Chopin, of course!), oh , I got my Latvian books on Tuesday: a big THANK YOU and WOW to Linda. :)) Getting in touch more and more old people, Valentina, the Russian woman, for example, and yes, today Zelma gave me a pair of socks! :) She knitted it for me! :))

Some moments, why I like being here:

- I like just sitting next to Zelma, and holding her hands. :) I like listening to her stories, although I do not understand her too much... But she likes talking, so  anyway. Yesterday, Fatih, took her for a walk - I was playing the piano - and before she sat in the moving chair, she just came and kissed me on the cheek :))

Na szóval annyi de annyi minden van, persze, vannak holtjáratok a napban, holtidők, de rengeteg minden történés is van, nem is tudok válogatni :)) Na hát először is, megkaptam a lett könyveimet, nagyon királyak! Alig várom, hogy tanulhassak belőlük! A munkahelyen is lettül tanulok, ha épp alszanak a nénik-bácsik! Képzeljétek, Albant már lettül mutattam be nekik, de nemcsak ez, ma jött egy bácsi valakihez látogatóba és beszélgettünk! Lettül! Mondtam, hogy igen, én itt dolgozom, önkéntesként, meg hogy magyar vagyok, stb. Jó volt, mármint jó érzés volt, hogy megértett és én is megértettem a kérdéseit. :)) Sőt, képzeljétek, már annyi szót tudok, azt is el tudtam neki mondani, hogy nem budapesti vagyok, hanem egy kisvárosból jöttem. Ezt, szó szerint! Úgyhogy nagyon büszke vagyok magamra! :))

Tegnap Zelma kiment sétálni egyet, de előtte odajött puszit adni, miközben zongoráztam. Zelmát nagyon szeretem. De mostanában egyre többet mutogat az égre, picit olyan, várná, hogy magához szólítsa az Úr, de remélem, még kitart, legalább addig, amíg normálisan megtanulok lettül, és tudok vele beszélgetni! :)) Képzeljétek, ma elkészült az én zoknim is, Zelmától kaptam. :)) Nagyon szépek, majd lefényképezem, és Ti is megnézhetitek!

Amit sajnálok, hogy Irmát már egyre rövidebb ideig etetem, mert Peter, az unokája általában akkor jön. Sőt, már Irma is próbálkozik egyedül enni, de ha már nem igényli a segítségemet, akkor is eljárok hozzá majd néha beszélgetni, mert nagyon igényli a látogatókat.

Talán néhányótoknak már mondtam, hogy időnként lelkifurdalásom van, amiatt, hogy csak 6-7 kisöreggel foglalkozom a nap folyamán. De többre nem is lenne időm, mert hát mindenkivel beszélgetni... :) De akkor is, például, tudom, Vilmát látogatják néha, de olyan rossz, hogy csak Zelmához megyek. (Igaz, Vilma nem is igényli nagyon, hogy beszélgessünk.) Hát ma képzeljétek, előreléptem Valentinával, az orosz nénivel kapcsolatban. Nála még az a plusz nyelvi akadály is ott van, hogy ő nem beszél lettül, én meg nem tudok oroszul. Azért jelnyelven egész jól megértjük egymást.

Vele kapcsolatban mindig eszembe jut az, hogy vannak olyan emberek, akikre én kíváncsi vagyok és keresem őket, és így leszünk barátok, van a másik típusú barátság, amikor meg csak úgy jön minden magától. Na, Valentinával is ez a helyzet. Felviszem neki az ebédet, mutogatunk 1-2 sort, mosolygunk, de ennyi. Igaz, hogy mikor Zelmának kellett a fonálgömböket csinálni, akkor nagyon sokat segített, de hát ott sem tudtunk beszélgetni! Na mindegy. Képzeljétek, ma Fatihhal csináltunk éppen fonálgömböt, ő tekerte, én tartottam a fonalat, egyszercsak jön Valentina, valamit mond, mutat rám, a zongorára, meg a kezemben lévő fonalra. Na hát azt szerette volna, hogy zongizzak neki, mondta, majd ő átveszi a fonálnak a tartását (felveszi a fonalat, hahaha... XD) , csak hallja, hogy játszom. Mikor befejeztem, már odajött mögém, kérte, hogy még egyet játsszak. "Na, csak egyeeet..." :)) Nagyon kis helyes volt.

Aztán leültünk a fotelbe, ő beszélt tovább oroszul, magyarázott, én meg csak bólogattam. Láttam, hogy a kezét simogatja, hát megmasszíroztam neki is, mint Rutának. Nagyon hálás volt érte. Sürgősen meg kell tanulnom pár kifejezést oroszul, legalább azt, hogy szívesen. :))

Valamint, szeretnék beújítani pár kottára, Chopinre, természetesen! 

Sajnos Aina még mindig nincs jól! :(

Hm, eszembe jutott még, hogy mi idegesít még a lett filmekkel kapcsolatban. Azzal még nem is lenne probléma, hogy a Jóbarátokban pl. csak egy női és egy férfihang van (gondoljatok bele, milyen lehet az itteni Agymenők....). De még csak nem is hangsúlyoznak!!!

Ma kaja területén is érdekes élménnyel gazdagodtam! Reggelire olyan olasz tésztaféleség volt (én annak nevezném), tudjátok, az a kis táska, amit hússal vagy gombával töltenek meg, most konkrétan nem jut eszembe a neve, de ma az volt, tejföllel. Disznóhús volt, szóval Fatih nekem adta az övét, cserébe én rásóztam a palacsintáimat, mert a sok sok fincsi tészta cucc után már nem fért volna belém még a kb. 6 darab palacsinta is. :)) Hát nem lehet mondani, hogy minden jót megvonnának tőlünk...

Na de, hogy végre a mai napról és a címről is írjak: ma volt itt ugye az önkéntes est, erre sütni kellett valami tipikusan magyart. Hát én a pogácsára gondoltam, kiderült, hogy az van Törökországban is, Lettországban is, Ukrajnában is. Éljen. :)) Nem baj, azért már csak nekiálltam, közben háromszor idegösszeroppanást kaptam, mert először folyós lett a tészta, utána meg darabos, és közben csak azt láttam, hogy Fatih már a második adag baklavát nyújtja... Azért csak kisütöttem valahogy, lett is egy tepsivel, és még finom is lett! A többieknek is nagyon ízlett! Ulya is megdicsérte, szóval majd legközelebb is csinálok ilyet, de élesztős verziósat, olyat, mint otthon, mert most hamar-gyorsba kellett néznem hozzá receptet, ugyanis szorított az idő. Így is hajnali kettőig voltunk fent és sütöttünk. A baklava is nagyon finom lett, elméletben már tudom, hogy kell csinálni! :))

Ma volt pár gikszer a délután miatt, ugyanis az eleve 5-kor kezdődött, és mi Fatihhal ugye 5-ig dolgozunk. De mivel nem volt rendesen ledumálva, kivel hol mikor találkozunk, a munkahelyen meg nem tudtak erről, hát nem jöttünk el előbb. Ulya azt mondta, szerinte innen indulunk majd, a mentorainkkal együtt, mi itthon is voltunk, 3/4 5-re, de addigra ő már elment. Akkor körbetelefonáltuk egymást, míg végül Santana értünk jött kocsival. A második pont, ahol majdnem fuccsba ment az egész, az ottani számítógépen nem volt rajta Ulya kiselőadása, valamint nem játszotta le Fatih videóit sem, és az én prezimről is levette a hangot. De amúgy jó volt! Úgy volt, hogy először ki kellett menni és be kellett mutatkozni, utána előadni a kiselőadást, de ezt úgy, hogy ne legyen unalmas, valamelyikünk kiselőadott, utána a lettek énekeltek egyet, vagy fuvoláztak, ki, amit tudott.

Utána meg ettünk! Finom volt minden, és kiderült, hogy a hagymás-zsíros kenyér Ukrajnában is legalább annyira menő, mint nálunk. Hiába, mégis csak Közép-Európa! :)) Volt még ezen kívül lett halas szendvics és még egy nagyon bizarr desszertfajta - kenyérmorzsa, tejszín, ribizli - ez halálkomoly! De kiderült, hogy csak az állaga és a kinézete bizarr, ízre fini volt! :)) (Természetesen szárított, édeskenyér morzsája kell hozzá!)

Aztán ettünk, ennyi volt, csináltunk egy közös képet, és mehetett mindenki haza... én egy kicsit csalódott voltam. Most, komolyan, ennyi? Én azt hittem, ismerkedni fogunk! Hogy beszélgetünk, nemcsak a prezikről, hanem kíváncsiak ránk is, nemcsak a nemzetiségünkre! Ulya mondjuk bemutatott egy barátnőjének, Anastasiának, aki amúgy ukrán származású, csak a szülei ideköltöztek és ő már itt született. Aranyos csajszi, hazafele jövet sokat beszélgettünk, mert itt lakik pár házzal odébb. :))

De aztán mi nem léptünk le annyira hamar, így volt alkalmam pár olyan lánnyal beszélgetni, akik nagyon szimpatikusak voltak. Az egyik lányt Anete-nek hívják, ő is most lesz végzős, itt a szomszéd suliban (ami itt van a lakásunk mellett) és mondta, hogy csütörtökön vagy pénteken eljön pár barátjával a Saullektsbe, picit beszélgetni. Ő is volt már ott önkénteskedni, pár napot, és nagyon tetszett neki! Hát várom már, jó lesz új arcokat is megismerni, meg talán itt az ideje, hogy beilleszkedjem a helyi fiatalságba. :))

A hétvégére offolok, ne ijedjetek meg, csak tréningem lesz, péntektől, vasárnap estig, Rigában. Azt hiszem, ideje összepakolnom rá....

Kellemes hétvégét! :)))

PS: Jaj, azt elfelejtettem mondani, hogy a végén ajándékot is kaptunk: egy régi lett recepteskönyvet, újra kiadatva, meg ceruzát, a táskánkra macskaszemet, mentolos cukorkát, meg karkötőket, olyan feliratokkal, hogy Önkéntesség Európai Éve, Legyél Te is önkéntes!, illetve: hogy Te is képes vagy változtatni! :))