Sziasztok!
Az elmúlt 4 napban Rigában voltam, tréningen.
Pontosabban nem Rigában, hanem Riga mellett, egy kis faluban, az IDE nevű ho(s)telben. Hihetetlen volt, nagyon jól éreztem magam. Először is, a kajával tömtek minket, a szobák kényelmesek voltak, tehát minden tökéletes lett volna, ha nem esik az eső naphosszat. De azért így is jó volt. :)) Kicsit aggódtam, hogy nem lesz elég kaja, kéne venni talán gyümölcst, de valamit, de hát képzeljétek, bőséges volt a háromszori étkezés, ezen kívül jól megtömtek minket tízóraival, uzsival és még 10-kor hozták a finomabbnál finomabb sütiket, csokikat, gyümölcsöket, amit csak el lehet képzelni. Természetesen mind emellé korlátlan gyümölcslé és tea- kávéfogyasztás is járt! Utolsó nap már nem bírtam enni… Sok és finom kaja volt, nem erről volt szó. Csak tudjátok, a Saullektsben olyan otthonosan főznek, itt azért lehetett érezni, hogy mégiscsak hotelkaja, ilyen séfkörítés, satöbbi, meg hát tudjátok jól, hogy nem vagyok salátás, nekem abból már kifejezetten sok volt.
Mikor elindultunk a tréningre, meg előtte is, nagyon féltem. Nem tudtam, mire számítsak, nem szeretem az ismerkedős játékokat, stb. stb. stb De végülis nagyon jó kis társasággá váltunk.
Areg – Örményországból érkezett. Nagyon kedves srác, 27 éves, kreatív, és decemberig marad Rigában, ahol egy orosz fiatalokat tömörítő kultúrházban dolgozik. (Ők hátrányos helyzetű fiatalok). Annyira jól tud gitározni… Eléggé extravagáns volt amúgy a kedvessége mellett, valamint nagyon szerény és szolid.
Ania – lengyel lányka, és az elején, mielőtt elindultunk volna a tréningre, lecsekkoltam őt fb-on és gondoltam magamban, na vele tuti jóban leszünk. Hát így is lett! Lengyel-magyar két jóbarát, mint mondják. J) De amúgy ő egy hihetetlen energiabomba, még nálam is dumásabb, minden érdekli, mindent meg akar ismerni, szóval nagyon nagyon jókat beszélgettünk, és annyira közvetlen, szóval az nagyon tetszett nekem, hogy ő jött oda hozzám – én is odamentem volna hozzá dumálni, de hát eleinte elég szolid és zárkózott voltam, szóval nekem még kellett volna idő ehhez, de ő ügyesen megoldotta. :)
Piotr – lengyel fiú, együtt élnek és dolgoznak Aniával, ők is gyerekekkel foglalkoznak, mint Areg, igaz, más korosztállyal. Egy kis faluban élnek, Kurmenében, egy néninél, akié az intézet, ahol dolgoznak. A falu mellett van egy folyó és a folyón túl már Litvánia van! Ők sem egy évig maradnak itt, hanem csak 2 hónapig, és szeptemberben mennek is már vissza. (Ania ezért esténként tanult is, mert szeptember végén lesz még egy-két vizsgája.) Amúgy mindketten töriszakosok, Piotr 25 éves, Ania pedig 21. Piotr-ot is nagyon megkedveltem, igaz, ő sokkal rövidebb ideig volt velünk – a szülei jöttek és meglátogatták, így már szombaton hazament – de ha minden jól megy, a héten jönnek hozzánk látogatóba! :))) Nagyon sokat és érdekeset beszélgettem vele is, nagyon megkedveltem őket! És kaptam meghívást Krakkóba! :)
Hát ennyien voltunk önkéntesek, mert a maradék kettő Fatih és én voltunk. Szegényt sajnáltam (Fatihot), mert alig értett valamit a tréningből, hiszen minden angolul zajlott. Szerencsére Dace hozott laptopot és mobilnetet, így Google Translatorral úgy-ahogy megérttette vele is a feladatot, és összességében nem is kellett olyan sok mindent beszélni, sokat kellett játszani, sok volt a drámapedagógiai elem a tréningen. Mondta is Fatih, hogy először rosszul érezte magát, de utolsó két nap azért magára talált. Mint említettem, tényleg jó kis társaság voltunk, vagyunk, így öten, önkéntesek, mindenki beszélt mindenkivel, nagyon megkedveltük egymást.
Ahogy a címből is láthatjátok, az eső szinte végig esett. Ennek ellenére csináltunk kint is feladatokat. Voltak kooperációs feladatok (ott többnyire Oskars és Dace diktált), volt, hogy az érzéseinket kellett kifejezni, úgy, hogy a többieket beállítjuk valahogy, valamilyen képbe… szóval mindenféle volt. A legjobbakat leírom:
Az első nap csupa kooperációs feladat és csapatépítés zajlott. Volt egy olyan feladat is, hogy egy nagy körben voltak számok, 1-31-ig, és a lehető legrövidebb idő alatt kellett megérinteni az összeset, természetesen, csoportszinten kellett megoldani a feladatot. 19 másodperc alatt sikerült! J Aztán a legtöbb feladat szinte olyan volt végig, hogy a mentorok és az önkéntesük beszélgessen egy csomót, na az jó volt. Mondjuk mi amúgyis éjfélig- hajnali egyig pofáztunk Santánával mindennap. És hiányzott is, mikor elment, merthogy a mentorok egy nappal előbb mentek haza, mint mi. (Meg mikor elmentek, aznap este még fel is hívott, hogy minden rendben van-e, a többiek mondták is, hogy tényleg nagyon nagyon jó a kapcsolat köztünk, és ez látszik, hogy nemcsak „munkakapcsolat” van köztünk, hanem barátság is.) Na szóval, mikor értékelni kellett a tréninget, akkor csak annyit mondtunk, hogy eddig is mindent megbeszéltünk, szóval túl sok mindent nem változtatott ez a tréning a kapcsolatunkon, ugyanakkor jó volt, hogy végre normálisan volt időnk beszélgetni és hosszabb időt voltunk együtt. :)))
Másnap az önkéntesség témájával foglalkoztunk egy csomót – kellett kisvideót is csinálni, de az nekünk, önkénteseknek nem sikerült, mert végig a mentoroknál volt a kamera, de helyette legalább egy jót beszélgettünk! :))
Voltak különböző bemelegítő játékok is, pl. a baby-shark-dal, meg volt, hogy futni kellett és közben kiabálni, mindenféle volt! Ezek is nagyon tetszettek, bár 1-2 nap után már belefáradtam az állandó feladatozásba, mert azért tényleg sok sok információt kaptunk ez alatt a négy nap alatt! Este volt egy kis nemzetközi est, mindenkinek prezentálnia kellett valamit a saját kultúrájából, én ugye vittem a pendrive-omat, rajta a prezim, amit csütörtökön is előadtam, plusz az ördög útja, amit eltáncoltunk. Nagyon jó volt! Areg gitározott, Fatih is végigmutogatta a törökországos videóit, egyedül Ania nem mutatott be semmit, mert mondta, hogy nem is készült ilyesmire. A végén még énekeltünk lett népdalokat, valamint táncoltunk lett táncokat. Hát jó ugrabugrálós volt, mit ne mondjak! :) Ja, és ezen a napon, azaz szombaton voltunk a folyónál is, egy háromnegyed órát sétálgattunk, ez is nagyon jó volt, nyugis erdő, stb. Én végig Santanával és Fatihhal beszélgettem a séta alatt. És igen, azt hiszem, tényleg mázlista vagyok, hogy hasonló a gondolkodásunk Santanával, mert így mindenről lehet vele beszélni. :)))
Vasárnap, augusztus 14-én, mikor az utolsó nap volt a mentorok számára, el kellett játszani az ideális mentort és önkéntes, egy rövid színdarab keretében. Santanával mi ideális mentort játszottunk, igazából – ha lehetek nagyképű – a saját életünkből vettünk példákat, és azt játszottuk el: pl. mikor bemutatta a munkahelyemet, vagy, hogy együtt sétálunk és beszélgetünk. De amit Oskars és Maija alakított a nem-ideális mentor kapcsán, hát az valami kegyetlen volt… Sírtunk, szakadtunk a nevetéstől! Az volt a szituáció, hogy Maija nem beszél semmilyen nyelven, csak lettül. Megérkezik a lelkes kis önkéntese, aki próbál vele akármilyen nyelven kommunikálni, de nem sikerül neki. Hihetetlen volt, sokat nevettünk. J Ugyanígy sokat nevettünk Ania ideális önkéntes előadásán: MÉÉÉG TÖBB MUNKÁT AKAROK!!!!! Változtassunk meg mindent! Hozzuk le a Holdat! Építsünk erdőt! Mééééég több munkát akarooook! :D
A nap utolsó feladata egy nyolcszög alakú torta kiegészítése volt: kaptunk egy kis lapot, arra kellett ragasztgatni háromszögeket. Közben a teremben is volt egy nyolcszögletű ábra, és minden szögben különböző feladatok voltak, amik közül lehetett választani. Mind a nyolc különböző kompetenciaterületet fedett le. Először azt tűztem ki célul, hogy minél előbb megcsinálom a feladatokat, annál több időm lesz utána pihizni, mert ekkor már – mondom –a harmadik nap volt és mindenki kicsit fáradt volt. Aztán rájöttem, mint annyiszor az ember felfedezi, hogy nem a cél a lényeg, hanem maga az út, amin keresztül eljutsz a célig. És a kulcsszó itt is a kooperáció volt. Jó volt együttdolgozni Aniával és Ingával, Ania mentorával, meg mikor már Santanával befejeztük a feladatozást, Oskars odaugrott hozzánk, hogy na most egy feladatot megcsinálunk (merthogy a szociális kompetencia résznél volt egy olyan feladatlehetőség, hogy három embernek kellett feladatot adni). Vicces volt!
Utána érzékeny búcsút vettünk a mentoroktól és nekem az nem tetszett, hogy normálisan kb. el sem búcsúzhattunk tőlük, merthogy nekünk Rigába kellett mennünk feladatokat csinálni. Olyan feladat is volt, pl. hogy kellett kérni a boltból egy csekket, 2010 áprilisából. Meg hogy fényképezzünk le hét fiatalt, stb… Van, amit megcsináltunk, volt, amire már nem jutott idő. Bementünk egy plázába és ott próbáltuk megoldani ezeket a dolgokat. Az egyik cipőboltban nagyon kedvesek voltak, rögtön kerestek elő az adatbázisból blokkot és nyomtatták nekünk! Ezt még Lauma, a tréningvezető sem hitte el! J Aztán a fiatalokkal való fotó is úgy készült, hogy találkoztunk egy öt fős társasággal, de mivel nekünk 7 ember kellett a képre, Ania és Fatih még beállt melléjük. Vicces volt, de őszintén szólva annyira fáradtak voltunk már, örültünk, hogy hazaértünk és vacsizhatunk!
Este még filmeket néztünk az önkéntességről, ilyen 10-20 perces rövidfilmeket, valamint játszottunk egy kézmutogatós játékot is, na azon is sokat szakadtunk! :) Az úgy volt, hogy lecsaptuk a kártyát a földre, azon volt egy ábra, hogy mit kell elmutogatni, pl. hogy a két tenyered egymással szemben (lásd képek), csakhogy, mi nem tudtuk, de voltak lehetetlen formák is. De mi azokat is megcsináltuk. Ami nem ment a földön, akkor magunk elé tettük a kezünket és úgy már kijött a forma. Vicces volt, mikor valamelyikőnk elbambult… Ania még videót is készített róla! :D
Amúgy a nagy hostel annyira üres volt a mentoraink nélkül! Már csak hatan voltunk az épületben, nagyon furcsa volt. Másnap pedig azzal kezdtük a napot, hogy képen kellett megeleveníteni, hogy hogy éreztük magunkat a tréning alatt. Az én képem az volt, hogy megkértem a többieket, alkossanak kört, és fogják egymás kezét, de mindenki valaki másnak a kezét fogta, és így mindenki kapcsolódott valakihez. A kapcsolódás volt számomra a legfontosabb, hogy sok új embert megismerhettem, akikkel valószínűleg számíthatunk egymásra. Ha más nem, legalább annyiban, hogy megosszuk a tapasztalatainkat egymással…
Még az utolsó estéről szeretnék egy kicsit írni: mondani kellett véleményt, nemcsak egymásról, hanem a tréningről is. Nagyon meghatódtam, amit a többiek mondtak rólam, és persze ilyenkor nemcsak jó dolgokat kellett mondani, hanem tanácsot is adni az illetőnek. Ilze nekem például azt mondta, hogy legyek egy kicsit spontánabb - miért, egy év egy olyan országban, aminek egy hivatalos nyelvét se beszéled, az nem spontán?! :))
Érdekes, hogy az embert hogy ki lehet illetve meg lehet ismerni, ha már három-négy napot együtt töltünk… Igazából senki ne lett volna olyan, aki nem ismert volna meg legalább egy kicsi szeletet belőlem, sőt, ugyanakkor, amit a többiekről mondtunk, azok is igazak voltak. Vicces volt, pl. tőlük kb. ugyanazokat a dolgokat hallottam, amit a nemzetközis szaktársaimtól – csak ők kb. egy év után mondták a sok szépet és jót :))) Egyszóval nagyon megható volt, de tényleg! Valamint, már elkezdett addigra hiányozni Sigulda is… Eszembe jutottak Romansék, Vera,…. Mindenki. Ezért, délután ahogy hazaértünk Fatihhal, gyorsan vacsiztunk valamit és mentünk a Saullektsbe. Romans átölelt minket, meg úgy általában mindenki nagyon örült a visszatérésünk – hiányoztunk nekik… Jaj, nagyon jó érzés volt, végre újra itthon, és a saját ágyam… Tele vagyok élményekkel!
--- még írok a tréningről, ami nem fért bele ebbe a „rövid” bejegyzésbe -- :)))
