Amint azt már egy korábbi bejegyzésemben említettem, Ulyával az élet egészen váratlan meglepetéseket és fordulatokat képes produkálni. Fatih ma nem jött velünk, mert dolgozott (?).

Kicsit előbb keltünk, mint terveztük, előbb megébredtünk - én fél 9-kor, pedig negyed 10-re állítottam be az órát. Mivel annyira éhes voltam, hogy nem bírtam visszaaludni, muszáj volt felkelnem. Akkor mondta Ulya, hogy esetleg bemehetnénk a 9:40-es busszal Rigába, és meggyorsíthatnánk az egész folyamatot.

Azt tudni kell, hogy jobb, ha előre megveszed a jegyed a buszra, különben csak a már szabadon maradt helyeket foglalhatod el. De a buszra max. 10 perccel indulás előtt lehet jegyet váltani. Ez alkalommal a sofőrnél vettük a jegyet, de Rigától Duntéig előre megváltottuk. Ilyenkor az van, hogy sorba kell állni a buszhoz, de tényleg sorba, és a sofőr mondja a számokat, Te mész, mutatod a jegyed, hogy valóban az a szám van rajta, és így nincs tolakodás, nincs lökdösődés, és mindenki a saját helyén ülhet - ideális esetben. A mai nap nem az ideális eset volt, hiszen itt is - mint minden más EU-s országban - a 6 éven aluli gyerekeknek nem kell jegyet váltani. Így a mi helyünket ilyen hat éven aluli gyerekek foglalták el, mi meg ültünk hátrébb, egyre hátrébb, egészen addig, amíg nem szóltak utánunk, hogy meitenes, meitenes, menjetek már odébb! A busz legvégén kötöttünk ki, de még így is mázlisták voltunk, mert aki később szállt fel, annak már ülőhely sem jutott.

A szokásos tanakodás, hogy voltaképpen hol is kell leszállni, merre kell menni, stb. Szerencsére láttunk egy táblát, hogy a Münchhausen múzeum balra, szóval azonnal előrementünk - ja igen, a távolsági buszon nincs stop jelzés, mikor tudod, hogy le kell szállnod, egyszerűen csak előremész a sofőrig, aki a megállónál csak az első ajtót nyitja ki, majd Te leszállsz. Hát ez van, szerencsére tényleg a jó megállónál szálltunk le. Persze, itt is, mint mindenhol másutt Európában, mostanság, 40 fokos hőség, alulról is, fölülről is süt a Nap, illetve az aszfalt, mikor mi.

Na a lényeg, hogy egy jó 10 perces séta alatt elértük a múzeumot, amit kinéztünk, hogy megnézünk ma, persze a nemzetközi diákunkat nem fogadták el, de szerencsére így sem volt vészes az ára. A múzeum maga nem sok teremből állt, egyik terem 18. századi bútorokkal volt berendezve, a másikban Münchhausen báró életnagyságú képmása állt, a harmadik teremben meg már a Münchhausen-sztori modern feldolgozásából láthattunk egy kis kiállítást: bélyegek, könyvek, fordítások, festmények, minden, ami Münchhausen... Sőt, ebben a teremben a Münchhausen báró meséi c. rajzfilmet is vetítették.

Volt emelet is, ott mindenféle viaszfigura volt (többnyire híres lett emberek), meg egy halom söröspohár a világ minden tájáról. Volt egy néni, akinek szintén Elza volt a neve, képzeljétek, a 19. században híres írónő volt, letteknél. Aztán még volt egy érdekes figura, egy kb. 2 méter magas nő, őt meg Ulyanának hívták, híres kosaras. Vicces volt, Ulya oda is állt mellé és készült egy közös kép. Aztán voltak még itt híres sakkmesterek, meg mindenféle költő, író, tudós, orvos... Krisjáns Barons is meg volt formázva (ebben az utcában lakunk) - kiderült, hogy ő híres folklórgyűjtő volt, több ezer dainát gyűjtött az országot járva.

Daina: olyan rövid, pársoros versikék, amelyeket a lettek megzenésítettek. Ilyen népdalszerűségek lehetnek, csak mindegyik kb. 4 sorból áll, kötött ritmusuk van, és ha jól tudom, a dallamban is lehet egy csomó variáció.

A múzeumot kivégezvén megettük a szendvicseinket, újratöltöttük a vizespalackunkat és az erdő felé vettük az irányt, mert volt egy ösvény, ahol a báró életének fontos momentumait örökítették meg. Hát itt is fizetni kellett... ami kicsit elkeserített minket, de sebaj, gondoltuk, az ösvény a tengerpartra visz, és amint említettem, döglesztő meleg volt, szóval ránk fért már egy kis fürdőzés. A faszobrok, amik az ösvényt végigkísérték, nagyon mókásak voltak, készítettem róluk képet is. :)) A hosszabb útvonalat választottuk, így kb. 3 km-t gyalogolhattunk a keskeny fapallókon. Nagyon jó volt, élveztem. Maga az erdő is szép volt, csendes és nyugodt, meg elsősorban hűvös :)) szóval tökéletes volt a szórakozás eltöltésére, a pihenésre, a természetben való elmélyülésre.

A tenger - szokásához híven - gyönyörű volt. Persze én ismét kedvenc szabadidős foglalkozásomat űztem a parton: borostyán után kutattam a homokban, a kavicsok között, a vízben. Nagyon jó volt a víz hőmérséklete, ill. a kinti hőmérséklet is befelé hajtott minket, szóval nyakig elmerültem a tengerben... úsztam is egy picit. Jaj, annyira jó volt! :)) Amúgy a tengerpart simán lehetett volna valamilyen mediterrán riviéra is: homok, erdő, tenger... annyira gyönyörű volt. Szóval mindenesetre szépen megkoronáztuk az utolsó nyári hétvégét ezzel a kirándulással. 

Ulyának támadt az az ötlete, hogy ne menjünk vissza az ösvényen, hanem menjünk a parton, és a legközelebbi falucskában felszállunk a buszra. Ugyanis, mikor Dunténál leszálltunk, akkor megnéztük, mikor megy vissza busz, hát az utolsó fél 4 fele ment el... Szóval muszáj volt más útvonalat keresnünk, én meg örültem, mert végre megint stoppolhatunk! :)) Szóval sétáltunk a tengerparton, kerestük a legközelebbi falut, aztán találkoztunk pár turistával, akik Dunte felé akartak menni. Ők mondták, hogy a legnagyobb falu még legalább 10 km-re van, de hamarosan jön egy kisebb falu, ami közel van az országúthoz is, próbáljuk meg esetleg azt.

Fel is mentünk a következő feljárónál, hát valóban, egy kis faluba értünk. Buszmegállót is találtunk, de ott már ki tudja, hányadik sokk ért minket, ugyanis kiderült, hogy a legközelebbi busz 8-kor jön... Hirtelen az egész életünk lepergett kb. a szemünk előtt, hogy az utolsó rigai busz 20.15-kor megy el, hol fogunk aludni, stb stb stb... De sebaj, mentünk tovább, amíg ki nem értünk az A1-es főútra. Ez a legnagyobb autópálya Lettországban, Rigát és Tallinnt köti össze. Stoppoltunk, de valahogy senki sem volt hajlandó felvenni minket... Rossz érzés volt, mígnem jött egy pasi - Ulyana beszélt vele oroszul - aki bár nem Rigába ment, de elvitt minket a saulkrasti elágazóig - ca. 3 km-t... . Kiderült, hogy Ukrajnában volt katona, még ukrán népdalokat is énekelt nekünk! Mókás út volt! :-) Aztán folytattuk a gyaloglást. Láttam Ulyanán, hogy kivan, unja már a stoppolást, és őszintén szólva, már nekem is tele volt a hócipőm, hogy bakker, két csinos lány vagyunk, igazán felvehetne minket valaki!!! De nem jött az a bizonyos valaki. Közben egyre fáradtunk, hiszen ekkorra már egy jó 15 km lehetett a lábunkban, a Nap még mindig tűzött ránk, és kb. három negyed 7-re járt az idő. Ja, és olyan messze voltunk Rigától, mint Makó Jeruzsálemtől kb. és az utolsó busz még mindig 20.15-kor ment el....

... ekkor történt az isteni csoda, hogy megláttunk egy vasúti sínt, rohantunk oda, kiderült, hogy 700 méteren belül vasútállomás, majd, hogy a következő vonat 5 perc múlva indul - Rigába!!!! Ekkora mázlit!!! :)) Rigában is volt szerencsére vonat, és még be is tudtunk vásárolni, mert volt arra is időnk. Végül fél 11-re érkeztünk haza... hosszú nap volt, tele sok élménnyel. A napot karfiollevessel és egy nagy kiáltás DELI-DELI-vel zártuk! :))

Today, on Saturday we visited the Münchhausen museum, in Dunte. We had an adventureous journey from Sigulda to Dunte, as our places were already occupied by other passengers and as we did not exactly know where to get off. Fortunately, we've seen a table that Münchhausen musem - LEFT, so we just got off the following stop. As for the museum, they did not accept our ISIC card ( :( ) but not mentioning this, the museum was fun. It had two parts, one of them was the life of Münchhausen, while the other one was on the second floor, where famous Latvian people were figured from wax. We met one woman whose name was Elza and another one whose name was Ulyana. We made pictures together with them! :)) Ulyana was a basketball player, anyway.

After the museum, we've done half of the Münchhausen path. I say, half of them, because at the bus stop, Dunte, we realized that the last bus is going back at  15.30, so we clearly did not have time for everything. So we went on the path, which lead us to the sea - but anyway, during the path, near the road there were very very nice and sometimes funny wooden sculptures - figuring the life of Münchhausen. We then ended up in the sea, where I was collecting ambers - at least, I tried them - and even swimming a little bit, because outside it was so hot and the water was not as cold as it used to be.

Then we took a walk to the next village on the coast of sea - but it was very very tiring because the weather was really hot. We ended up in a real small village, I think the name of it was Kursisi, where we bought an ice-cream... We got to know from the shop assistant that our next bus is leaving at 8 pm. Come on, the last bus from Riga to Sigulda leaves at 8.15 pm. Ok, don't panic, moreover, I was even a little bit happy, because we can try hitch-hiking, again, which I like a lot. But, keep in mind, do not try hitchhiking in the highway or main road (A1 is the best and longest road in Latvia and it connects Riga with Tallinn) because noone will take you. Only one guy took us and gave us a lift of around 3 kms. Anyway, he was not going to Riga, but to Saulkrasti and we did not really think about and we were looking for the bus stops.

Thanks God, another 5-6 kms after that, we found a railway and the station was in the near, as well! Imagine, the train was already on the station and it went to Riga! We arrived in Riga at 20.30 (around) so we could catch another train to Sigulda, at 21.00. We even had the time for some shopping and watching the beautiful sunset in Riga...

We got home at half past ten, but I think it was worth. I missed a soup so much, so to finish the day, I made a very tasty cauliflower soup. :))