Today, we visited Ginta and Arturs Ömer. He was born on the 6th of August. It's not an easy situation for him and his Mum, as well, because they have to wait for the birth certificate, as well... as father is Turkish, it's really not easy...
I found new tasks for myself: reading out articles from magazines (for Herta) and some poems, for Romans. They were very happy, however my intonation was not the best. At least, I have the ability to pronounce authentically, as all of the Latvian sounds can be found in the Hungarian alphabet, as well.
Tegnap Ulyanával elmentünk Gintához, meglátogattuk őt és a kisbabáját, Arturs Omert. Nagyon édes a kicsi. Ajándékot is vittünk. Ők Sigulda másik végén laknak.
Ginta a koordinátorunk, ő választott ki minket és kezdettől fogva vele tartottuk a kapcsolatot. Mikor már ideérkeztem, az utolsó hónapjában járt, augusztus 4-ére volt kiírva, de végül 6-án jött a pici. Itt volt a férje is, Burkay, Törökországból, de csak két hétig, ő is végig Ginta mellett volt a pici születésekor.
Kb. egy órát maradtunk ott, mert aztán éhes lett a kis Arturs, etetni kellett :)) Mondta Ginta, hogy elég problémás, mert még a személyi kódját sem kaphatta meg, hiszen az Édesapja török, és mivel nem EU... szóval még pár kört kell futni az anyakönyvi kivonatért is... És ha felnő, 18 évesen kell majd döntenie arról, hogy melyik ország állampolgára szeretne maradni hivatalosan, bár Ginta reméli, hogy addigra talán Lettország is engedélyezi majd a kettős állampolgárságot.
Ő egyébként ősszel megy Törökországba, de nyárra szeretne visszajönni - és hát mindent vinni (kiságy, babakocsi...). Nem lesz egy könnyű menet, de ahogy eddig megismertem Gintát, neki menni fog, nagyon erős lány. :)) Lelkileg.
Ma mondtam Zsannának, hogy az lenne az ötletem, hogy felolvasok a néniknek - bácsiknak, mert hiszen már rosszul látnak, biztosan szeretnének ők is olvasgatni újságot, könyvet, és akkor ezt olvasnám nekik én. Legalább profitálnék abból, hogy a kiejtéssel nincs gondom. :))
Jártam körbe a szobákat, először Irmához mentem, merthogy ő nem lát, de azt mondta, majd később, most rádiót szeretne hallgatni. Aztán, Irma néni új szobatársa nyújtotta felém a kezét; mondta, ő szívesen hallgatna, szóval fogtam egy magazint és felolvastam belőle egy-két cikket. Nagyon örült neki, utána még kérdezett is valamit a cikkről, én meg csak bólogattam, hogy labi, labi, - fogalmam sincs, mit kérdezett... :))
Aztán kimentem, Romans már várt. Jaj, Romansszal nagyon rég beszélgettem. Mostanában csak Aináról esik szó köztünk, hogy mennyit evett, és hogy van - szegény ma majdnem rosszul lett a kajától, mert félrenyelt... :( - de már engem vár, hogy etessem, képzeljétek, nyújtja a kezét, fogja a kezem, és ahogy görcsösen kapaszkodik belém, minden egyes lélegzetvételnél, egyszerűen összeszorul a szívem. Nagyon szeretem Őket, szóval még akármikor, ha tudok, jövök hozzájuk! Szóval először arra gondoltam, hogy Ainának olvasgatok, szegény amúgyis ágyhoz van kötve. Aztán amikor nekiálltam zongorázni, jött Romans, hogy Aina is szeretné, hogy olvassak neki, de nem tud koncentrálni, és sokszor nagyon fáj a mellkasa, szóval ha nem bánom és szívesen olvasok, akkor olvassak neki, Romansnak, hiszen neki is rossz már a szeme.
Egy verseskötetet választottunk.
Csukott szemmel, szinte áhítattal hallgatta, ahogy olvastam neki. Visszaemlékezett gyerekkorában. Utána, szinte minden vers után, elmondta, hogy ez miről szólt - németül. Az egyik egy búcsúvers volt, az anya nem akarta elengedni fiát a háborúba, de a fiúnak mennie kellett. Romans megint mesélt egy kicsit a saját életéről: úgy érezte, ez a vers róla, hozzá szól. Minden szavát átérezte, az anya fájdalmát és a fiú "muszáj" -jait is - hiszen több évtizeddel ezelőtt ugyanez zajlott le az ő életében is...
A mai nap csúcspontja: mikor hárman próbálták lettül (!!!) elmagyarázni, mi a különbség a mana és a sava között. Ezúton is köszönöm Arvidsnak, Intának és Zsannának :))
