Sűrű volt a hét...
szerdán Jānis (Santāna barátjának) a floorball mérkőzésén voltunk, este 8-kor, olyan 10 óra fele értünk haza. Majd töltök fel képeket a picasára, de csak párat, mert kb. 200-at csináltam, (Santin mondta, hogy a barátja szeretné már, ha lennének róla képek floorballozás közben, hát csináltam párat :D). De kb. mindegyik ugyanaz nekem. :)
Amúgy a meccs izgi volt, sajnos Jānisék veszítettek, de legalább arra is jó volt, hogy Santival beszélgettünk egy kicsit - olyan rég volt már ilyen!
Csütörtökön volt Aina temetése, nem is dolgoztunk, csak délig. Elég hűvös idő volt, meg is fáztam (ennek még lesz jelentősége). A temetésre négyen mentünk: Žanna, Arvīds, Fatih és én. Picit más volt, mint az otthoni szertartás. Mondjuk eleve alig értünk oda, mert még a GPS sem tudta, hogy hol van Tikate - vagy milyen falu. Štrenčitől nem messze, amit szintén alig találtunk meg. Szóval gyakorlatilag kicsit átkukkantottunk Észtországba... :)
Tehát a szertartás: evangélikus volt, hiszen a lakosság jó része itt is az. Aina nyitott koporsóban feküdt, a kis templom közepén, a családok, rokonok körben állták. Romāns úgy nézett ki sötét, csuklyás kabátjában, mint egy megtört kis szerzetes, évtizedeket öregedett ez alatt a pár hét alatt. A szertartást nem értettem, de a végén mindenki odajárult a halotthoz és megcsókolta a homlokát. Ezután lezárták a koporsót, és a sírásók a vállukra vették azt. A temetőben is volt még egy kis szertartás, majd a szó szerinti temetés előtt volt még egy rítus. A sírásók felemelték az első lapát földet, majd a családtagok, egymás után sorban, három marék földet szórtak a koporsóba, a sírgödörbe.
Ezután a sírásók ima és éneklés közepette betemették a sírgödröt, körberakták fenyőágakkal, majd a családtagok egyenként a sír elé járultak, letették koszorúikat, virágaikat, szóltak pár szót a halottról és visszaálltak a körbe. Mi is vittünk egy nagy koszorút, mi voltunk az utolsók, akik a sírhoz járultunk. Žanna már csak annyit mondott, hogy a Saullēkts nevében szeretnénk a családnak őszinte részvétünket kifejezni és fájdalmukban osztozni. Ezek után a lelkész megáldotta a sírt, szólt még pár szót, majd a szertartás itt véget is ért. Ezután mindenki még egyszer őszinte részvétet nyilvánított a családtagoknak. Kezet fogtunk Romānsszal és Žanna nagyon meghatódott azon, hogy mikor Fatihhal és velem fogott kezet, akkor elmosolyodott. Hihetetlen ember ő, még a legnagyobb fájdalmában is örült, hogy osztozunk vele ebben a szomorú eseményben, és számomra a mosoly azt is jelentette, hogy nagyon megkedvelt minket ez alatt a rövid idő alatt.
Itt megerősítette, hogy igen, minket is szeretettel várnak a torra - itt nemcsak ilyen kis családi torok vannak ám, mindenkinek meg kell jelennie, aki ott volt a temetésen. Teljesen más, mint otthon, de hál Istennek otthon még nem tapasztaltam belőle sokat.
Tehát, először is egy nagyon nagy falusi vendéglőben voltunk, és 4 fogásos kaja volt. Kb. olyan hangulata lett volna, mint egy esküvőnek, mert volt közben éneklés is, és mindenféle szónoklat. Csak a drapériák voltak sötétek, amivel a termet díszítették, meg mindenki csendesebb volt, mint más összejövetelekkor. Az unokák álltak az ajtóban, ők fogadták a vendégeket. Összesen 73 fő vacsorázott a toron! Találkoztam Maijával megint, beszélgettünk, bemutatta a bátyját is. Csöppet sem hasonlítanak egymásra. :)
Szóval a vacsora. Sajnos a felén el kellett jönnünk, mert Žannának még dolga volt: először húsleves volt, amit itt bulionnak neveznek, és kis sós sütit is kaptunk hozzá. Nem ízlett túlságosan, mert kicsit túl volt kaprozva, de addigra már szinte szédültem a fáradtságtól, ráadásul nagyon fáztam: eleve rossz idő volt, és a terem is huzatos volt, szóval ettem belőle bőven, mert mint tudjuk: a forró húsleves gyógyít. :) Utána volt még mindenféle hal, krumpli, saláta, minden, mi szem-szájnak ingere. Minden fogás előtt és után volt egy kis éneklés, hiszen Aina nagyon szeretett énekelni, sőt, fel is lépett az énekléssel időnként, valamint kiskorától kezdve emlékeket mondtak róla.
Beszélt Romāns, mióta ismeri, hogy ismerkedtek meg, a második világháborúról is, aztán Aina lányai is megszólaltak, de hát Aináról csak superlativusokban beszéltek. El tudom képzelni, hiszen én is csak így beszélek Romānsról, és Ainát, bár nem ismertem nagyon, kb. úgy tudom elképzelni, mint Romānst, csak nőben... Ja, és persze minden beszélgetés után koccintás volt, én valami barackos vodkát ittam - röviddel lehetett koccintani - de a 2 cl-met ügyesen tartogattam a 4. beszédig. :)) Onnantól kezdve pedig már csak dzsúszt ittam, amit ott szolgáltak fel. De egész finom volt az itóka.
Mikor elmentünk, a kocsiban szinte azonnal álomba merültem, már annyira álmos voltam és fáztam is. Hazafelé jövet még megálltunk egy tanyánál, kiderült, hogy itt van Inta kertje, és itt lett volna a kertiparti még augusztusban, ha nem mossa el az eső. Adott pár sárgarépát, kaptunk tőle virágcsokrot is, majd végre hazatértünk. Egy forró fürdő és egy lázcsillapító után hamar ágyba bújtam, és kisebb-nagyobb megszakításokkal végigaludtam 15-16 órát. Pénteken be se mentem az otthonba, mert semmi erőm nem volt, vsz. az ősz, az időjárás és már a honvágy is befigyelt. Igen, sajnos nálam ez a honvágydolog így jön ki.
De ne aggódjatok, már minden rendben van! :))
Szerencsére szombaton már minden rendben volt, így benéztem az otthonba, igaz, csak 4-5 óra erejére, de nem akartam szabadnapot kivenni, még nem. Mondjuk, nem tudom, mire tartogatom, lehet, hogy majd az összeset kiveszem és jövő júniusban csak utazgatni fogok. :D De még sok időm van, nem akarom pazarolni, mert bármi közbejöhet...
Szóval benéztem a Saullēktsbe, de aztán jöttem is haza ebéd után (legalább nem kellett főznöm). Ulyanának rossz kedve volt, ezért sétáltunk egyet a városban, meg vettem magamnak egy sapkát egy latért. Már nem bírtam sapka nélkül, de azért, Anyu, légyszi küldd el rendes sapkámat, a Katival. :) Köszönöm! Szóval igen, itt már csípős a szél és hidegek a reggelek, kell egy sapka, nem akarok beteg lenni, mert így is elszalasztottuk a Rundale-palota megtekintését egy héttel, utána pedig végre Litvánia és viszontláthatom a barátaimat, szóval most bizony nem szabad betegeskedni. :)) Azért még tegnap is ittam egy pezsgőtablettát, de már csak azért is arra gondolok, hogy a kimerültség miatt lehetett, mert se taknyos nem vagyok, se torkom nem fáj, meg összességében a tudatomnál vagyok, szóval semmilyen lázas delírium nem tört rám. :)
Tegnap délután a sapkavásárlásból hazatérve Fatih már izgatottan várt minket, hiszen Solvita telefonált, hogy menjünk a Tarzans kalandparkba, velük, ha van kedvünk. Én azt hittem, az az Aerodium, ami Sigulda külvárosában van, de kiderült, hogy nem, az másik, és ez az, ami a központban van. Úgyhogy felhívtuk őket gyorsan, hogy indulunk, és találkoztunk is. Ulya is jött velünk, örült, hogy találkozhatott ezzel a kedves családdal. Isten, hogy örült nekünk Safija és Ryan. :)) Ryan egyből Fatih nyakába ugrott, Safija meg azonnal hozzámbújt, mikor valahova mentünk, vagy ültünk, egyből kijelentette: én az Elzi ölébe / mellé ülök! :))
Miután a kicsik megmászták a kicsiknek való kalandpark minden zegzugát, Solvitáék elvittek minket kocsival egy lófarmra, ahol nekik is van lovuk. Megetettük őket répával, majd hazajöttünk, hozzánk. Ugyanis, mire hazaértünk, Fatih főzött egy nagy adag levest, és gondoltuk, ezt a sok kedvességet már illene viszonozni. Nagyon jó volt, a gyerekek persze odavoltak a macskáért (a zöldséglevesért már kevésbé :)) ), egy csomót nevettünk, és vicces volt, hajj, jól éreztük magunkat, és Ulyanának is sokkal jobb lett a kedve. Még mindig csodálkozom amúgy, hogy Safi kapásból fordít lettről angolra és fordítva, akármit is dumál. De Ryan is zabálnivaló, bár az ő esetében meg sem tudom különböztetni, hogy most éppen angolul vagy lettül dumál-e. :)) (Múltkor cuki volt, mikor bowlingnál mindig, mikor együtt gurítottunk, nyújtotta a falatnyi kis kezét, és közben kiabálta, hogy high-five!)
