Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kõbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fûzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki ûzött?
Gyõzd, ami volt, ha ugyan gyõzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelõfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
(József Attila)

1937. október

... csak mert néha így érzek. Egy dobozban élünk, a Héttoronyban - csak egymásra számíthatunk (ami jó), csak egymáshoz fordulhatunk (ami néha megterhelő és fárasztó) és nem lehet elszakadni egymástól (ami rossz).