December.

A lengyel kirándulást több okból sem sikerült hamar kiheverni, ebből pár ok:

* normálisan csak a buszon aludtunk

* hiányoztak a lengyel és magyar barátaim

* szürke hétköznapok voltak itt, amik így visszatekintve nem is voltak szürkék, de nem élmény 8-kor sötétben indulni dolgozni, és ha a Nap felkel, akkor is tejfehér köd borít mindent…

Na mindegy is, a lényeg, hogy szerdán, november 23-án itt volt a másik két siguldai önkéntes. Egy 19 éves lány, Veronika, Németországból, valamint Ucha, Grúziából (27 éves). Uchának itt volt a barátnője is, Dina, Észtországból. Nagyon jó volt megismerni őket, kiderült, hogy ők a tréningjükön 15-en voltak, csak (!!!) önkéntesek, szóval egy osztálynyi ember összejött a mentorokkal és a trénerekkel együtt. Van is facebook-csoportjuk, amihez már másnap hozzáadtak minket, és valószínűleg közösen fogunk szilveszterezni! De jó kis csapatnak tűnik, már ha csak a siguldai önkénteseket nézzük, akkor is teljesen jó! :))

Itt voltak egyig, pedig nagyon messze laknak (a város túlvégén). Amúgy a vasútállomáshoz közel dolgoznak, a Dienas centrs-ben, itt mozgássérültekkel foglalkoznak. Majd valamikor elmegyünk megnézni a munkahelyüket, mint ahogy ők is jönnek a Ceribu spārniba, illetve a Saullēktsbe, de még nem kerítettünk rá időt. Az idő – eltűnt! :)) De tényleg, csak úgy repülnek a napok! :)) Amúgy Dina nem Siguldában lakik, hanem Rigában, és a sok közös progi alatt jöttek össze Uchával. Aranyos lány, és mesélte, hogy már volt otthon kétszer is – mondjuk ha Ausztriában önkénteskednék, én is biztosan gyakrabban hazajárnék. :D Meg is beszéltük, hogy mindketten az uráli nyelvcsaládba tartozunk – és olyan aranyos volt, azt mondta, meg akar tanulni magyarul! Egy hét alatt ő volt a második ember, aki magyart akar tanulni – valami hihetetlen! :)) Persze, szívesen segítenék neki, csak szerintem ez nála annyira komoly, mint nálam az, hogy finnül kéne tanulni… Ja, kéne, mert szép nyelv és imádom a hangzását, na meg nekünk könnyű is… de hogy időm mikor lesz rá?! Azt nem tudnám megmondani….

Az angoltanításról is szeretnék még írni! Csak ketten jöttek el az első órára, de ez nem is baj, legalább családias a légkör. Pedig az elején az összes személyzeti tag annyira mondta, hogy haj, de szeretnének angolul tanulni.. De persze, értem én, hogy nincs idejük. :)) Mindez november 22-én, kedden történt. Aranyos volt Inta, mert írt e-mailt, hogy várjuk ám meg őt is, picit késni fog a 4 órához képest! :)) Másrészről meg Sveta jött, a takarítónő. Őt egyre jobban szeretem, talán azért is, mert picit emlékeztet Anyura. Hasonló jó tanácsokat szokott adni különböző dolgokkal kapcsolatban. Olyan megható volt, mikor 4 óra előtt pár perccel odaállt elém, hogy „na, én kész vagyok, kezdhetjük”. Direkt az angol miatt vett új füzetet és egy szép tollat – látszik, hogy komolyan gondolja, és tényleg szeretne angolul tanulni, olvasni, beszélni… Igen megható volt! :)) Ezektől a pillanatoktól elfelejtem azt a kicsi „nemfenékigtejföl” részt, ami mindennap van – például, az első órát Fatih próbálta szabotálni. Odaült az asztalfőre, és mikor az ábécét tanultuk, néha megismételte a betűket. Ami nem baj, csak ne nevetgélt volna közben olyan lenézően… Aztán, mikor ránéztünk, és kérdeztük, hogy na most ő akar-e angolul tanulni, vagy sem, akkor persze mondta, hogy ő nem jár erre a „tanfolyamra”, Isten ments… Hát van ez így! Azért haladtunk az órán rendesen, és jó lesz, érzem én! :))

Aznap este, a levesnap után Gintáéknál voltam, angolozni. Hát… ez meg pezsgőzésbe fulladt! XD De nagyon jó volt! Nagyon szeretem őket! Ott volt Ginta, Santa, (ők kollégák és barátnők), valamint Inguna is, Ginta húga. Angolul beszélgettünk végig, meg mutattam pár érdekes nyelvtani szerkezetet, meg új szavakat tanítottam nekik. Santa és Inci beszélnek a legjobban, és nagyon furcsa volt, hogy Gintának valóban l-a-s-s-a-n kell beszélni… De ő például mindent megért, de sokat kell segíteni a válaszadásban! Nagyon élveztem, de nemcsak a pezsgő miatt – ellenőrzés volt az éttermükben, azt ünnepeltük.

A következő alkalom a kezdő csoporttal csütörtökön volt – Ingrīda szobájában, mert ő is szeretne angolul tanulni. Szerencsére már tanult valamit az iskolában, ca. 30 évvel ezelőtt, szóval a kiejtést, és a betűket nem kellett vele átvennünk, simán be tudott kapcsolódni a második órába. Erre az órára Arvīds jött be nevetgélni, de Inta hamar leintette őt – én meg ilyenkor csak kikapcsolom őket a képből és a tanítványaimra koncentrálok! Nagyon élvezem a tanítást – bár táblánk és projektorunk nincs, a laptopomat cipelem ilyen alkalmakkor mindig. Már átvettük nagyjából a létigét, és péntek reggel íratom velük az első dolgozatot! Amúgy csütörtök délután bejött Vera is, akivel eddig németül beszélgettem, de most már egyre inkább átálltunk a lettre. Nagyon jó volt. :)) Szóval pénteken dolgozat. :))

Mentek a napok egymás után, csütörtök – péntek… eljött a hétvége, és őszintén szólva nem volt semmihez sem kedvem. Egy dolgot csináltam csak: szombaton, november 26-án benéztem a Mērķisbe, ott dolgoztam egy picit – még mindig a karácsonyi ajándékokat készítjük - , valamint elmentem egy kiselőadásra. Afganisztánból jöttek katonák, és a lett misszióról beszéltek. ISAF, meg ilyesmik – még mindig nem volt időm utánanézni, pedig tavaly ebből írtam egy beadandót. Annak mindenképpen érdemes utánanézni, hogy vajon a magyar osztaggal dolgoznak-e együtt. Olyanokról beszéltek amúgy, hogy nekik nem a harc az első feladatuk, hanem útépítés, iskolaépítés, tanítás, szóval inkább ilyen szociális és egyéb munkákat végeznek, meg fejlesztik az adott tartományt. Képzeljétek, mindent sikerült megértenem! Jó, igaz, nem szóról szóra, de ahhoz eleget, hogy élvezzem az előadást! :)) Volt lőbemutató is, majd a gyerekek is kipróbálhatták a fegyvereket (komolyan!), (én nem mertem), majd ehettünk klingerist (nagyon finom süti), és ittunk teát. Utána megnéztünk egy rövid, 20-30 perces dokumentumfilmet is a missziójukról, amit ők készítettek. Az is nagyon érdekes volt. Beszéltek arról is – és szó volt arról is, hogy egy-egy kiküldetés fél vagy egy évig tart. Sajnos ebbe a karácsony is beleesik sokszor… az nagyon megható és szomorú rész is volt egyben. A Judazi kultúrházban nyitottak egy fotókiállítást is erről, a katonáknak virágokat ajándékoztak, szóval nagyon nagyon kis megható ünnepség volt. Ezt az egészet a Merkis szervezte amúgy, küldtek is kisbuszt értünk – de én voltam az egyedüli, aki elment a busszal! Na jó, én voltam az egyedüli néző, mert még jött velünk egy katona is – mikor beszálltam, az volt az első gondolatom, ejj, de helyes gyerek is jön velünk, őt is érdekli a NATO misszió – aztán nagyot néztem, mikor megnyitotta a kiállítást. :D Készítettem fotókat is, figyeljétek a linkeket, hamarosan felkerülnek! :))

Csütörtökről még szerettem volna mesélni egy kicsit: ez november 24-e, még mindig. Bocsi, hogy így ugrálok az időben, de most így jutnak eszembe a történések.

Voltunk a „mājās aprūpē” – nél. Ez is a Saullēkts programja. Ez olyan, hogy vannak olyan idős emberek is, akik otthon élnek, mert el tudják látni magukat, tudnak mosni-főzni magukra, viszont nagyon magasan laknak, vagy sokat kéne lépcsőzniük, meg már most hideg is van – szóval nem tudnak bevásárolni egyedül. Ilyenkor ők írnak egy listát, és mi bevásárolunk nekik! Nagyon izgis volt! Egyrészt, a piacon kezdtünk (még sosem voltam itt a siguldai piacon). Nagyon jó, sok és olcsó kisbolt van, ha majd lesz időm ( :)) ), és akarok főzni valami extravagánsat, itt vásárolok be, mert itt sokkal nagyobb kínálat van, mint akár a mellettünk lévő kisboltban, vagy akár a nagy áruházakban. Igazából itt minden boltban ugyanazt lehet kapni, csak az ára más… Megint az jutott eszembe amúgy, hogy olyan jó segíteni másokon. Mikor Inguna bemutatott az időseknek, sokan elsírták magukat. Tényleg nagyon megható, és mennyi mennyi szeretetet lehet tőlük kapni! :)) Volt olyan néni, akinek hordtunk be fát is, mert nem tud egyedül, segítsége pedig nincsen… Szóval itt is kellemes élményekkel gazdagodtam! :))

Valamint, voltunk a postán is, ahol lefénymásolták nekünk a klingeris receptjét. Ezt majd valamelyik hétvégén kipróbálom! :)) A recept: szimpla tészta, de ami a lényeg: ASZALT GYÜMÖLCSÖKKEL TÖLTJÜK!!!! Inci megígérte, hogy lefénymásolja nekem a receptet, holnap már tudom posztolni! ;) Oh, és ha már a recepteknél tartunk: tegnap Ingunáéknál (Gundega családjában) kóstoltam vega plovst. Isteni finom volt! Ugyanúgy kell elkészíteni, mint a másikat, csak nem hússal keverjük össze a rizst, hanem különböző zöldségekkel (tök, sütőtök, cukkini… ami van otthon). Ami a pláne: a tegnapiba még mazsola is volt keverve! Mennyei finom!!!!

Aztán el is telt a hét… most a héten nem történt semmi, semmi, ami kimozdított volna az átlagos kerékvágásból. De nem baj, jó is ez! :)) Kedden volt az utolsó nap, hogy Indra dolgozott – nagyon fog hiányozni, mint ahogy ma is hiányzik. :(( Olyan jó volt együtt dolgozni, tudom, az elején idegenként fogadtam, és nem is voltam vele szemben olyan nyitott, de aztán csak közel kerültünk egymáshoz… Összekötött minket az, hogy Arvids és Fatih állandóan piszkáltak minket és ez egységbe kovácsolt minket. Sokat nevettünk, meg mégiscsak ő volt a legfiatalabb a kollégák közül és jól megérettük egymást. Még verset is költöttünk Arvidsról, aminek az a címe, hogy Arvids, dusmīgs lācītis, magyarul: Arvids, a dühös kisbocs. :)) Hú mennyit nevettünk együtt hétfőn és kedden – mellesleg a hétfői nap tanulsága: mindig legyen Nálad a fényképezőgép. Csak az emlékeimben marad meg az a kép, ahogy a fiúk felhúzták Svetára a karácsonyi díszeket és török zenére táncoltak….. :D Amúgy ezen a napon voltunk Zsannával itt-ott, a projektpénzünkből hívattunk elő fényképeket, vettünk plakátnak való kartont, és különböző dekorációt, készül a karácsonyi dekorációnk!