My family spent time with me! I was so happy to have them (all of them) here, even if I had to cancel the concert for that day in order to pick them up at the airport!

On Thursday, we went to Sigulda, I showed them around in Saullekts, and in the afternoon, we went to the Youthclub! There, Ilze showed us around - my Mom was totally touched, U can imagine... In the afternoon-evening, we walked to the Gutmanala, but then we called Ilze who picked up us by car and took us back, home. It was great to have her as company as well!

On Friday, we went to Riga. It was cool. My parents enjoyed it a lot. In the morning, we went together to the BlackHeads House - interesting museum, although in the upper part, I did not like the very modern very artistic exhibition. In the downstairs, there was again another exhibition, with photos, those were very beautiful. But also, the parts, which have introduced the guilde's life and everydays, I loved it a lot. There were also painted pictures from different kind of people who were in connection with Hanza company or Hanzaitic cities and I was totally amazed recognizing one of our famous Duke! :OO

In the afternoon, with my sister we departed and while Mum and Dad went for an Eastern mass in the Orthodox Church, we took part in the BBQ at Nacho's organization. Ok, we wanted to be there earlier than we had been, but this was all because we could not find the way how to get there... the weather was "nice", the controllers also, on the tram - shit, I had to pay a fine, just because I had a valid ticket........ -.- Ok, I only had to pay 5 lats, but still... come on.. but then after a looooong walk, we found the office of Nacho - but then soon we had to depart, so yes, all in all, we spent only one hour with our friends - and from the grill stuff only salad was ready.. anyway, I met Pablo, again, and I was happy to meet my friends, as well - my sis, too ;)

On Saturday, we spent the time in Jurmala. It was beautiful and we were also lucky with the weather. We ate in a bistro, and I tasted Lasu zupa, while my parents tasted Solanka. It was cool!!! But anyway, despite the nice weather we were already at home around 7-8 o'clock! For my family, it was just far too cold here....

But, on Sunday, even it was snowing. Still, we went to the Eastern market in Sigulda, and on the way, we took some photos at the walking sticks. But, after half an hour we just walked home and watched movies because it was just sooo cold. There was another Eastern market in Raibais Suns, but this what I don't like in Sigulda  - or maybe I just do not have good orientation skills? - that the streets look all the time the same but never lead to the part U want to get to... so I knew the way till Sokolade, and I told my parents, we should choose another way, but finally we ended up in the Bobsleigh centre. Anyway, it was too cold and too snowy to do something, so we just walked home.

We needed the rest, because next day, we got up at 5 am, to catch the train at 7 and the plane at 11. Oh my God, I was soooo tired after that....

The goodbye again was not as hard as I have expected, of course, I was kind of sad, but come on, it's only 4 more months and we can go to each other nerves, again ;) The rest of the day I spent with Olliver, Nacho, Ineta, and Marta and her friend. With Olliver we had to speak about our project what we will do in Nicolas' activity - but all day, we spent together and never had the time for that. :P At least, we ate in Pelmeni (love pelmeni).

Kedves kis családom április 4-től 9-ig tette tiszteletét nálam. Most azért készültem programmal is, nem úgy, mint Finnországban, igaz, ezt a hosszabb idősáv is lehetővé tette, mert nem 2 napra jöttek, hanem 5-re. Szerda délután értük mentem a reptérre (mázlim volt, mert a stoppos, aki felvett, szintén a reptér felé igyekezett), ott még megettem egy borscsot, mert volt rá időm, aztán jöttek Anyáék. Kicsi a világ, ugyanis Romans unokája, Maija is ugyanezzel a géppel utazott! Örültünk egymásnak, aztán odaadtam a rigai tömegközlekedési bérleteiket, majd jöttünk hazafelé Siguldába.

Csütörtökön az idősek otthonában és az ifiklubban voltunk. Mindkettő nagyon tetszett nekik. Az időseknek bemutattam Anyáékat, de amúgy mivel nem volt mit csinálni, hazamentek. Sajnos zongorázni sem tudtam most nekik. Az ifiklubban Ilze körbevezetett minket, itt még én is olyan helyekre is elmentem így velük, amiket még jómagam sem láttam, pedig már legalább fél éve az ifiklubba megyek hetente egyszer! Na de ez a része is jól sikerült a látogatásnak. Beszélgettünk sokat Ilzével, én voltam a magyar-lett tolmács, Apuék sokat érdeklődtek Lettországról, valamint kóstoltunk nyírfalevet is - na itt vette fejébe Apu, hogy na ilyet venni kell, vinni kell haza, mert jó (én nem vagyok érte oda annyira, de persze egészséges...).

Estefelé elgyalogoltunk a Gutmanala barlanghoz. Ez is tetszett Apuéknak, csak szokás szerint, 5 km-es távolságban mentünk mindig egymás mögött. Szerencsére haza már kocsival jöttünk, Ilze felajánlotta, hogy elhoznak minket - az jó is volt, mert már jól elfáradtunk! Másnap Rigában töltöttük az egész napot - voltunk a Feketefejűek múzeumában - nagyon érdekes! Délután kettéváltak az útjaink, mert mi Húgommal a Nacho által szervezett barbique-ra mentünk, míg Anyáék még tovább folytatták a városnézést - végül a nagy pravoszláv templomban kötöttek ki. Este vonattal mentünk haza.

Ja, igen, a bbq, az egy külön fejezet is lehetne ebben a blogban, mert mire odataláltunk - oké, villamos, addig sima ügy - illetve nem, mert az érvényes jegyemmel megbüntettek - szóval már eleve kigőzölt fejjel szálltam ki, mert mégis mi a tökömért fizessek 5 latot még (ca. 2000 Ft), mert érvényes a jegyem??? Mert ugye itt csippentőkártyával működik a rendszer, de trükkös ám, mert az ellenőr nem az állomáson száll fel, hanem az állomások között, tehát megszökni sem tudsz, sőt! - utolsó pillanatban érvényesíteni sem (ezáltal az ellenőrnek bizonyítani sem... hogy bizony érvényes az a .....**** kártya), mert kikapcsolják a csippantó szerkenyűt. ....

Egy jó órás bolyongás után megtaláltuk végre a helyet (közben szidtam a rendszert, Lettországot, az átláthatatlan utakat, a térkép nélküli városrészeket, és mindent, ami szembejött....) , de mikor megtaláltuk, akkor meg megnyugodtam, mert végre megtaláltuk. Sajnos csak egy órát tudtunk ott lenni, de jó volt azért ez a kis idő is, találkoztam megint Ibrahimmal, meg sok mindenki mással is, Swenjával, Eikével, Patriciával is, végre :)) nagyon jó volt! Csak hamar mennünk kellett... :((

Szombaton a tengerparton voltunk - már a vonatnál összefutottunk Andreával és a barátaival. Az idővel mázlink volt, mert amilyen borús volt pénteken, annyira szép időnk volt szombaton. Jó, egy picit csepergett az eső, de nem volt vészes, hamar kitisztult. Egy bisztróban ebédeltünk, Anyáék megkóstolták a solankát, én meg a lazaclevest - valami isteni finom volt, de úgy láttam, Anyáéknak nem nagyon jött be a solanka. Persze, ízletes volt és finom, de nem az az igazi - nekem sem nagy kedvencem. A meleg céklaleves például ezerszer ízletesebb!

Vasárnap a húsvéti vásárokat szerettük volna körbenézegetni, de mivel leesett a hó és el is tévedtünk, csak fél órát töltöttünk a vásárban. Szóval az volt, hogy körbenéztünk először is a központban - ahol is vettünk nyírfalevet és egy darab házilag készített citromillatú szappant - aztán, gondoltam, elsétálunk a másik húsvéti vásárba, ami a bevásárlóközpontban van, de oda már nem sikerült odatalálnom. Igen, tudom, hogy már 8 hónapja itt élek, de tényleg annyira egyformák az utcák - nekem meg amúgy sincs jó térérzékem - szóval ehelyett megmutattam Anyuéknak a bobpályát. Dühös voltam magamra, és ha egyedül lettem volna, elmentem volna a másik bevásárlóközpontig - még ha órákig is kóborolok a városban, mire megtalálom az utat - de ők már nagyon fáztak, és amúgyis, ez volt az utolsó nap, amit együtt töltöttünk. Hazajöttünk a jó melegbe, és filmet néztünk inkább, meg pakoltunk.

Másnap 5-kor keltünk, hogy elérjük a hajnali vonatot, ugyanis Anyuéknak jó korán ment a gépük. Az egész napot Ollival töltöttem, közben összefutottam Martával és egy barátnőjével, meg később csatlakoztak Nacho és Ineta is. Jó kis nap volt!! (Annyira szeretem a pelmenit, hogy az már nem kifejezés....)

Amúgy jó volt Anyáékat látni, sok hazait kaptam, ők is sok élményt kaptak Lettországból - de az is jó volt, hogy tudtak itt aludni nálunk. Folyton együtt voltunk, elszoktam én már ettől, de mégis, teljesen üresnek és kihaltnak éreztem a lakást, miután hazajöttem, mert azért elég gyorsváltásban volt, hogy Uly, aztán sokan itt voltak megint, aztán Anyuék, és megint egyedül maradtam... de nem sokáig, mert a héten mindennap mentünk Vroniékkal valahova, vagy csináltunk valamit :)) 

Megjöttek Anyáék!

On Tuesday, Vroni and me went to the school and took part in the English lesson. We took part in 4 lessons, also played simulation games. It went all very smoothly and we both liked it. There was only one class, in which we had difficulties: the third one. They were just too young for getting aware of such concepts like anti-semitism and discrimination and others...

And, in all classes, we started with the following video:

A fent látható videóval indítottuk minden osztályban a tolerancia-órát Vronival. Utána, beszélgettünk róla, majd szimulációs vagy fogalommagyarázós játékokat játszottunk. Egész jól sikerült a nap! Egyedül a harmadik osztállyal akadt problémánk, de a legsikeresebbek a másodikban voltunk. Egyrészt, ők végzősök voltak, másrészt meg ketté osztottuk a csoportot, így kevesebb emberrel többet beszélgethettünk.

A következő szimulációs játékokat vittük be:

- Te is más vagy, Te sem vagy más
- csoportkeresés, homlokra ragasztott jel alapján
- sorból való kiállás - eldöntendő kérdésekre való válaszadás alapján

Mindketten feltöltődtünk a nap folyamán, Vroni meg tökéletes segítség volt!!!! :))) 
 

There were a lot of happening this week, indeed. With Elo and Stella, we went to the EVS-gathering. It was really good but, of course, U could imagine, after saying goodbye to Ulyana, I did not really have the mood to go anywhere. But, after a while, I just started to feel better and better. At least, I could speak Latvian a lot :)) So cool. And I met Natali and also Morgane... but the best was the Elo and Stella were with me. I really dont know, what I would have done if they dont suggest me going together to this party. In the evening, I stayed with them, but in the morning, we had to start very early - they had a small trip to Saulkrasti to a pottery exhibition.

And I started to hitch-hike. Yes, it will happen, yes, I will succeed - and so did I!!! A truck-driver picked me up, so he could speak English, but U will not imagine, where he was driving from .... from Hungary! Really, if I were reading this, I coul not believe, but it was happening with me - even when he dropped me out, I got a 1.5 l Hungarian made grape juice... coool! The only problem was that he was not driving to Sigulda, because being an Estonian, drived to Valga, so he put me down in Ilciems. 15 km from Sigulda. I went to a shop to ask, what time the bus goes. The answer was: "Oh dear... U've just missed - the last bus went 2 hours ago... the next one comes in 4 hours." Imagine me, with one hand, walking in the forest, in the road, keeping in my one and only hand my grape juice, stopping for each cars which goes by (1/10 mins), and Nicolas is calling me, if Im at home already, because he is ready to come to Sigulda... :)))) Soon I got a car, anyway, just had to walk 2 km-s, and he could catch the bus at 4, we already met at around 5.

The walk we took was very nice and I remember it with pleasure. So for the food. So for his good company. So for the long night talking. And listening to his music. And his perfect dinner gosh, I feel hungry again if I think back of chicken with the red wine. It was just perfect - before Uly left, I thought, I will spend my next day alone. No. We sat around our table, 5 people, Ucha, Vroni, Vroni's friend, Nicolas, me. Friendly atmosphere, happy moments. :))

Mit is írhatnék a vasárnapról. Azt hittem, unalmas lesz, eseménytelen... de nézzük a bulitól.

Először baromira nem volt kedvem részt venni benne, mert hát Uly elment, szomorú voltam, nem akarok partizni. De akkor megnyugodtam, mikor felhívott. Gondoltam, hogy fel fog hívni, mert mikor augusztus végén hazament, akkor is felhívott még Daugavpilsből. Akkor megnyugodtam, és ő is nyugodtabb volt már. Utána jobb lett a parti is. Egy EVS-esten voltunk, ahol sokat volt alkalmam használni a lettet. Sok önkéntes vett részt, sok kaját kóstolhattunk (fokhagymáspirítós, maize zupa, egy csomó minden volt, tényleg, csak már nem emlékszem rá), aztán vegyültünk is a többiekkel, meg egymás közt is beszélgettünk - igazából hálás voltam Elónak és Stellának, hogy velem maradtak, mert egyedül éreztem volna magam.

Hú de annyira megörültem, mikor Morgane és Natali is betoppantak. :)) Natali éppen két olasz srácot szedett össze a reptérről, akik az új liepájai projektben fognak részt venni - bicikli-összeállítás, két hónapos menet.

Éjjel a lánykáknál aludtam, Jurmalában, de másnap korán keltünk. Programjuk volt Saulkrastiban, egy fazekasműhelyt mentek megnézni, meg lehetett talán agyagozni is. Én hazafelé stoppal jöttem. Egy észt kamionos vett föl. Nem találjátok ki honnan szállított ételt-italt: otthonról, Magyarországról!!!! :)) Kaptam is tőle egy másfél literes szőlőlevet... :) Egyetlen bökkenő az volt, hogy egy szinte lakatlan településen tudott kitenni, mivel már így is késésben volt és kénytelen volt közvetlenül Valgába menni, nem tudott Sigulda felé elkanyarodni. Így 15 km-re Siguldától érkeztem meg. A boltos nénivel való társalgásomból kiderült, hogy az előző busz két órája ment el, a következő meg 4 óra múlva jön... éljen. :D Maradt tehát a gyaloglás. De csak két kilométerig, mert hamar felvettek (kb. a 3. autó, tehát fél órám volt sétálgatni az erdő mentén...).  De vicces volt, én jókat nevettem magamon, ahogy félkézzel battyogok, hónom alatt a szőlőlével, Nicolas meg telefonál, hogy akkor ő most indulna. :D Merthogy megbeszéltük, hogy ha szép lesz az idő, akkor sétálunk a Nemzeti Parkban, a siguldai részén.

Hamar hazaértem a stoppal szerencsére, így tudtam hívni, hogy ok, jöhet. Nagyon jó kis napot-estét töltöttünk amúgy együtt, sokat beszélgettünk a kirándulás alatt, plusz utána, a vacsi, amit főzött.. - huh megnyaltam utána mind a 10 ujjamat... (illetve csak ötöt tudtam, bocsi.... ) vörösboros csirke .... még most is összefut a számban a nyál, ha rágondolok. Szóval szuper volt, hogy vacsi volt, körülültük az asztalt (átjöttek Ucháék, Vroninak még egy jóbarátja is itt volt).. csöppet sem voltam már szomorú, igazán kegyes pillanatai voltak a boldogságnak. :)) Hihihiii... azért valljuk be, április elsejéhez méltó nap volt. :)) minden szempontból. :)) Pl. végre meghallgathattam a dalt, ami már napok óta a fülemben csengett:

On Friday, we took a walk. It was midnight, almost freezing cold. We were only the four of us. Vroni, Ucha, Uly and me. Ucha took a lot of pictures... everything was so peaceful and quiet. And also, somehow, so sad, as well. Because, this was the last evening we could spend together.

There was one bottle of wine in our fridge, we opened and said cheers. We could not find words. But there was no need of that.. tight hugs told everything clearer than any word. After Vroni left, around 1 am, we had a long talk with Ulyana. We decided to sleep in the same room so we had a loooooooot of time to talk. Still, I tried so hard, not to be sad, and, also, not making her sad, as well, so I was just being ironic and remembered the funniest things we've ever had. It was really a cool night. :))

Then Saturday came. I still pretended smile and funny jokes, I told, but inside, I was already crying hard. And also, the same feeling, when Eva started the car: I did not want to cry, I just closed my eyes, and my tears have fallen down till my cheeks. Gosh, it was so hard... as if I, myself would have left..! (I bet, this would be easier.)  At the same time, I was also happy for her, that she is going home, she is going to see her family, etc...

The next hard opint was the saying goodbye at the bus... because even if You know, You want to visit each other, U can never be sure, what future can bring. Elo wrote me if I want to meet them for eating, but no, I was not ready that time. I was just walking around the Old town, also went to church... so we met at 6, at the teaplace. It was sp strange... I mean, sure they were nice, sure they are my friends... but... I just felt empty and zombie. :(( But Elo Stella and Nicolas soon cheered me up :)) 

Minden olyan nyugodt volt pénteken, mikor sétáltunk még egy utolsót Ulyval, Vronival és Uchával... Csináltunk tengernyi képet, sokat nevettünk, próbáltuk elodázni a rossz hangulatunkat... próbáltuk a jó pillanatokat felidézni és sokat is nevettünk. :)) Pláne, Uly új haján, puppynak szólítottuk, mert frufrut vágatott csütörtökön... jajj, de vicces volt. :)) Hazaérve kibontottuk az utolsó üveg bort, ami megmaradt még a búcsúpartijáról, koccintottunk, Vroni olyan szorosan ölelte meg Ulyt, ahogy csak tudta, mielőtt elment aludni....

utána mi még pakoltunk, nevettünk, visszaidéztük a régi levelezésünket, kalandjainkat, kellemes este volt, de már a torkomat fojtogatta az a megnevezhetetlen csomó, ami másnap délután, a kocsi beindítását követően (Eva vezetett), könnyekben tört ki belőlem. Tudod, mikor nem akarsz sírni, de lehunyod a szemed és a könnyek kibugyannak a szempilláid alól... :(( Nehéz volt, de persze nem tudtam ellene mit tenni, hiába gondoltam arra, hogy Ulynak szegénynek így még nehezebb lesz... de egyszerűen, ahogy végigszaladtak előttünk az utak, a házak.... minden eszembe jutott: itt ezt csináltuk, erre sétáltunk, itt voltunk először... nagyon fájt, olyan szakítás jellegű érzés, olyan, mintha elválasztanád a testvéreket egymástól...!

A következő kemény pont a busz volt, mert azért a pályaudvaron töltött egy órából is bőven kijutott nevetésből :)) de mikor elindult a busz, hirtelen annyira fájt... :(( két órán keresztül csak jártam az óváros ismerős sikátorait, csak mentem, sírtam, végül a lábaim a templomba irányítottak, de higgyétek el, minden kis sarokról eszembe jutott, mennyit nevettünk itt meg ott ezen vagy azon... nagyon rossz volt. :(( 

Hat óra felé beültem Elóval, Stellával és Nicolas-val egy teára, de hát még tök szomorú voltam... sokszor oda sem figyeltem, miről beszélgettünk. Ennek ellenére rendíthetetlenül próbáltak bevonni a társalgásba és én is próbáltam úrrá lenni a zombiságomon. Sikerült is, nem is sok idő kellett hozzá :))

De azért Uly még mindig hiányzik. De jó, mert igaz, még csak két nap telt el, de eddig mindennap beszéltünk, meg van sok mesélnivalónk egymásnak :)))

It was this Wednesday, in the Merkis. We also bought a flower to both to Ilze and Klinta, because this was the last time that all the 4 of us were together.

Ucha was presenting in English and in Russian, then we tasted the food - it was really delicious, and finally, we danced the great Georgian dances. It was just so perfect! After the event, we were gathering in Ucha's flat, Dina, Stella, Elo, Uly and me, oh and also an Estonian friend of Dina. It was great, we had something to drink, ate chips salad, and just laughing on the stupid TV shows! :))) 

Ezen a szerdán volt a grúz est a Merkisben. Már délelőtt Klintával és Uchával találkoztam, bevásároltuk a hozzávalókat az Elviben, majd siettem a Saullēktsbe, az angol tanfolyamomra. Sveta már nem tanul velünk, azt mondja, nincs ideje, meg sok a dolga, de Inta és Ingrida továbbra is kitartanak. Képzeljétek, hogy csak nagyon minimális volt a szókincsük, de most már folyamatosan tudnak beszélni múlt és jelen időben!

Utána hazasiettem, ettem valamit, majd átmentem Uchához, és amit tudtam, segítettem neki az előkészületekben! (Begöngyölni a husit a tésztába). Aztán indulni kellett, megvettem a virágokat Klintának és Ilzének, felvettem a buszpályaudvaron Elót és Stellát, majd mentünk a grúz estre. Nagyon jól sikerült, Ucha oroszul és angolul prezentált, a kaják isteni finomak voltak, és utána még tánc is volt! Szóval jó volt!!! Az est után még kicsit Ucháéknál gyűltünk, aztán hamar mentünk alukálni, mert mindenki fáradt volt.. jó, azért Ulyval még hajnali 2-ig dumáltunk.... :))

We organized a 3-day party, as some of our friends are living very far.

On Friday, 23th of March, we went to the Organizations' ball. It was great but we were planning to have a big party on the next day, so we went away quite soon, at around 11 pm. With Ulyana, we were taking a walk, we went out of the city, at midnight, just starring into the stars... it was great. Like in the movies, these "last day"-feeling. Fatih arrived with collagues dead-drunk, around 1 am.....

On the next day, Vroni already came to see us for the lunch. Oh, and we had a surprise-guest, as well! Anó, from Poland! It was great to see her again, although, this period was not her best moments in her life. Still, Ulyana was screaming sooo loudly and also my eyes became watery when they met again. I made both of them happy...! :)) 

So, we bought the ingredient for the salads, we made 4 different salads. Once, the mayonaise corn, but Uly wanted to have cheese inside, so I saved a little bit from the normal mayonnaise salad. And, chips salad, but because the others did not like it, there was also just simple carrots and beets! So... huhh, cool. And then, slowly, the others have arrived, too: Elo, Stella, Anna, Swenja, Reimi... oh, and I should not forget about Nicolas, of course, who was supposed to go to Russia this weekend, but finally chose us :)))

In the evening, we went out, to the Kakis Klub. It was great, but we all were very tired. Still, we had a lot of fun. For me, for example, it was so funny, when I got to know that Reimi is French and not Latvian, and not called Jānis at all.... :))

On Sunday, we were also waiting for Nacho, but suddenly, the others decided to go to Riga, and stay with him.. :)) But anyway, Ucha & Dina coming to visit us from the neighbourhood and also, later Pako and Vroni, as well, so we've spent a nice evening altogether.

Ulyana búcsúpartiját teljesen máshogy képzeltem el. De így is szuperül sikerült!

Péntek este rendezték a szervezetek szokásos bálját - erről már Uly mesélt, mert ő tavaly tavasszal is részt vett ezen. Jó volt. Olyan volt, mint az Aicinajums Tev koncertje, csak nagyobban. Egyrészt, meghívtak egy híres lett énekest, másrészt, ott voltak Solvita és gyerekei, Zafija és Ryan... a mi szervezetünk késett majd' egy órát - és még én aggódtam, hogy 3/4-kor indulunk Ucháékkal, el fogunk késni... nem, Arvīdsék majd' egy órát késtek. Plusz, kibontották az első pezsgőt is, aminek a kupakja hangos pukkanással száguldott a plafon felé. De vicces volt!

Mi hamar leléptünk, mert másnapra terveztük a nagy partit. Másnap délután jött Anikó, kimentem érte a buszra. Uly úgy megörült, mikor megérkeztek: helyesebben szólva: úgy megörültek egymásnak! Anót mondjuk szinte úgy kellett hazacsempésznem, nehogy Uly meglássa. De szerencsére éppen fürdött. És mikor kijött a fürdőből, Anó hirtelen kipattant a szobámból, hogy: SURPRISEEEEEEE! , és szorosan összeölelkeztek. Olyan megható látvány volt, még nekem is kicsordultak a könnyeim!

Utána hamarost átjött Vroni, akit felhívott Nicolas, ezzel az üzenettel: egy kávézóban üldögélek, szemben a postával, az a neve, hogy Konditoreja! :))) Aztán szépen lassan megérkeztek a többiek is: Elo, Stella, Swenja, Anna, Reimi, egy francia srác, akit én lettnek hittem, és azt hittem, Jānisnak hívják. Asszem, csak így, ennyien voltunk, mígnem átjöttek a szomszédok, hogy most már jó lenne csendben lennünk - aztán átvonultunk Ucháékhoz! Ja, itt volt még két lett lány, Anna és Nora! Anna volt az, akivel Ulyana együtt gyártotta a vareinikiket februárban! Nora pedig Ilze lánya... aki a Saullēktsben is dolgozott! 1 óra felé elmentünk a Kaku Májába, bulizni - olyan 3 felé jöttünk haza. Elég faramucira sikeredett a buli, mert Anó elvesztette egy szívének kedves medálját, meg mindenki már elég fáradt volt - de azért jó volt végl is, úgy összességében. Nem az a szétbulizom az agyamat típusú buli volt.

Vasárnap hamar szétoszlott a társaság - akik végülis nem jutottak el Turaidába. Anó a 16:40-es busszal ment el, a többiek két órával utána. Este még átjött Vroni, Paco, Dina, Ucha, jót szórakoztunk együtt :)))) 

Még pár félmondat az estéről:

- Uly mindrnkinek kiosztott kis meghívókat :)))) tök cukik voltak!

- az albumnak, amit adtunk, nagyon örült. Két része volt, az elején normálisan, kronológiai sorrendben következnek a képek, a hátulján "Our crazy life" címmel a viccesebbnél viccesebb képeink sorakoznak... Nagyon örült, ki is egészítgette, ragasztgatta még magának. Csináltam egy ölelős videót, az is tetszett neki is, mindenkinek. :))) Majd posztolom egyszer...! :))

Összességében jó kis hétvége volt! Anó is megismerhette vidám kis társaságunkat! :))

-- pigeon -- hihii

Március 8-án volt a német este!

Tök jó volt, mert Ucha barátai is itt voltak, négy grúz srác is jött tehát. 7-én este átjött Sebastian, egy német fiú, aki itt tanul, 15 éves, a raganai gimiben. Ő segített nekünk almáslepényt és Semmelknödelnt csinálni. Mikor meg kifogyott a főzéstudományból, akkor meg gitározott nekünk. Tök jó volt! :))

Aztán később mennie kellett, meg átjött Uly is, megcsináltuk a gombás szószt a gombócokhoz...

A német est szuper volt, ismét jött a Sniegarozes, most német táncot tanultunk, de tényleg tök jól sikerült! :))

- Ucha barátaival valamelyik nap grúz kajákat főztünk - na jó, csak grúz fűszerekkel, jó hangulatban, hha-hha-hha :)) - és sokszor megható tósztokat mondtak... kellemes esték voltak, amik elteltek, mióta Vroniék a szomszédba költöztek! :))))) -

Március 17-én, Liepāja város születésének évfordulóján verseny volt a városban. Amin én nem tudtam ugye részt venni, mert előtte két nappal eltörtem a bal csuklóm, de azért szombat délután mégiscsak csatlakoztam a többiekhez.

Pénteken, március 16-án, Gundega 10. születésnapját ünnepeltük. Uly sem és Ucha sem tudott eljönni, így Vronival ketten képviseltük kis csapatunkat. Majd mutatok képeket...akkor még elég szarul voltam a kezem miatt - természetesen, mindamellett, hogy marha vicces is volt zoknit és cipőt felvenni, tusolni, stb. - még egy kis hőemelkedésem is volt. Pénteken egy csomóan meglátogattak: itt volt Dace, a koordinátorunk, Mika és Linda, a snowboard- és lett nyelvtanáraim, Nora, Ilze lánya... szóval jó sokan, és mire mindenki elment, már 11 óra felé kanyarodott az idő is.

Korán reggel keltem és indultam Rigába, majd onnan Liepájába. 5 óra buszút, nem volt semmi.... pláne, hogy az út szétrázta a kezemet... de azért kibírtam. Egy csapásra minden fájdalmam elmúlt, mikor megláttam a barátaimat... Patri és Stella a villamosmegállóban vártak rám, a többiek meg a pizzériában pihentek már a verseny után. Mindenki óvatosan megölelgetett, én meg teljesen meghatódtam, hogy úgy fogadtak, mint valami kis hőst... Jót mosolyogtam amúgy a csapaton, mert különböző ruhákban voltak, volt ott szovjet nagykabát, kucsma, usánka, mindenféle retró cucc, és mindenki zsebéből kismaci lógott ki, amit a versenyen nyertek...

Vicces volt... :)) Így érkeztünk meg Patri és Eike lakására, ahol Nicolas egyből főzni kezdett, mellette jó kis francia zenét kapcsolt be, közben én a pörkölt receptét körmöltem Morgane-nek... jó kis estét töltöttünk együtt. Csak 9-10 felé indultunk el a Vides Majához, az ökoházhoz, ahol Natalija és Marta dolgoznak. Ott megismerkedtem egy lánnyal, Godával, aki Litvániából jött csak erre az estére, barátjával, Andrissal, de a vicces az volt, hogy ő is snowboardozott és ő is elesett, ő is eltörte ráadásul a bal kezét... csak nevettünk... téma volt bőven... :D

Utána elmentünk még a helyi pubba, de én jó korán mentem onnan haza, mert nagyon fáradt voltam, és még a vibrálástól is fájt a karom egy kissé. Eikével együtt mentünk haza, mert ő meg aznap néptáncversenyen volt, és ő is eléggé fáradt volt. Gyalog mentünk haza, 20 percen keresztül és lényegében ezt a 20 percet beszélgettük végig a másfél nap alatt, amit ott töltöttünk.

Vasárnap mindenki iszonyat fáradt volt. Mi, Stellával és Marcinnal stoppal jöttünk haza - egy Cool Guy vett fel minket - igaz, másfél órát kellett rá várni, de megérte. Az út közepén meghívott minket egy kávéra, bőrüléses BMW-ben csücsültünk, és lett rappet hallgattunk a két órás út alatt. Nagyon menő volt! ;)))

Liepāja, én így szeretlek..!

A csitári hegyek alatt...

Március 15. Magyar napot rendeztem a Saullēktsben. Reggel 9-re mentem be, Intával már korán reggel feltettük főni a pörköltnek való husit, de délig minden kész lett, már csak rotyogni kellett nekik a tűzön. Pörköltet csináltunk nokedlivel, mellé uborkasalátát, és desszertként mákosgubát.

... régen leesett a hó...

Hivatalosan délben kezdődött volna a program. Új kolléganőm, Inga segített a lakókat kitolni Fatihnak, plusz, elment a lányaiért is. :)) Nagyon aranyos a két kislány, Amanda és Daniele, a jobb kezeim voltak, mert ők díszítették fel a termet is, ahogy kértem, plusz a kokárdák szétosztásában is segédkeztek. (Hétfő-kedden legyártottam 60 darab kokárdát, krepp-papírból.) Még jó, hogy népdalokkal és tánccal is készültem, mert sajnos az ígért projektor nem érkezett meg időben. De sebaj, azon ne múljék, kitöltöttem az időt... :)) Irma néni, Ingrīda és Vera néni is sokat kérdeztek Magyarországról. :)) Énekelni nehéz volt, mert ahogy belekezdtem az első dalba - Kossuth Lajos azt izente - éreztem, ahogy a hangok nem a torkomból, hanem a szívem mélyéről törnek elő... a hangom betötötte az egész termet, csak zengett, zengett szívemből a Tavaszi szél és A csitári hegyek alatt is... bár a szöveget senki nem értette rajtam kívül, azért sokan átélték a dalokat, az idősek közül többen is a szemüket törölgették... De én tartottam magam, mert ezt követte a tánc, az Ördög útja, amibe Anete volt nagy segítségemre. :)) 

Végül megérkezett a projektor is, levetíthettem a kiselőadásomat március 15-ről, a Pilvaxról, meséltem Petőfiről, meg a végén mutattam pár képet szeretett hazámról is.

Mindezeket ebéd követte, ami midenkinek nagyon ízlett. :)) Az én legnagyobb örömömre!!! :)) 

Mire végetért az evés, alig kapkodtam a fejemet, a főnököm, a mentorom és Fatih máris eltűntek, loholtak tovább valahova. Sebaj, még a mosogatás után kicsit beszélgettem az idősekkel (Ingrīda mondta, hogy szép hangom van, miért nem hallott eddig énekelni), majd én is mentem tovább, az utolsó snowboardórámra (merthogy ez az utolsó hét, mikor van a pályán hó...). Ja, még Inga lányainak tanítottam teavirágot hajtogatni. :)) 

... kitörted a kezedet ...

Igen, ezt már tudjátok. A snowboardórám a kórházban végződött, eltörött a bal csuklóm...

... mivel ölelsz engemet...

Most már csak fél-öleléseket tudok Nektek adni, még úgy hozzávetőlegesen 6 hétig.. :)) bocsika. De a többi dolog is nagyon vicces... :)) Tusolás, zoknifelhúzás, cipőfelvétel, kabátbegombolás... :)) Mindenhez több időre van szükségem, de legalább a kreativitásom fejlődik! ;))

... így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a Tied...

Mielőtt belekezdenék egy hosszabb sztoriba, pár szóban megemlíteném, hogy március 10-11-én Aluksnéban voltunk. Már az odatartó buszút is rendkívül vicces volt, mert a busz több mint felét mi töltöttük ki. Rigában már 5-en felszálltak, mi Siguldában csatlakoztunk 8-an, kb., mert itt aludt Marcin, egy ismerőse, Ibrahim, egy másik török rác, az ő barátnője, meg Eike is. Vicces volt. :)) Ulyék hajnali 5-ig játszottak, én meg olyan régen láttam Eikét, hogy szerettem voba időt tölteni vele, ezért a szomszédban aludtam.

Másnap reggel még nekünk is nehéz volt felkelnünk, nemhogy Ulyéknak... :D

Fél 12-re meg is érkeztünk, ahol Andreáék már vártak bennünket. Andrea (egy csupaszív spanyol lány) és Maike (egy német, kedves lány) dolgozik itt, a helyi ifiklubban. Először nekünk volt feladat, a helyi ifiklub szervezett nekünk városnéző kirándulást, feladatokkal egybekötve. Az én csoportomban Paco, Swenja és Ibrahim volt. Jópofa feladatok voltak, és minden állomáson ki kellett lakkozni egy körmünket, és persze az nyert, akinek egy kezén mind az öt körme ki volt lakkozva. Persze, mondani sem kell, Ulyana csapata nyert (ebben volt Nacho is - a két "bolondost" amúgy vicces összeereszteni, mert ezek az őrültek még mezítláb futkostak a jégen is.... :D - merthogy Aluksnében, csakúgy, mint Siguldában, még van hó - igaz, náluk egy bő 10 cm-rel több..... :)) ).

Volt kasdarzin-tánc, vicces pofa, vakon rajzolás, stb... de rettentő hideg volt, szóval már vártuk, hogy beérkezzünk az ifiklubba, ahol várt minket a forró tea és a kiselis. Délután továbbindultunk a környező kis faluba, ahol a játékokat szerveztük, és ott további csoportokra osztottak bennünket. Először 4 activity volt, ebben voltam én is, a kis kártyáimmal, majd kávészünet és a többi négy önkéntes. Nagyon jó volt! A fiatalok is élvezték: Annáék emberpiramist építettek, én magyar szavakat tanítottam, Eike és Vroni homokból rajzoltak ki Európa-térképet, Élóék pedig sütit sütöttek. Ja és persze Giorgi, aki grúz táncot tanított a fiataloknak! Mi voltunk az első körben. A másodikban Nachóék Európa-kvíze volt, Viktor drámajátéka, Ibo és Marcin játéka, valamint Paco toleranciajátéka (szemüvegek és vakon evés-ivás-séta). Mind-mind szuperül sikerült! :)) A legjobban nekem Andrea flamenco-tanítása tetszett...  :)) Jaj , és mikor mindennek vége lett, kaptunk ajándékot, egy jelképes karkötőt, de olyan megható volt, ahogy az alúksnei ifiklub megköszönte Maikének és Andreának a sok szervezést.....

Az est végén kibéreltek nekünk egy helyi bárt, ahol mulathattunk 3-ig, de még hajnali ötig Ibo szobájában hülyültünk... jó kis este volt! Egyre inkább összekovácsolódunk csapattá...!

... hősünk aludni tér eme hosszú nap után, mely pörköltfőzéssel kezdődött, magyar népdalok éneklésével telt, magyar nappal, könnyekkel emlékezésekkel, nemzetiszínű szalaggal a hajban...

... képekkel, forradalommal, ízig-vérig március 15-tel, havon siklással...

.. snowboardozással és végül egy csuklótöréssel végződött ... kórház fekszel az asztalon, egy orvos és két nővér húzza a kezed 3-felé.. zokogás, közben Petőfi, nemzeti dal, meséljen valamit, mums ir lieldiena sodien... fájdalom... és csak a csend. Ilze végig velem, fogja a kezem, röntgen, tartja a vállát, ha kell, ... siklás... könnyek ... nemzeti... talpra magyar...

A siklás örök. Ideje aludni térni.

Ez jó mulatság, férfimunka volt! ;) (AJ)

És egy orosz vicc, amit szállásadónk, Aleksei mesélt:

Lezajlanak a választások, és az emberei odamennek Putinhoz:
- Van egy jó meg egy rossz hírünk, melyikkel kezdjük?
- A jóval.
- Elnök úr, mától kezdve, Ön Oroszország elnöke.
- Hát ez jó-jó hír, de mi a rossz?
- Hogy senki nem szavazott Önre....

A határon marha izgatott voltam: életemben először pecsétet kaptam az útlevelembe! Nekem,  mint schengeni gyereknek ez nagy újdonság volt, hiszen életemben először kellett használnom az útlevelemet - eddig, bármi volt, elég volt előkapnom a személyimet. Átléptük a határt, jó egy órás várakozás után, miután mindenkit lecsekkoltak, és utána - bár számítottam rá, de mégis meglepett - MINDEN CIRILL BETŰKKEL VOLT ÍRVA!

Teljesen elbűvöltek ezek a praktikalitások, mint például a макдоналдс (MacDonalds), vagy a кафе хауз (Kafe haus...), hiszen ezek az őrültek mindent de mindent átírtak! Az is rémisztő volt, hogy a határnál le kellett adni egy papírt, hogy mettől meddig maradsz, melyik városban, és miért. Rajta az összes személyi adatunkkal. Szóval a kontroll elkezdődött... Uly szerint ez biztonságos, mert mindig tudják, ki van az ország területén és ki nincs. Igen, nyilván ez is benne van, viszont másrészről mégiscsak megfigyelnek minket, ami meg... hát nem valami etikus. Jó volt ilyenekről beszélgetni Ulyval, mert ilyenkor azért kiütközik a más világ, más kultúra, ki mit szokott meg.

Szóval a praktikus dolgok (pecsét és cirill betűk) majdhogynem jobban lenyűgözött, mint maga a város. Oké, ebben nyilván az is benne volt, hogy röpködtek a mínuszok, fújt a szél, és nem volt valami jó időnk... de a látvány azért mégiscsak mindig mindenért kárpótolt. Első nap nem mentünk egyből a szállásra (mellékesen megjegyzem, őrült nehéz volt találni CS-t, mert a héten voltak a választások). A szállásunk kint volt nagyon a külvárosban, metró, és busz. De nagyon könnyű volt megtalálni.

Szentpétervárott 5 metróvonal van. Nos, mikor a metrón ültem, TÖKRE OLYAN ÉRZÉSEM VOLT, mintha otthon ülnék a metrón. Komoly, a vagonok teljesen olyanok, mint nálunk - mintha oroszoktól vettük volna, nem? 

Még pár megjegyzés - a konfliktusforrásokról: ismerősök ezek is, nem? :)) сургутнефтегаз, газпром.

~ Szombat: 11-kor megérkeztünk. Ugye még a határon átugrottunk fél 3-ból fél 5-be (az oroszok nem váltottak idén, ezért két óra, majd nyáron csak egy óra lesz az eltolódás). Azért elég durva volt belegondolni, hogy otthon, Lettországban ilyenkor még csak 9 óra van, otthon-otthon meg még csak 8. O.o Elkezdtünk sétálgatni, és minden szemben lévő templomba bementünk. Voltunk a Szent Izsák-katedrálisban, aztán elmentünk a Vérző Megváltó templomába - ez az 5-tornyú, kék, hagymakupolás, jellegzetes orosz templom. Valami gyönyörű volt. Volt idegenvezetés is, persze oroszul, de Uly mindent fordított! :)) Még III. Sándor cár építtette a templomot, édesapjának emléket emelve, akit pontosan azon a helyen gyilkoltak meg - gondolom nem nehéz kitalálni, II. Sándornak hívták apukát. Minden csodálatosan arannyal volt borítva, sőt, az oszlopok meg olyan különleges fekete márványból épültek, hogyha rájuk sütött a nap, kék foltok látszódtak rajtuk. Nagyon érdekes volt..! Voltunk még valami múzeumba is... de hogy melyikbe, arra már nem emlékszem. Tuti, hogy nem az Ermitázsban, mert abban másnap voltunk...Ja, igen, voltunk még egy templomban, a Kazanszky-nem tudom milyen templomban, szép volt, félköríves. Itt volt egy híres Mária-ábrázolás, ikon, természetesen, lehetett hozzá imádkozni, és meg lehetett puszilni, hálát adni. Nagyon érdekes volt, és persze sorba is álltunk, de már eleve a sok ikon, a füstölő és minden - lenyűgöző volt.

Mindezek után már eléggé megéheztünk, Uly emlékezett rá, hogy van itt valahol egy bevásárlóközpont, ahol le tudunk ülni és tudunk enni a kenyerünkből, amit hoztunk magunkkal, de hát majdnem ránk küldtek egy rendőrt - mert persze, hogy a luxusplázában a luxusbolt előtt ültünk le, hogy most ebédelünk... vicces volt, azért csak lecsúszott pár szendvics, és ettünk még csokit is, de aztán egy rövidebb séta után a szállásunk felé vettük az irányt.

//nem tudom, említettem-e már, de az út előtt megnéztem pár oldalt, amik Szentpétervárról írnak, azt írták, hogy a piros metró vonalán van a legtöbb kommunista emlék - haha, nevessünk magunkon, ismét, mégis, 5 metró van, 5 különböző színnel, mégis melyiken lennének az "emlékek", a zöldön?! És valóban, a megállóban, ahol le kellett szállnunk, egy hatalmas vörös csillag díszelgett.

Mivel bőven volt időnk, sétáltunk a szállásig. Erről már nem írnék sokat, mert elég sokat kellett várnunk, de azért, mert a fiatal pár, akit találtunk, éppen költöztek, még cipekedni is segítettünk nekik, fel az emeletre, meg míg várakoztunk, addig elintéztük a bevásárlást a következő napokra - de mégis... annyira jó hangulat volt és ők olyan spontán emberek...! Eleve, aznap költöztek, velük volt még másik 4 barátjuk (Szergej, Stasz, Renata és Saszla, vagy hogy hívták a 3. fiút). Vicces volt, mert végig oroszul vagy ukránul folyt a beszélgetés, merthogy ők mindannyian tanulnak is ukránul, aztán Aleksei (Losa) fordított nekem néha, de vicces volt... a végén még a gitárát is előkapta, szóval átcsaptak éneklésbe. Jó kis este volt! Aleksei párja, Ksenia chips-salátát készített mindannyiunknak, és bolognai spagettit - hű de jól esett a hosszú nap után, el se tudjátok képzelni! :)) (Chips-saláta: hagymás-tejfölös chips picire összetördelve + majonéz + reszelt cékla + reszelt répa együtt = NYAMMMMMM)

~ vasárnap: közösen megreggeliztünk, délelőtt 11 fele (jól kialudtuk magunkat), majd ismét a város felé vettük az irányt. Az Ermitázs volt az úticélunk, de más nem is fért bele, mert ez is eleve olyan hatalmas volt... Mázlim volt, mert mikor felmutattam a diákomat, a néni orosz diáknak nézett, így ingyen mehettem be a múzeumba...! Hál' Istennek nem ellenőrizték kilétemet sehol sem, pedig azért paráztam, hogy kitoloncolnak... Ez a múzeum...! Képzeljetek el egy hatalmas palotát - tényleg az, mert ez volt a nyári rezidenciája a cári családnak, millió terem, millió hosszú folyosó, a legnagyobb művészek (Van Dyck, Van Eyck, Leonardo da Vinci, mindenféle híres festő, ah, még Rubens is volt..!) - persze, nem a leghíresebb festményeik, de azért mégis..., aztán az összes orosz uralkodó, híres ember portréja, télen-nyáron-napsütésben-hóban, fehér és fekete ruhában, milliónyi történelmi emlék, Egyiptom, antik Róma és Görögország... egyszóval MINDEN. Valami hihetetlen volt... a végén már elegem is volt, mert annyi információt adott... lehetetlen volt belezsúfolni a fejünkbe azt a sok mindent. Egy dolog, amit érdemes megjegyezni: Oroszország történelmét bemutatta a kezdetektől - oké, nagy vonalakban, de legalább kísérletet tett rá. És hát az első pár kiállított tárgy (egy amúgy nem mellesleg Ukrajnát ábrázoló térkép mellett) a mi szkíta arany csodaszarvasaink voltak...! :)) 

Összesen 4 órát töltöttünk a múzeumban, utána még sétáltunk kicsit a városban - voltunk a parkban, ahol a tűz volt - ez is valami szovjet hagyomány, ami megmaradt a volt tagállamokban, aztán hazafelé vettük az irányt. Gondoltuk, este bemegyünk bulizni, meg mégiscsak meg kéne nézni, amint a hidakat felnyitják... de meggondoltuk magunkat, mert már délután is nagyon hideg volt, meg addigra már éhesek voltunk. Mire hazaértünk, Ksenia már kész volt a húslevessel, szóval a krumplileves ötletünknek lőttek, de nem baj, összefőztük a zöldségeket, kicsit szórtunk rá pirospaprikát és így ettük, leves után. Finom volt és utána már alig vártuk, hogy ágyba dőljünk és alukáljunk. :))
 

~ Hétfő - már nagyon fáradtak voltunk és nagyon hideg volt. Azért szállásadónkkal együtt indultunk el, ő fél 9-kor ment el dolgozni. Megnéztük a muszlim templomot és voltunk az erődnél egy múzeumban - a Commandant's House c. múzeumban. Ez Szentpétervár történetét mutatta be, de nem szigorúan történelmi múzeum volt, hanem az emberek életét mutatta be különböző korszakokban. Buszjegy: semmit sem változott az elmúlt 50 év alatt, amióta Szentpétervárott van busz... :)) Amúgy jó kis múzeum volt, nagyon tetszett! De megint sok volt az infó, sok, nagy és hatalmas.

Összességében: nagyon tetszett Szentpétervár, tetszett Oroszország, nemcsak térben, de időben is utaztam - és nemcsak az időeltolódás miatt. Egy megállapítás: az oroszok tényleg annyian vannak, mint az oroszok..! Ez nemcsak a napokból derült ki, folyamatosan, hanem legfőképp a hétfő reggeli sorban állásból, a metróhoz - tülekedés, tolakodás, idegesség, stressz, csillagokat látsz (igaziakat és vörösöket!), a metrós néni alszik a fülkében (volt egy néni, aki a mozgólépcsőket figyelte - illetve nem egy néni volt, hanem 5x megállószor x lépcsőnyi néni, tehát jó sok - garantálom, hogy hétfő reggel mind aludt a fülkéjében...). 

Jaj, még egy szót engedjetek a metrótól (magam sem hiszem, hogy többet írok róla, mint az Ermitázsról...): volt egy (a zöld vonalon) biztonsági kapu, ami úgy működött, hogy a metrókijáratokhoz építették. Úgy voltak kialakítva a megállók, hogy kis kapukon keresztül lehetett menni a metróhoz. A kiskapukat a biztonsági vonalhoz építették, és erre ráhúztak még egy gumikaput is, amelyek, ha nem jött metró, zárva voltak. Magyarul, ha tele vagy vodkával, akkor sem eshetsz ki a metró elé, ha jön, mert a kapuk bizony zárva vannak, amíg meg nem érkezik a szerelvény...! Jó ötlet!

Ömlesztve: snowboard, Aldis magyarul tanul, Veroniék új lakásba költöztek, terveim és megvalósításuk : csináltam memóriajátékot és dominót a néniknek! :)) 

Most pedig: jöjj Oroszország vodkavilága... azaz a hétvégén Szentpétervár felé vesszük az irányt... :))

Veroniék új lakásba költöztek! :)) 

A mellettünk lévő blokkba, konkrétan 2 percre tőlünk. Azóta mindig ott lógunk Ulyval - még melegszendvics sütőjük is van! Az  élet apró örömei... :)))

Sziasztok!

Ez csak egy rövid szösszenet lesz arról, hogy elkezdtem snowboardozni! Nagyon jó! Mika, Linda barátja tanítgat a városi pályán. Eddig még csak két órám volt, de a másodikon már magamtól mentem. Az első órám a tréning után volt - gondolhatjátok, nagyon izgultam! De segített felcsatolni a boardot, és fogta a kezemet, úgy  mentünk le lassan a dombon. Nagyon nehéz megtanulni egyik lábamról a másikra helyezni a snowboardot -és az is, hogy a bal lábam irányít, és főként a jobbon van a súly... de sikerült. Szerencsére ellenben az viszont nem okozott problémát, hogy a lábaim össze vannak kötve, nem is akarom őket külön mozgatni... Amúgy nagyon jó érzés, tényleg, és úgy számoltuk, márciusra még lesz elég hó és tudom gyakorolni a snowboardozást. Másnap amúgy mindenem fájt - comb, has, karizom, minden. Jól megdolgoztatja az izmokat a snowboard! ;))

Február 24-én pénteken ünnepeltük Ingrīda születésnapját. Egy csomó látogató jött hozzá, az összes rokon, volt annyi torta, saláta, meglepetés, mindenféle... ő pizzát rendelt a látogatóinak. Mi is felköszöntöttük, az Augu, augu rožát énekeltük neki, amit a tréningen tanultunk.

Amúgy csüt.ről péntekre virradóra nem sokat aludtunk, megint, mert vendégeink voltak, Vroni haverjai: Olliver (Németországból) és Nacho (spanyol). Ők is önkéntesek, Rigában, és mindenféle kiselőadásokat tartanak mindenféle klubokban, magyarul összekötik a munkát és szórakozást, mert a munkán belül kirándulnak. Felvilágosítottak, hogy ez nekünk is a projektünk része, elviekben utazhatunk amennyit akarunk, ha a saját projektünkről beszélünk és van valami érdekes témánk - szóval el is határoztam, hogy jó lenne meglátogatni a környékbeli idősek otthonát még, és elvinni a képeinket, esetleg csinálni valami videót a Saullektsről és azt mutogatni - de majd meglátjuk, mennyire lehetséges ez esetemben, mert lehetőségeim néha korlátozottak. :)) 

Hétfőn (27) revízió volt a Saullektsben, hogy minden előírásnak megfeleljünk, az egyik szobát gyorsan átalakították irodává, egy-két bácsit nénit ide-oda költöztettek, és így már minden tökéletes volt! Meg is dicsértek minket, hogy milyen jó kis idősek otthona vagyunk! Pénteken volt egy elbeszélgetésem a főnökkel, aminek az volt a lényege, hogy nemigen csinálok itt semmit, illetve lehet, csak nem látható, na most ezután mindig írnom kell, mit csinálok és kivel mit beszélgettem, kaptam is egy füzetet. A revízió napján kezdtem meginterjúvolni az időseket, ki hogy van, mit csinálnak, meséljenek kicsit az életükről... Jó volt, végre beszélgettem picit Ausmával és Ainával is. (Sajnos nem sokkal később Ausma meghalt, méghozzá a 91. születésnapján... :(( )

Szerdán (29) Fatih rendezett török napot: volt kiselőadás, tánc, török kaják. Arabasi csorbasit csinált, köftét és még valami salátás-májas kaját, de nem volt időm enni belőlük, csak elkéredzkedtem Ingunától kicsit benézni. Érdekes volt az előadása, persze lettül beszélt, és Zsanna segített neki kifejezni magát. Találkoztam a volt mentorommal is, aki segített Fatihnak főzőcskézni, mondta is, hogy teljesen kifáradt, reggel 9 óta a konyhában tesz-vesz. Összességében jól sikerült a török nap! :)) Bár tv és rádió nem jött ki, mint ahogy ígérték, és Fatih is 60 emberről beszélt... de hát ő mindig is Fatih marad, akiből gyököt kell vonni és még azt is osztani 100-zal. :)) 

Nekem is rengeteg tervem támadt, pláne, miután Zsanna felhívta a figyelmemet rá, hogy miért a Merkisben rendeztem magyar estet, mikor a Saullekts a munkahelyem. Valóban..  úgyhogy most nagy erőkkel készülök március 15-ére! :)) Remélem, vesznek krepp-papírt a kokárdákhoz! :)) Kitaláltam, hogy az utána következő héten koncertet szervezek, illetve ez is félig ilyen utasítás jellegű volt, mondván, úgyis sok barátom van az ifiklubban.. :)) Utána való héten meg zongorázni szeretnék a néniknek, bár kaptam egy kritikát, hogy túl sokat ülök a zongora mellett - de hiába, gyakorolni kell azokat a fránya darabokat, hogy jól menjenek! :)) 

Hát most igazából ennyi..! :)) 

A tréning után volt az első snowboard leckém, majd vendégeink voltak - kaptunk egy meghívást is Cēsisbe - de ez a másik bejegyzés témája.

Ez a bejegyzés arról szól, miért nem fogadtuk el azt a bizonyos meghívást.

Az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy megígértem a lett barátnőmnek, Anetének, hogy elmegyek a szalagavatós előadásukra. Itt ezt zsetonestnek hívják, és szalagot sem hordanak, teljesen máshogy működik - nem is értem igazából, szóval ebbe ne most menjünk bele. :))

A lényeg, hogy az osztályoknak versenyezni kell egymással, és a végén tartanak egy gálaestet (ezt már csak a végzős osztály tartja), ahol egy kis előadással kedveskednek a szülőknek és tanároknak. Erre mentünk el Ulyanával.

Anete már sokat mesélt a színdarabról, mondta, hogy fergeteges lesz, de nem gondoltam volna, hogy ENNYIRE...! Az elején persze csalódott volt, mert nem az ő ötletét szavazták meg, és végig izgult, mert két-három hét maradt csak az összegyakorlásra... az alapötlet az volt, hogy 5 jóbarát középiskola után nem tudja, mihez kezdjen az életével, ezért elkezdik bejárni a világot. Ausztria, Franciaország, New York... és szépen lassan egyre fogy a társaság. Itt-ott megismerkednek emberekkel, szerelmek szövődnek, és a gyerekek ott ragadnak a különböző országokban mindössze csak egy fiú tér haza Lettországba. Mivel végig lettül ment a színdarab, nem sok mindent értettem, de a lényege az volt, hogy a fiú mindent látott, mindent tapasztalt - de mégis, a legjobb otthon.

És a végén mindenki újra előjött és énekeltek egy közös dalt - nagyon megható volt, tényleg! Büszke voltam Anetére... olyan szépen énekelt (mert végig dalbetétekkel volt teletűzdelve a darab..). És tetszett a darab is, nagyon... A közös dal az ilyesmi jellegű volt: 

A tréning előtt látványos süllyedés mutatkozott meg a motivációmban, de kiderült, hogy nem voltam vele egyedül. A tréning után sokkal tisztábban láttam a céljaimat, a többiekkel egyetemben, sikerült motiválnunk egymást, nagyon jó csapattá lettünk a három nap alatt! Jót tett ez a tréning, nagyon is jót tett, a lelkemnek mindenképpen. Rám fért már a feltöltődés, mert a munkahelyen kezdtek gyülekezni a felhők a fejem fölött, de így már tényleg sokkalta jobb, mert a tréning után már csak mindenen nevetek! De nézzük az elejéről:

Először is, marha korán kellett kelni, a 7:40-essel mentem be, sőt még vízumot is intéztem előtte, és mindennel együtt olyannyira elment az idő, hogy fél 11 helyett 11 óra fele találtam oda a helyre. Egy villában voltunk, a neve Rāmažas muiža volt, és úgy meglepődtem, hogy van zongora is...! Tépni tudtam a hajamat, mert persze, minden volt a táskámban, kivéve a kottáimat, és én meg nem vagyok zseni, hogy mindent tudjak fejből - de sebaj, gyorsan elkaptam a tulajt, és kinyomtattam a kedvencemet! Mikor elkezdtem játszani, akkor ijedten tapasztaltam, hogy a zongora olyan hamis, hogy azt szóban ki sem lehet fejezni, tényleg, valami szörnyű volt, hasogatott a fülem, de azért csak játszottam rajta, még tapsot is kaptam érte, pedig belülről a legkevésbé tűnt élvezhetőnek a darab. Szegény, jó öreg zongora, biztosan senki nem játszott rajta...

Olyan dél fele sikerült is elkezdeni a tréninget, mert megérkeztek nagyjából a többiek is, (egy ember kivételével, aki persze nem más, mint az én drága lakótársam)... Már az eleje nagyon jól indult, eleve ott volt Vroni és Ucha (Vronival egy busszal jöttünk), minden szuper volt, mindenkit ismertem szinte, még lettül is kellett beszélni... nagyon jó volt. Voltak kinti feladatok is, nagyon tetszett például a robotos játék, mikor háttal álltunk egymásnak, és robotosan kellett menetelni, és egy embernek kellett a két robot körül szaladgálnia, hogy összeterelje őket - marha vicces és fárasztó játék volt. Volt sok csapatmunkás feladat is, rajzoltunk lett térképet, ahova be kellett rajzolnunk egymást, megírtuk a lett ábécét, lett szavakkal, összeírtuk egymás kedvenc lett dalait... szóval szuper volt! Csak ebéd után toppant be Fatih, Dace hozta őt meg. Kiderült, hogy eltévedt, kétségbeesett, hazament, hozták. No komment.

Este sajtókonferenciát tartottunk. NAGYON VICCES VOLT!!!! xDDDDDDDDDDDDDD

Mindenkinek beszélnie kellett a projektjéről, de nem a saját, hanem a főnök / mentor szemszögéből. Egyszerűen hihetetlen, mennyit nevettünk, egymáson, magunkon, a szerencsétlenkedésen, amit egyes szervezetek produkálnak, egymás előadói képességein... a szívatós kérdéseken... hihetetlen volt, úgyhogy a mázsás kőtömbök, amik addig a szívemet nyomták, szépen lassan egyenként legördültek rólam, komolyan, ez az egész nekem olyan volt, mint egy csoportterápia.. nagyon jót tett! Sajnos a sztorik java része személyes, na meg azt sem szeretném, hogy a nemzeti ügynökség rám szálljon, szóval legyen elég annyi, hogy jól szórakoztunk, késő estig, mert bizony olyan sokan voltunk, hogy mire majd' 20 embert meghallgattunk, elérkezett a vacsoraidő, sőt, utána is folytattuk még egy darabig... de megérte.

Másnap már nehezebben ment ugyan a felkelés, de vidáman, mosolygósan ébredtem, mondom, ez a tréning a lehető legjobb időzítés volt a projektem és a magam szempontjából is! :)) Ezen a napon kinti feladatokkal kezdtünk - tánc, bemelegítés, majd ismét a projektről kellett beszélni (előadást tartottunk, mindenkinek meg kellett festenie, vagy rajzolnia, hogy eddig mit csinált, most hol van, és hova tart), valamint, a trénerek kíváncsiak voltak a csúcsokra és mélypontjainkra is. Én festettem. Ez is eltartott jó darabig. Ezek után agytágítás volt: különböző témákkal kapcsolatban, disszeminációs pénz, mert bizony, olyanunk is van, projektpénz, kreativitás, új ötletek, mi tartozik a projektbe és mi nem.... etc. Jó volt, sok új infót megtudtam a pénzünkről is. :)) Este nemzetek estje volt, lett népdalokkal kezdtünk, majd jött Martáék játéka, ami a "szokásos reggel egy lett családban" címet viselte. Arthur, Pako és Giorgi játszották a feleséget, gyereket és apát, 3 lány meg az ő kezük volt - így kellett enni, borotválkozni, szépítkezni... marha vicces volt, Giorgi arca tele volt borotvahabbal a rövid előadás végére... :))

Ezek után különböző néptáncokat táncoltunk - a grúz, az valami hihetetlenül fantasztikus, nehéz, de tényleg, bámulatosan gyönyörködtető. Ucha és Giorgi arcát látnotok kellett volna, ahogy táncolták, teljes felszabadultság, öröm, mosoly... :)) Fatih is táncolt, az ujjcsattogtatós-majdnem-hastáncos táncot. Erre az estére már mindenkiben lemerülőben voltak az elemek, jobban, mint előző nap, szóval a társaság jó része 1 óra fele el is vonult... másnap meg a szokásos tréningértékelés, és jövőbeli tervek hangoztatása történt, majd ebéd, majd még egy kis beszélgetés, aztán rohanás a buszra, ki melyiket éri el...!

(Ide még jön rész "új barátokat szereztem" címmel. :)) De nem most, mert fáradt vagyok. NAGYON.)

New collagues have come. I love them, they are so open-hearted and they are so happy when I'm playing the piano...

It was also great to come back, because Vera was so much interested in my travellings and stories... we were  talking for longer than 2,5 hours!

I had my birthday, some days ago, U know, so I got flowers and even a beautiful picture from my mentor!

I am sorry for being so sarcastic.... but how is it possible that 18 people find the place of the training, and the 19th, who was even given help and not even from his own mentor, cannot? :))

Nagyon rövid leszek. Semmi különös nem történt. Megjöttem, tettem a dolgom, a nénik örültek nekem, végre újra leülhettem a zongorához, fáradt voltam, de azért végigmutogattam a képeimet - Vera nénivel két és fél órán keresztül csevegtünk! Képzeljétek, még a mentorom, Santana is befutott, de arra már nem volt ideje, hogy összefussunk, csak lerakta az ajándékomat (egy nagyon szép és modern festményt) az asztalra, meg egypár szál tulipánt. Gintától és Santától is kaptam virágot, az nagyon jó volt!

Kicsit felfrissült a munkahelyi kollégák között a légkör, új kollégák jöttek, Aldis, 51 éves, Māra, és Inga. Mindenki nagyon aranyos. Vicces, Aldisnak is pont akkortájt volt a születésnapja (12-én), kapott is két tortát is... hú de finomak voltak! :)) A többi kolléganő is nagyon aranyos, élvezettel hallgatják a zongorajátékomat, és nagyon tetszett nekik! :)) De nagyon beszélgetősek, állandóan kérdezgetnek, ez is tetszik, szóval nagyon szimpatikusak! Aldis is nagyon jó fej, csomót lehet rajta nevetni, állandóan poénkodik! :)) 

A hétvégén tényleg a farsangot pihentem, vasárnap kicsit írogattam a szakdolimat - nem volt semmi különös... felfaltam az összes pelmenimet... :)) 

Mielőtt belekezdenék a tréning elmesélésébe, meg kell említenem, hogy hétfőn átjött hozzánk a mentorom, és elmagyarázta Fatihnak, hogyan kell odatalálni. Ez igazán rendes volt tőle! Ugyanis senki nem jött el hozzánk, hogy elmagyarázza, én is csak a térképet vettem alapul. Amúgy nem volt bonyolult, leszállsz a buszról, felszállsz a buszra, leszállsz a buszmegállóról és követed a térképet! 18 embernek sikerült is odatalálni a 19-ből... :))

Sorry for the shortcuts, but really, I have no time.

Feb.16 Ulyana organized her Ukrainian party in Merkis. Just the day after I got home. Anna came and helped her cooking the vareinikies. The evening was perfect. We had four guests: Marcin from Poland, Juan, Natasha, who helped Ulyana, and Natasha's friend from Georgia who is studying in Rēzekne - the same place where Natasha is living, close to  the Russian border.

So the evening was great. We ate a looooot!

Next day I travelled to Riga, I was invited to the Art School carneval where I was dressed up like a clown - I bought a hat and that also belongs to my image :PP Well this was a REAL PARTY, 3 storeys, 20 different type of music, and crazy people everywhere (met Paco, Jose, Vroni..) - so it was really a great party, we stayed till 6 am... Kur ir tas students? :)) Neverforget!

Ez sem lesz egy hosszú bejegyzés, mert eltűnt megint az idő...

Épphogy hazaestem a körutamról, már Ulyana az ukrán estjére készülődött: vareinikit csinált, csütörtökre. Itt volt Anna is, egy ismerősünk, akit szintén a Merkisből ismertünk meg! Nagyon sokat segített! :)) Több, mint 80 vareinikit főztünk ki.... elég is volt, hiszen nem is voltunk 40-en.

Elég sokan érdeklődtek Uly estje iránt. Már nemcsak a kisvárosunkból, hanem az önkéntesek köréből is. Első körben, naná, hogy Natasha is jött, a kedves kis ukrán lány, aki kiutazása előtt nem is ismerte Ulyt, de véletlen, 10 percre laknak egymástól Kijevben. Itt volt egy új srác is, aki csak januárban érkezett, Marcin, Lengyelországból. Natasha magával hozta grúz barátnőjét, Nanát, és persze Juan is kíváncsi volt Uly estjére. Vicces volt, jól megtelt a ház, gondolhatjátok, péntekre mennyi mosogatnivaló maradt ránk! 

Az est nagyon jó volt, volt mindenféle játék, videó, filmjelenet Ukrajnáról, még szavakat is tanultunk, a vareinikik is gyorsan fogytak, jaj de finomak voltak!!! (Zsinórban a harmadik napon ettem kifőtt tésztában husit, kezdve a lengyel piroggal, folytatva lett pelmenivel, s aznap vareinikivel végződött roppant változatos étrendem :)) ).

Persze, jó társaságnak nincs, ami megálljt parancsoljon, még a szobámban ülve, hajnalig játszottunk és beszélgettünk, tervezgettük a másnapot. Nagyon jó volt! :)) A pálinka is gyorsan fogyott...!

Másnap én dolgozni rohantam, utána haza, aztán Rigába. Vicces volt, mert bár ugyanarra a buszra mentünk, a társaság két részletben indult el a buszra. Mindenki felfért végül, bár nem egymás mellé, azért így is jót beszélgettem Riga felé menet Marcinnal és Natashával. Előbb leszálltam, mert Katrina lakására mentem a farsang előtt, ugyanis ott öltöztünk, sminkeltünk a buli előtt. Még jó, hogy a Galleria RIgával szemben lakik, így még gyorsan beszerezhettem az utolsó kiegészítőt is a bohócjelmezemhez, egy kalapot a tigershopból.. :D Hamar összeismerkedtem a barátnőivel, Ildzével és Lívával, jó fej lányok! A farsangi buliról nézegessétek a képeket, mert amúgy LEÍRHATATLAN volt!

Pár színfolt az estéből: 

* életem leghatalmasabb bulija volt, NA EZ EGY IGAZI PARTY! - érzésem volt végig. 3 emelet, 20 terem, legalább ennyi dj...

* ami nem tetszett, hogy a VIP-jegyekért cserébe, amit Katrina szerzett nekünk, órákig ott kellett állni a bejáratnál, jegyeket szedni. Még ezzel nem is lett volna gond, de kicsit késett a következő blokk, ami váltott volna minket, így több, mint 4 órát ácsorogtunk ott... de nem baj, túléltük!

* a buli része jó volt!

* annyi ötletes jelmezt láttam: hajtogatós baba, Rubik-kocka, robotok, matrózok, mindenféle jelmez volt, tényleg, Charlie Chaplin, fodros babák, Barbie-k, Kenek, volt egy pár, akik csak szimplán felöltöztek, a hátukra csillivilli papírt kötöttek, amire az volt írva, made in China, plusz egy vonalkód (ők kínai Barbie-baba és Ken voltak..)...  és még sorolhatnám.

Olyan érzésem támadt a jelmezkavalkádban, hogy most igazán mindenkiből kibújik a valódi arca, a valódi énje, hiszen levetjük a mindennapi álarcunkat, levetkőzzük gátlásainkat és a mindennapok unalmát is...! Nagyon  érdekes érzés volt!!! Egészen különleges, bizsergető! Ugyanúgy, érdekes volt kóborolni a különböző termek között, különböző stílusok között! 

* Összefutottam Vronival, Pakóval és Joséval. Vroni woodoo-babána öltözött, volt pár kötőtű a hajában és a ruháján is... :)) Pakóék meg halálnak öltöztek (szemetes zsákot húztak magukra, abból volt a jelmezük, plusz, alumíniumból volt a kaszájuk... vicces volt, a 2. emelet fordulóján szembetalálkozni velük).

* Az első emeletfordulóban ott állt egy férfi.... egy szál cilinderben. Haha, nagyon vicces volt, többen készítettek vele közös képet, sőt, mikor 80-as 90-es évek zenéje ment a folyosódiszkón, még táncikált is a pasi rá... de arcra megdöbbentően hasonlított Schmitt Pálra. Még a szám is tátva maradt a csodálkozástól. Vagy ez a bácsi épp SP-nak öltözött? :))

* Még Reinisről szeretnék mesélni, Katrina egy ismerőséről. Ő tengerésznek öltözött. Jól berúgott az este végére, eszembe is jutott a baj van a részeg tengerésszel kezdetű nóta... :)) Na de az volt a legviccesebb, hogy végig lettül beszélgettünk, aztán egyszercsak szöget ütött a fejébe, hogy Katrina mi a francért beszél velem angolul... hát mert, ott derült ki számára, hogy én bizony nem lett vagyok - csak voltam hehe :P . Ezerszer bocsánatot kért, de a legviccesebb, hogy másnap az első mondata az volt: "Kur ir tas students?" :)) Hiába magyaráztam el, hogy Ö-N-K-É-N-T-E-S vagyok... :)) Neeeem. Katrinával már összenéztünk és nevettünk, mert hát mi tudtuk, kire gondol. :)) De Liva is édes volt, ahogy Barbie-jelmezben, úgy, ahogy volt, bedőlt az ágyba és elszenderedett. :))

Feltettek a buszra, Liva és Katrina, én meg Katrinával útjára bocsájtottam a maradék pálinkat, ajándékba Raivisnak... (ami még előző estéről megmaradt)! hát így telt el ez a pár nap... mozgalmasan! :)) Tele vidámsággal, erőt adva a következő hétre! :))

(Hogy mit csináltam 18-án és 19-én, ne kérdezzétek... lélekben a tréningre készültem, meg itthon ültem és bámultam ki a fejemből, meg pihengettem...)

I almost missed getting off the bus at Zachodnie, because the previous days, I was just so relaxed that I could sleep wherever, whenever. In the morning, Zsolti picked me up at the bus station, but I did not allow him to help me with my suitcase -- maybe U remember, what happened last time, we met..

He was a perfect guide through Warsaw, but the weather was terrible, so we soon had ourselves in, in a nice pub and finished our tour with drinking hot, sweet beer - 'twas great!

Anyway, I loved the Chopin benches in Warsaw, and also the so many Hungarian memories, statues, plaquettes on the wall of famou houses - Zsolti showed me all of them!

In the evening, we almost missed the buss! But, really, the day passed by very fast, we had a lot of things to talk, it was great..! Still, it did not coome to an end, because on the bus, I met a famous Spanih writer, Pablo Poveda, and it was just great to get to know him because more or less we have the same thoughts and ideas about the essence of life... huh, such an inspiring accidental meeting..! :))

Ébresztett már Titeket hajnali 6-kor a busz stewardess-e, hogy Varsó?! Leszállás?! és rohantatok bőröndöstül a buszra, este 9-kor? Hatalmas élmény, kihagyhatatlan!!! :))

Így kezdődött a nap:

- Szia! (nagy ölelés) Segíthetek? (nagy nevetés)
- Kérlek, hagyd meg nekem ezt az örömöt, hoy ezt a bőröndömet én tegyem tönkre! (nevetés megint) 

Zsolti amúgy tökéletes idegenvezetőnek bizonyult Varsóban.

Mindent bejártunk, mindent megmutatott. Elég sok minden kötődik hozzánk, magyarokhoz. Jártunk a templomban, ahová Chopin szívét helyezték el... imádtam a Chopint játszó padokat...! 

Reggel, reggeliztünk (igen igen népszerű Lengyelországban a melegszendvicssütő), aztán, amíg ő az órájára ment, én aludtam, később találkoztunk, ebédeltünk egy jót. Végigjártuk a várost, fáztunk, elmentünk forralt sört inni, szavaltunk verset az ablakban, szóval mozgalmas volt a nap. :)) Hullafáradtan zuhantam be a buszra, tök más helyre, mint ahova a jegyem szólt, mert a másik kedves utas nem engedte meg, hogy mellé üljek. De milyen jól jártam így!

Találkoztam egy spanyol íróval - így hülyeség leírni, konkrétan mellettem ült - Pablo Povedának hívják, most írja a második könyvét és azért jött Lettországba, mert kicsit ki akart már szakadni a spanyol zsivajból, nyugalomra vágyott és ihletre. Jót beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy a boldogság a pici pillanatokban rejlik, de mindenki valami nagy boldogságra vágyik. Pedig olyan nincs. Csak örülni kell az élet apró örömeinek. :)) Nagyon érdekes beszélgetés volt, örülök, hogy ismeretséget kötöttünk!

Mint ahogy az egész utazásomról azt gondolom: kezdődött a varázslatos-mágikus Norvégiával, folytatódott a nyugalom, Németországban, belefért egy pici bohóckodás Varsóban, majd végetért az élet nagy kérdéseinek megvitatásával útban hazafelé, a buszban, egy spanyol íróval... kell ennél több? Utazás volt testben és lélekben egyaránt. Bár a testem elfáradt, az utolsó két éjszakát buszon töltöttem -a lelkem, az agyam, mindenem - teljes mértékben feltöltődött. :)) Köszönöm mindenkinek, akinek részese volt benne! :)) 

After the beautiful Norway, I flew to Germany, to Berlin. Here I spent one day with Patri (got to know in Helsinki), and I also spent one night here. Next day, we visited the Wall and the Reichstag, before Gábor picked me up at the Alexanderplatz. 

I have never felt so relaxed as with him. First of all, Gábor took me beautiful places, we were in Lübeck, and also in Wandemünde, but also, it was just so good chilling out with him. I could really sleep a lot, relax, etc., before going back to North and work matters again.

What I liked the most in Germany: Pergamon museum, which I visited for the recommendation of Ági, Lübeck, especially the marzipan shop, and also the cookies of the Stadtbäckerei -- mm, they were sooo tasty!!!!! Similar to Eklers..! ;) 

Sziasztok!

Nem tudom, hol hagytam abba. Talán meséltem már az ausztrál lányról, aki Dániában töltötte a félévét, és most, hogy vége a sulinak, kicsit beutazgatja Európát. Már a Tromsői reptéren találkoztunk, és Kalle, aki kikísért, azt hitte, hogy ő is norvég - meg is szólította norvégül. Aztán elkavarodtunk egymástól, és az oslói reptéren találkoztam vele újból: ő Amszterdamba repült, én Berlinbe.

A Schönefelden tett le a gép, onnan vagy 40 perc volt, mire a busz bevitt a Hermannplatzra, ahol U-Bahnnal mentünk tovább Patri lakására. Hú de fáradtak voltunk. Majd' lefolytunk a székről, de azért még beszéltünk, mert hát mégiscsak 3 éve láttuk egymást utoljára. :))

Másnap elmentünk kicsit kirándulni Berlinben, voltunk a falnál, felvettük Gábort a TV-toronynál (és nem a Saturn-nál...), én voltam a Pergamon-múzeumban, míg ők söröztek, mad este elindultunk Gáborral Rostockba.

Hát a Pergamon-múzeum...! Az valami csodás volt! Sajnos csak két órát tudtam benne eltölteni, de így is nagy hatással volt rám! Igaz, az iszlám részt már csak végigfutni volt időm (...). Szóval ahogy belépsz, különböző részlegek vannak: van görög, római, mezopotámiai és arab részleg. A kedvencem a mezopotám volt: ott volt Hammurappi törvénykönyvétől elkezdve, az Istár kapuig, minden! A nagy szakállas, angyalszárnyú oroszlánok, amik a kaput őrizték, az összes sumér ékírásos kő... ! Fantasztikus volt! :))

Este (tehát, február 9-én, csütörtökön), felültünk Gáborral a rostockba tartó vonatra. Nekem rendes jegyem volt, nem csoportjegyem, mert már csak egy hely maradt, mire Gábor lefoglalta az utat. Merthogy Németországban elég borsos a közlekedés, ezért van egy szolgáltatás, mitfahrengelegenheit, amit igénybe vesznek. Ez abból áll, hogy sok ember meghirdeti, mikor megy és hová, e szerint lehet keresni. Autóval és vonattal lehet utazni - vonattal azért éri meg, mert ha csoportjegyet vesznek az emberek, akkor már megéri, mert legalább fele annyiért lehet utazni! :)) Szóval a következő napok kirándulásaira így vettünk jegyet!

A lényeg, kb. éjfél felé estünk be a szállásra, amit Gábor szerzett nekem. Van egy lány, akivel jóban van, az ő szobájában két ágy is van, és én ott aludhattam! A lány ráadásul el is utazott, szóval volt egy külön szobám! :)) Szóval éjfélkor megérkeztünk Gábor barátai kolijába, és be kellett csekkolni. Ez vicces volt, mert Gábor odaállt, hogy na most ő megmutatja, ezt hogy kell csinálni... de kiderült, hogy Bori nem csekkolt ki, mikor odaadta a kulcsot, így Zsófi futott le hozzánk és engedett be minket. Nagyon vidám, csacsogós lánynak tűnt első körben, de őszintén szólva a hullafáradt-nak nincs olyan árnyalata, amivel körül tudnám írni az akkori fáradtsági állapotomat... magyarul nem voltam valami beszédes hangulatban, de Gábor sem, csak elbúcsúztunk, megbeszéltük, másnap hol találkozunk, és ennyi.

Másnap az egyetemen kajáltunk - finom volt! Utána bejártuk Rostockot, de amolyan gáborosan: Stadtbäckerei és a söröző, ahol epres sört ittam. Mondjuk, mindent megnéztünk. Kívülről. :)) Hál Istennek itt -5 fok volt, szóval nem is volt nagyon szükségem a sapkámra, amit csak Oslóban vettem észre, hogy eltűnt - valószínűleg még most is a Norwegian lines-on kereng...

Péntek este közösen elmentünk sörözni a Lomba. Itt találkoztam Gergővel. Illetve, nem, Gergővel, még a koli előtt találkoztam, "ki is ő..? Litvániából jött? És milyen nyelven tud...? mert nekem most nincs kedvem németül beszélgetni..". Szóval én még ilyen embert nem láttam, add össze a Zolit meg a Dávidot, szorozd meg a Marcival, na akkor kb. el lehet képzelni, mennyire vicces. :)) NAGYON. már fél óra után fájt a hasam a röhögéstől, annyit nevettem a sztorijain...

"There are meny jonas."

Másnap Warnemündében voltunk, a tengerparton. 3 világítótorony is van a környéken! Sajnos épp zárva volt a kilátós... Ettem Butterfischt! Finom volt! Hideg volt! Fújt a szél! Ezért gyorsan hazamentünk és belevetettük magunkat a bőrkabát- és farmerrengetegbe. :)) 

Utolsó előtti nap Lübeckben voltunk, ismét hárman. Gergő is velünk volt, ismételten, bár már nem volt olyan vicces, mint az előző két nap. Vagy csak az arcizmaim és a hasam edződött meg az együtt töltött napok folyamán. :)) Szóval itt is körülnéztünk, nekem nagyon tetszett a város, nagyon helyes: voltunk a hanzamúzeumban, voltunk a Stadtbäckereiban, mert nagyon hideg volt már, ettünk sok finom sütit, voltunk a marcipánboltban (vettem marcipános teát), szuper volt minden! Hazafelé úgy találtunk mitfahrt, hogy Gergő elment egyedül, fél 6 fele, de mi meg ketten Gáborral 6-kor. De jó volt, mert így egy kicsit végre tudtunk ketten is lenni, beszélgethettünk egy jót! :))

Hétfőn már nem csináltunk sok mindent, bevásároltam a fincsi cukorból, meg főztünk pörköltet. :)) Nagyon rossz volt elmenni Gábortól, gondoljatok bele, 4 nap béke, nyugalom, csend, pihenés, sok alvás...! :((

Zsófiról akartam még mesélni. A pár nap alatt nagyon jóba lettünk! :)) Aranyos csaj! Kiderült, ő is EVS-önkéntes, mint én itt! Azóta is tartjuk a kapcsolatot, tartjuk egymásban a lelket! Sokszor eszembe jutnak a hosszú esti beszélgetéseink.. mennyi cukrot zabáltunk... mennyi közös pontot találtunk egymásban. :)) 

A némettudásom. Érezhetően romlott. Patri és Gábor mellett meg sem mertem szólalni németül. Na, azért a 3. nap végére már Gábor mellett is dumáltam németül. De jobban szerettem akkor beszélni, mikor senki sem hallotta, mert tudtam, hogy baromi hibásan beszélek. De szépen lassan legyőztem a félelmemet, meg mivel mindent értettem magam körül - még ha néha kicsit lassan is jutott el a tudatomig - az is sokat segített. Plusz, Zsófi mellett is beszéltem néha, mikor lejött Olga, egy ukrán ( :)) ) EVS-es lány... és ő is megdicsért, szóval szép lassan én is hozzászoktam, hogy bizony, időnként németül kell megszólalnom - egy baj volt - mire teljesen megszoktam volna, már el kellett jönni!

/Na de sebaj, akkor még nem is sejtettem, hogy milyen sok időm lesz még gyakorolni a németet....

Amúgy bocsi, de erről a kirándulásról sem tudok sok mindent írni - tudom, hogy elég szárazak mostanában a bejegyzéseim, és ezért ne haragudj, drága Naplóm :PP, de az érzelmeket nem lehet körülírni. Nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott voltam az utam alatt, sok időt töltöttem végre egyedül, végre pihenéssel, végre jó emberek társaságában, olyanokéban, akik támogatnak és szeretnek. :)) És ezt az érzést egyszerűen körülírni sem tudom. :)) 

Azok a csodálatos hegyek...!

A hegy a szerelem jele. Isten azért teremtette a hegyeket, hogy a Föld meg tudja érinteni a Mennyet. A hegy az, ahol a Föld és a Menny összeér. A hegy az, ahol várat lehet építeni, a természetes, a kőszikla, a kezdet... és a vég.

A hegyekről elérhetjük a felhőket, a hegyek nem mások, mint álmaink. Elérhetjük a Mennyet, a vágyaink magasra nyúlnak.

A hegyek titokzatosak. Nem tudjuk, mi van a hegy gyomrában. Kincs? Troll? Barlangok?

A hegy él. Lélegzik, velünk együtt. Megcsókolja a Mennyet, így testesíti meg azt az örök szerelmet, ami a világot mozgatja, az örök szeretetet, amit a Jóisten ad az embereknek.

*

Norvégia tele van hegyekkel. Ahol laktam, egy üvegajtó vezetett a teraszra - egész nap ellettem volna az ajtó előtt. Csak bámultam. Gyönyörű volt, fenséges. Minden napszakban fel lehetett valami újat fedezni: napnyugta, napkelte, felhőkkel, felhők nélkül, mindenhogyan CSODÁLATOS volt. Nem is ragozom tovább, a kép is elég beszédes.

*

Mindössze 3 napot töltöttem Norvégiában, ebben a gyönyörű és drága országban. Pénzügyek: összesen 70 latot váltottam, ez norvég koronában 700 egységet tesz ki, és (!) kajára még lehet, hogy így sem jutott volna, ha a család, akiknél laktam volna nem ajánlotta volna fel, hogy fizetik ők a gulyásleves hozzávalóit. Ugyanis, csináltam nekik kb. 12 l gulyáslevest (nagy sikere volt!) :)) Csak pár adat:

- Norvégiában a legolcsóbb chips a Pringles - ami minden más országban a legdrágább ugyebár (kerekfejű bajszos bácsi, henger alakú dobozon). Ennek ellenére nem bántam, hogy a reptéren életem legdrágább chipséért kiadtam annyit, amennyit, mert a visszajáróban ott figyelt egy olyan 20-koronás is, amit emlékérmeként gyártottak! A gulyáshoz ca. 1 kiló húst vettünk - annyiba került, mint az a cipő, amit itt vettem októberben! (8000 Ft)

- Kóstoltam bálnahúst! Halízű, fekete a húsa, de édesebb egy picivel, mint a normál hal (tudom, a bálna nem hal...), de a húsa amúgy rágósabb, mint más hús - bár szerintem ez az elkészítésétől is függ.

- Imádtam a család házi kenyerét! Mindenféle magvakból + túróból készül! Nagyon fincsi, receptet majd írom, próbáljátok ki, tényleg ajánlom! :))

- LÁTTAM! (de ez már kiderülhetett az előző bejegyzésemből is). Varázslatos, mágikus, mikor néztem, olyan különös érzés fogott el. Próbáltam ezt megörökíteni az előző írásomban. (Vicces adalék: én nagyban tátottam a számat, és fényképezgettem és bámultam felfele, mire Kalle (szállásadóm) csak legyintett. Hiába, akiknél mindennapos az északi fény...)

- Voltam két múzeumban. A POLARIA-ban, ahol filmet vetítettek Norvégiáról, a Spitsbergák élővilágáról (ott már van jegesmaci! Tudtátok, hogy fókát eszik? Hogy max. 800 kg lehet egy példány? Ill. akkörül vannak? Hát nem találkoznék velük szemtől szemben... Ja, és nem alszanak téli álmot, barna rokonaikkal ellentétben...). A másik film természetesen az északi fényről szólt. Rájöttem, hogy boldognak kell lennem azokkal a képekkel, amiket én csináltam, és azzal a fénymennyiséggel, amit én kaptam a két nap során, mert hosszú évek munkája elkapni egy-egy olyan fényjátékot, amit a filmben mutattak... ahhoz tényleg ott kell élni, vagy legalábbis huzamosabb időt el kell tölteni Norvégia északi részén. És milyen igaz! Tromsőben TÉNYLEG minden este látni a fényt! :))

- A másik múzeum a Tromsö múzeum volt - arra már nem sok időm volt. De azért gyorsan bejártam. Azért mondom, hogy nem sok, mert 4-kor már tök sötét volt, és egy percet sem akartam elmulasztani a friss levegőből, a csodálatos hegyek látványából, s nem beszélve arról sem, hogy az északi fényt is esetleg láthatom.

- Amit csak messziről láttam: a Sarki Templomot. Messziről és kivilágítva. De gyönyörű volt!

- A norvégoknak kicsit más az arcformájuk, mint nekünk: csúcsos, hegyes orr, magasan ülő pufók orcák, kerek áll. Tényleg nagyon tipikus, ha arra jártok, majd biztosan Nektek is feltűnik! Mellesleg mosolygósak is (ki nem lenne az, ilyen fizetés mellett...), és segítőkészek is! (Pl. este, mikor álltam a buszmegállóban, egyszercsak odajött egy srác, hogy ha nem jön a busz időben, akkor nyugodtan hívjak taxit és ha felmutatom a számlát a busztársaságnak, akkor kifizetik. Szuper! De persze inkább megvártam a buszt... addig is gyönyörködtem a fényben, a tengerben, a hegyekben...)

- Amit megtanultam Norvégiában: nevetni kell. Magunkon, az életünkön, mindenen. Minek keseregni? A nevetés a legfontosabb dolog! Ők is nevetnek, sokat, magukon is! Pl. a jegyvásárlást egy trollal reklámozzák, oda is van mellé írva: mutasd be jegyedet a konTROLL-nak! Jókat derültem mindig ezen a reklámon. :)) 

- A szállásadóimmal annyira jó volt! Képzeljétek, a bácsi a repülőtérig kísért! De esténként  mindig jókat beszélgettünk: hallgattam előadását a norvég történelemről, arról, hogy Dániából "importálták" a királyt, 1905-ben, hogy milyen istenségek után nevezték el az ősnorvégok a fjordokat, hogy a számik és a norvégok között még manapság is milyen komoly ellentétek állnak fent, sőt, hogy az egyetemeken is támadtak két számi lányt. (A Tromsö múzeumban amúgy sok minden volt a számikról, hagyományaikról, politikai helyzetükről, mindenről - tudtátok, hogy az egyik madarat számiul úgy hívják, hogy "állat"? Így is írják, a norvég számik esetében mindenképpen van ékezetes a, mint nálunk! ;)) ). Persze, szóba került még az EU is, meg mindenféle, nagyon jó volt, én is élveztem a beszélgetéseinket! 

És a norvég nyelv... egyszerűen valami fantasztikusan csodálatos! Jól van, jól van, abbahagyom, ismertek, mennyire odavagyok a skandináv nyelvekért. :)) De ide még szeretnék visszatérni! :))

* A trollok kővé tudnak változni! Sőt, változtatni is akár...!

* A finn eredetileg számit jelent. Talán norvégül. Nem tudom már. Mindenesetre, a legészakibb tartománya Norvégiának: Finnmark! Vicces. persze, mondanom sem kell, ez a része határos Finnországgal. :))

Oh, Skandinávia, én örök szerelmem! 

This was an entry about my favourite country. I knew before going to Norway, that will be a long love, knew it, before it. But, I, myself have not thought that it would be really that impressive! And yes, it is. :)) The mountains, the ocean, oh my...

I was staying with CS, again, and I had a perfect accommodation. I tasted whale, I cooked goulash, we had interesting discussions about EU and about politics, but also , about Norwegian history and kings... and about languages, of course. The museums were nice, the mountains wonderful, the prices horrible, Norway tastes sweet - and I met an Australian girl at the airport. Soo great trip:..!

... és mikor lekapcsolták a villanyokat - a gép landoláshoz készülődött - akkor megláttam!

Az egészen addig felhőtakarónak hitt fehér dombocskákról kiderült, hogy valójában nem mások, mint hósipkával födött hegycsúcsok.

   Lekapcsolták a lámpákat és a homályos-zölden derengő valamiről kiderült, hogy az az! Pont olyan volt, mint a mesebeli képeken: hófödte hegycsúcs, fölötte meg a Revontuli (norvégül Nordlys), a kisróka pattogtatta farkát. Majd kicsavarodott a nyakam, de nyújtottam, mert ilyet tényleg nem mindennap lehet látni. S valóban, életem legszebb élő képeslapja terült elém... Ezt a képet soha de soha nem felejtem el.

   Találkoztam szállásadómmal, felvettek kocsival, hazavittek - a róka továbbra is csak mosolygott. Most, édesdeden magához ölelte farkát, nem csóválta; spirálok helyett csak egy zöld paca látszódott az égen, de ez épp elég volt ahhoz, hogy sejtelmesen ködös -misztikus hangulatba vonja Tromső városát. De a csodáknak ezennel még nem volt vége! Hazatérve a szállásra, a róka ezüstbundát öltött: azzal ölelte körül a Holdat, lágyan, sejtelmesen simulva. Mielőtt a repülőgépek mormogása, a ködös felhők közepette végleg eltűnt volna a csoda-éjszakából, még egyszer utoljára kiöltötte zöld nyelvét a városra, a híd felett...

-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0

A kisróka hősiesen küzdött a felhőkkel, és néha elő is villant ezüst bundája - de a felhők nyertek az ádáz küzdelemben. Igaz, a kisróka még a Holdat is bevonta, utolsó farkcsóválásával a Hold felé süvített, ám az bambán, kerek képpel csak nézett maga elé, nem tudta szétkürtölni a felhőket...